Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-02 / 48. szám

Jézus, a testet öltött igazság, szentség, szabadság, szeretet és irgalom vehet diadalmat, a kinek szolgálatában áll minden egyletünk. Gergely Antal Ünnepi beszéd. (A budai reformációi emlékünnepen, 1900. okt. 31-én elmondva.) (Folytatás és vége.) Mily csekély jelentősége lett volna az úrvacsora két szín alatt való kiszolgáltatásának, ha úgy foglalkozott volna vele Luther, mint a hogy Dudich András a tridenti zsinaton tartott beszédéhen; mily kisszerű követelés, mintegy a papsággal szemben a laikusok követelőzése lett volna. Luther küzdelmében az úrvacsorának mélységes jetentése van: a Megváltó kiontott véréhez joga van minden hivőnek, mert hitének e drága vér az öntözője, mely nélkül kiszárad. És hogy a kelyhet kivívta: a Jézus kiontott vére az önfeláldozás kútfejévé lelt. Hány protestáns sziv kiontott vére öntözé meg a hit mustármagját, melyből a protestantizmus terebélyes élő fája nőtt fel! Nem lehet pártfogónk más, mint a Jézus. Nem ment meg a bűn zsoldjától, a haláltól más, mint Jézus. Az a rajz, melylyel Carlyle leirja Knox első fellépését, midőn kényszeríteni akarták, hogy a Mária zászlót imádattal csókolja meg, és ő, a ki egyáltalában nem is gondolt politikai szereplésre, azt a földre tiporta, — eleven képét adja e kor lelkének. Ecseteli azt a felháborodást, melyet a hit nélküli ima keltett e nagy skótnak becsületes szivében. Mint a hogy a mi rab prédikátoraink hajthatatlan meggyőződéssel, mind a halálig kitartó hűséggel énekelték 1674-ben: Noha mi testünkben eladattattunk: Ür Jézus Cliristustól de megváltattunk. Ha ez ínségben meg köll is mind halnunk, De néma bálványnak mi fejet nem hajtunk. Nem képtördelés volt a protestantizmus. Hiszen Luther, midőn wartburgi rejtekéből újra a cselekvés terére lép, erős szavakkal tiltakozik a képtördelő protestánsok ellen. Nem képtördelés, de az a meggyőződés, hogy semmi külső, semmi szakramentum meg nem tart: egyedül a hit. A szakramentum a hit élesztésére csak eszköz. Nem a dogmatikus oldala fontosé felfogasnak; átalakító, belső erővé fokozódik e felfogás, mely az egyéni felelősséget provokálja, az egyént folytonos tevékenységre sarkalja. E tevékenység: vizsgálódás, kutatás, folytonos haladás az igazság keresésében egyfelől; soha meg nem szűnő tevékenység az egyházi közösség buzdító hatása alatt, a jótékonyság, az emberi nyomor enyhítése teren másfelöl. Mert hiszen a nagy politikai és társadalmi kérdések megoldásához az út a szivén keresztül vezet. Nagy tisztelettel kell meghajolnunk a jótékonyság intézményeinek fejlesztéséért nemcsak a r. kath. egyház, de a zsidó hitközsegek előtt is. E téren az újabb időben nagy szabású mozgalom sodrába jutottunk. Hála Istennek ! De még csak a kezdet kezdetén vagyunk. Egyes bibliai szekták rajongása helyett, a határozott célok tudataval munkálkodó valódi evangéliumi tevékenység vezet célhoz, a nélkül, hogy a tudomány és műveltség áldásaitól beteges szentimentálizmussal elforduljon. Igy nem hódítjuk meg a világot. Nem kell elfelejtenünk, hogy éltető elemünk a szabadság. Hiszen az egyéni felelősségnek mi értelme van, ha ki nem vívjuk, még pedig, mint Göthe Faustja mondja: talpalatról talpalatra, napról napra a szabadságot? Ki kell azt vívnunk bűneink ostromló árjával szemben; ki kell azt vívnunk a világ felszínes léhaságával; ki kell azt vívnunk a politikai áramlatokkal szemben. Igen a politikai áramlatokkal szemben. Senki se gondolja, hogy én egy pillanatig is arra gondolok, hogy a politika nagy küzdelmeiből a protestáns ember visszavonuljon.. Luther a parasztlázadással szembe szállt, a nemességet kötelességeire figyelmezteté; de hirdette, de egész életében szentül meg is tartá Pál apostol fenséges szavait: »A mi vitézkedésünknek fegyverei nem testiek, hanem Isten ereje által erősek a nagy erősségeknek lerontatásokra (II. Kor. X. 4). Kálvin mondhatni theokratikus hatalmat gyakorolt Genfben, de csak a libertinizmus ellen ragadtatá magát erőszakra: a belső erkölcsi tisztaság érdekében ama korszak erős eszközeivel, gyakran a mindennapi élet minden apró részletére kiterjeszkedő fegyelem gyakorlásával, mely tényleg újjáteremié Genfet. — Brunetiére a Bevue de deux Mondes legújabb füzetében Kálvinról irt cikkében, idézvén Kálvin egy leveléből e passzust, mely szerint neki célja »fékre venni az erkölcsöket, korlátok közé szorítani a léhaságot* — a francia bel'esprit szabadságát állítja szembe. »Francé n'a point voulu qu'on la bridát« — mondja. No hát nem fékezték meg, fegyelmezetlen szabadsága tombol ma is, hatalma, tekintélye pedig csökken. — Ellenben a következetes kálvinizmussal újjáteremti Angliát Cromwell, Skóciát Knox. Tehát nem mondom, nem mondhatom, hogy a protestáns ember ne vegyen tevékeny részt a politikában: sőt vegyen részt és soh'se bánja, mint már annyiszor hallani, hogy a liberális eszmék zászlója alatt harcolt. Ez a mi szent hagyományunk, s százados harcaink szent jelszava, melyhez hütelenek még nyereségek árán sem lehetünk. Az ily nyereség veszteség. A római egyház megnyerte a világ hatalmát és ebben volt és ebben van az ő fő vesztesége. Én csak azt óhajtom, hogy senkivel se kössünk frigyet azért, hogy gyűlölségiinket kielégítsük, mert ez a Jézus parancsa ellen van. Es csak sajnálattal látom, hogy a mai társadalom életét a gyűlölség hatja át; sőt még az ifjúság ajkán is megcsendül ennek szava. Mi nem testi fegyverekkel harcolunk. Fegyverünk a szeretet, melynek bűvös hatalma a názárethi bölcsőt a világmegváltás imádandó szentségévé változtatta. Ne érintse lelkünket a sokféle felekezet tusája; ne töltse be gyűlölettel. Érezzük és éreztessük, vigyük át gondolatainkba, de a mi nehezebb: akaratunkba, legtitkosabh érzelmeinkbe az evangéliumi szeretetet. Megragadó igazsággal mondja ugyanaz a költő, kit fentebb idéztem: Szekták kiáltják, hallhatod, Hogy Krisztus itt, Krisztus van ott. De hol van, hol az ő jegye ? A szeretetnek bélyege ?t A mai nap szent emlékei nyomják lelkűnkbe a krisztusi bélyeget, a melyről ránk ismernek a nem keresztyének, hogy e szeretet meggyőzi a világot, és keresztyén testvéreink, hogy az élő hit és a szeretet egy azon forrásból származnak. Egy azon forrásból! Midőn tehát itt Budán a budai tanács a Bécsből elüldözött Speratus Pált befogadta az élő hit hirdetésére: ez élő hitet vette be. Mikor pedig a rákosi országgyűlés 1525-ben a lutheránusok megegetésére törvénycikket iktatott törvényeink közé: e szeretetről feledkezett meg. De századok folytan bámulatos átalakulás történt. Ma az egri érsek klasszikus nyelven hirdeti, hogy »a katholikus egyház az államtól szabadságot kér*, »az állam jogkörébe az egyház nem