Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1900-11-25 / 47. szám
alapján egyedül és kizárólag Egyelemes Konventünket tartjuk illetékesnek egy fentebb vázolt szellemű >Utasítás«nak, vagy esetleg tantervnek minden kerületre kötelező erővel leendő kibocsátására. Emez elvi kérdések felvetése s azokra vonatkozó véleményünk elmondása után, általánosságban tekintve, elismerésünkkel adózunk az Egyetemes Tanügyi Bizottság munkálatának, különösen abból a szempontból, hogy az új állami tanterv keretébe igyekezett beolvasztani, mintegy kiegészítőlég, azt a tananyagot, melyet az egyházias nevelés szempontjából felvenni jónak látott. Helyeseljük azt is, hogy mig a humán tárgyakat prot. vonatkozású tananyag felvétele által szorosabb kapcsolatba hozza a vallásos nevelés érdekeivel, addig a reál tárgyakat, az elérendő cél és a tananyag szempontjából egészen az állami tanterv szerint kívánja taníttatni. A részleteket illetőleg megjegyzéseinket, s esetleg kifogásainkat a következőkben kívánjuk előterjeszteni. I. A vallás és ének tanítását illetőleg, ugy a cél kitűzése, mint a tananyag megválasztása és csoportosítása tekintetében helyesléssel és megnyugvással fogadhatjuk mind azt, a mit a Tanügyi Bizottság előadói tervezete javaslatba hoz. Különösen a vallástani tananyag koncentrikus elrendezésétől és a többi tantárgyakkal kapcsolatba hozásától várjuk a vallástan tanításának intenzivebbé tételét. Ámde keresztyén tanoknak akármily beható ismerete sem biztosíthatja még magában a keresztyéni érzés-és gondolkozás mód meggyökereztetését. A hitélet ébresztésére nem tartjuk kielégítő eszközöknek még az ifjúsági istentiszteleteket sem; nem, kivált mai alakjokban, midőn azok a templomi istentisztelet sablonos formáiba öntve, első sorban tanításra szolgálnak, a kedélyt pedig vajmi kevéssé foglalkoztatják. Tanítás és okoskedás által vallásos kedélyt nevelni nem lehet. Eddig is az volt a vallástanításunk hibája, hogy csak tanítottuk a növendékeket a keresztyén tanokra, de a vallásos érzés és nemes elhatározások gerjesztésére eszközeink és intézményeink nem voltak. Ezeket kijelölni és megteremteni egy Tanrendszer feladata nem lehel; egy »Utasítás« keretében legalább nagy vonásokban körvonalozható. Ilyen eszköznek tekintenők pl., ha a vallástanárok nemcsak a tanításra kijelölt órákon, hanem azokon kivül is módot és alkalmat találnának arra, hogy növendékeikbe élő keresztyenséget csepegtessenek. Már az iskolában lehetne társulati úton, pl. a biblia-olvasó órák rendszeresitese által munkás és érdeklődő tagokat nevelni a helyenkint megindult keresztyén ifjúsági-egyleteknek. Ének, imádság, szavalat, eszméitető magyarázatok és rövid elbeszélések egy-egy bibliai órán a minden kényszer nélkül egybegyűlő ifjúságra maradandóbb benyomást gyakorolnának az iskolai tanításnál; legalább ez» bizonyítja az ónképző-körök példája. Sőt az alsó osztályok istentiszteletét egyszerűen be lehetne olvasztani az ily módon szervezett bibliai órakba. Mert a rendszeres egyházi beszédek • itt, a kitartó figyelem hianya miatt, hatástalanul repülnek még el a gyermekek feje fölött. Egyszóval mi ilyen és ezekhez hasonló intézmények által szeretnők biztosítani gimnáziumunkban a vallásos érzület nevelését. (Folyt, köv.) TÁRCA. A korallok. (Mese.) Egy fürge lazac, — kék a háta. Oldalt ezüstösen tarkázva, Poprád vizéből kéjútra kél, Sok érdekeset lát és megél. Végre kijut a sík tengerre, A hová néz, nincs part semerre, Fenséges, igéző látomány: Hajó ring a hullámok ormán; Csodás és rejtelmes alakok Szántogatják a kéklő habot, Míg lenn a mélyben, mint varázslat, Egész viruló erdő támad, A mely, mintha gyökeret verne, Olt áll mozdulatlanul egy helybe. >No, ezt közelről meglekintem!« Szól a lazac és alá libben. De csak most áll el szeme-szája: Hisz' az a korallok hazája! Örömben, búban együtt élnek Milljó szám' e parányi lények, Hűn az anyaszirthez tapadva S el nem hagyva egy pillanatra, Bölcsőjük', sírjuk1 ott építik. Csodálva mond a lazac nekik : »Szó, a mi szó! Művetek remek. Szívesen kalapot emelek : De egy előttem érthetetlen, Hogy mi hasznotok néktek ebben ?! Lám, én kedvemre utazgatok, Ma itt, holnap meg amott vagyok; Nyáron a tengeren fürdőzöm S nem térek vissza, csak majd őszön ; A tél zordon az én hazámba', A víz jégpáncélba van zárva; De tavaszszal jön a víg élet, Mikor a természet foleled, Annyi a zsákmány, szinte csoda, Kirándulgatok ide s oda, És ha mindezt otthon megúnom, Megint csak a tengerbe úszom. Nekem nyílik minden szép virág, Mert arra való e szép világ, Hogy el egy percet se veszítsünk! Miért nem követtek ?« »Nem érünk rá : Mi egy új világot építünk*. Albert József.
