Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-11-18 / 46. szám

mány, ravaszságra vagy hamisságra ragadtatja el magát. Egy állam, mely a népélet erkölcsi erőinek fentartására és fejlesztésére van hivatva, kémkedésre, összeesküvésre vagy attentátumokra soha sem adhatja magát. Kezében van a jog, a melynek érvényben tartása és megvédése annak legfőbb és legutolsó feladata. A külpolitikáról szólva Bismarck állammüvészetére utaltam, mint a mely meg tudta találni és követni az arany középutat. Belpolitikájáról már nem mondhatjuk el ezt, mert meg volt benne a hajlandóság arra, hogy a belpolitikai kérdéseket, mint tisztán hatalmi kérdéseket a külpolitika eszközeivel fogja fel és döntse el. Egy olyan erőszakkal szerzett uralom, mint a milyen p. o. aNapoleoné volt, csak erőszak által tartható íen; de a jogon fölépült monarkhia és annak kormánya más helyzetben van. S aztán a küzdelem szenvedélylyel jár, s Bismarck politikája sem tartotta meg e tekintetben mindig a kellő határokat. A polgársággal való első nagy politikai küzdelmében ugyanis túlságos mértékben felhasználta a közigazgatás és a jogszolgáltatás eszközeit az ellenfél legyőzésére; de igen gyakran óriási tekintélyével magát a törvényhozást is az ellenfél leigázásának szolgálatába hajtotta. A kulturkampf s a szociálista törvény napjaiból sok példát meríthetnénk állításunk igazolására, a melyekben a politikai eszély és bölcseség rovására nagyon is elszámította magát. »Gondolatok és emlékezések« cimü müvében igen érdekes megjegyzést találunk 1848-ról. Bismarck sajnálattal jegyzi meg, hogy Wrangel a csapatoknak Berlinbe való bevonulása előtt kieszközölte a polgárság önkéntes visszavonulását. És ezt ő igy kommentálja: »Politikai hibának tartottam ezt. Ha a legkisebb összetűzésre kerül vala a dolog, ugy Berlwi nem kapitulációval, hanem erőhatalommal vétetett volna be, s a kormány politikai állása más lett volna*. Hát ez a kegyes óhajtás: megjavítani a kormány politikai helyzetét egy kis utcai harccal, beillenék egy Machiavelli, vagy egy 1-ső és III. Napoleon és követőinek s a brazíliai köztársaságért versengőknek szájába, a kiknél ezen meg sem ütközhetünk. De hogy ezt Bismarck nemcsak az 1848. év szenvedélyes politikai izgalmai között, hanem még 30 év múlva is igy nyilvánosan követendő politikai maximának állította fel, az mindenesetre egy ilyen politikai karakternél idegenszerű, sőt elszomorító valami. Fejtegetéseink eredményét tehát a már fentebb is érintett következő tételbe foglalhatjuk össze: A politikai tudomány relatív önállósága mellett is a politikai praxis sohasem helyezkedhetik ellentétbe az erkölcsi világrend törvényeivel, mert az államférfiú is az erkölcsi törvény alatt áll, s egy nagyra és nemesre képes és hivatott nemzet államéletének felvirágoztatása kitűnő erkölcsi cél is. A kettőt mereven elkülönítő machiavellizmus scilláját s a kettőt egymásba olvasztó platonizmus charibdisét kell itt a bölcs politikusnak elkerülnie. E tekintetben a feladat az, hogy a polgár erényes, az állam igazságos legyen. Az igazi államférfiú — mint Janet Paul mondja — legyen olyan filozófus, ki jól tudja, hogy a bölcseség uralma csak mint eszmény való a világra és hogy az emberekkel, mint olyanokkal kell tudni bánni, a minők a valóságban, hogy idővel olyanokka nevelődjenek, a milyeneknek lenniök kellene. És jól mondja Eötvös a maga örökbecsű »Gondolatai«-ban: * Valamint az ó-világban oly morál, mely az állam érdekeivel ellentétben áll, képtelenségnek tartatott volna: úgy most oly államtan, mely a morállal ellentétben áll, nem egyéb képtelenségnél*, és tovább igy folytatja: »Minthogy pedig korunk elfogadta az elvet, hogy az államnak főcélja a többség jólétében keresendő, minthogy e szerint az egyednek jóléte a fő, el kell fogadnia azt is: hogy a politikának legfőbb feladata nem egyéb, mint a morál elveinek alkalmazása az államra, s ebből világos: hogy oly politika, mely céljainak elérésére erkölcstelen eszközökkel él, a politika főfeladatával ellentétben áll«. Dr. Szlávik Mátyás. BELFÖLD. Az ág. hitv. evangélikusok egyetemes gyűlése. (Folytatás és vége.) Az ág. hitv. evangélikusok nov. hó 8-án és 9-én folytatták a Deák-téri ev. díszteremben, br. Prónay Dezső egyet, felügyelő és dr. Baltik Frigyes legidősebb püspök elnökete alatt közgyűlésüket. A gyűlés főbb tárgyaiból kiemeljük a következőket: A tanügyi bizottság javaslatára kimondotta a gyűlés, hogy a theológusok és az érettségit tett főgymn. tanulók tanító-képesítő vizsgálatra bocsáthatók. Ezzel kapcsolatban Baltik püspök jelentette, hogy egy pozsonyi VIII. oszt. tanulónak a püspök engedélye dacára egy szegedi főgymn. igazgató megtagadta a javító érettségi vizsgának letevését, mire nézve az egyházegyetem Zsilinszky Mihály és Fischer Miklós felszólalása után azt határozta, hogy minden látszólagos jogsérelem elkerülésével ezentúl az igazgatók, úgy az állami, mint az egyházi főhatóság engedélyének az előmutatását követeljék a jelentkezőktől. Végül a Schindler-Köhler-féle vitás ösztöndíj ügyében a pozsonyi és győri egyházközség felebbezésére azt határozta a gyűlés, hogy a pozsonyi egyház a 14,500 frtos alapítványt csak kezeit, de annak kamatait bármelyik magyarországi ev. theol. hallgató élvezheti. A ráhói, szarvasi egyház s Kovács Kálmán sókúli lelkész kellemetlen ügyének lehető tapintatos elintézése után a közalapi bizottság javaslatára került a sor, a melyet Lehotzky. Antal jegyző terjesztett elő. 125 ezer korona segélyről volt itt szó. Veress József, Kubinyi Géza, Gyurátz Ferencz és Prónay Dezső lelkes és erélyes felszólalására az eperjesi koll. jogakadémia a pénzügyi bizottság javaslatára ezentúl állandóan évi 2000 korona segélyben részesül. Különösen Kubinyi Géza hangsúlyozta az ev. szellemű, nagy múltú és szép hivatású eperjesi jogakadémia jelentőségét és szükségességét. E határozat nagy fontossággal bír az eperjesi jogakadémiára, mert ezzel el van ismerve annak egyetemes jellege és az ev. egyházra vonatkozó szükségessége. Ez intézet egyike a legvirágzóbb hazai főiskoláinknak, a mely már a kormány figyelmét is magára vonta.