Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-11-18 / 46. szám

egy hivatalos jelentésben ragadta meg a lelkemet. Ott van Bürüs-Várad, — igen kicsiny, mindössze 485 lélekből álló ref. gyülekezet Somogyban. — 1860-ban paplakot emel 7 ezer frt költséggel; 1869-ben templomot épit 21 ezer frt áldozattal; 1884-ben tanítólakást és iskolát állit 9 ezer frton. S e 37 ezer forintnyi összeget mind saját erejéből hozta össze, azaz ltösmunlcával kereste az utolsó krajcárig! Mily bámulatraméltó áldozatkészség! Pedig száz meg száz ily áldozatkész egyházat lehetne felsorolni a magyar ref. Sionban, hol csaknem minden egyes gyülekezet a hivek verejtékes fillérein tartja fenn magát, s hol egy-egy szegény református ember keserves keresményének oly nevezetes részét viszi évről-évre áldozatul szivéhez forrt vallásáért, egyházáért. . . . Hát mi kényszeríté a magyar kálvinistát ez áldozat hozatalára eddig? Talán az, hogy nem volt még törvény a felekezetnélküliségről?! ... De hiszen, az egyedül üdvözítő egyház ajtaja tárva-nyitva volt előtte, s az éber pásztorok lesve-lestek az alkalomra, hogy egy egy elégedetlenkedő juhot mézes-mázos szavakkal, no meg kalácscsal is, gazdag aklukba édesgessenek. . . . Hát nem csodálatos és nem felemelő-e, hogy a magyar kálvinistaság, hosszú évszázadokon keresztül inkább szájától megvonta a falatot s oda adta az Úr oltárára; — inkább lenézetést, gúnyt, üldöztetést is szivesen tűrt, mintsem, hogy apáinak szent örökségét, tiszta evangéliumi hitét oda hagyja egy tál lencséért, veszendő földi kincsekért?! . . . A ki ily hűséges ragaszkodással csüngött forrón szeretett református vallásán annyi századon keresztül, s bizony-bizony sokkal súlyosabb viszonyok közt, mint a maiak: arról bizvást föltehetjük, hogy egyháza iránti hűségében, szeretetében nem fogja őt megtántorítani a korlatian szabadság levegője sem. S ha találkoznak is szórványosan, kik hirtelen haragjokban, vagy talán különcködésből, vagy bármi ok miatt a hivők gyülekezetéből ideig-óráig kiválnak: de a hasonlíthatatlanul túlnyomó rész továbbra is hű marad apái vallásához, s megáll az anyaszentegyház kerítésén belől, mint a Sionhegye! Hogy Felső-Baranyában egy pár százan a felekezetnélküliség karjaiba vetették magokat: ezen valóban nincs mit csodálkozni, — tekintve azt az óriási egyházi adóterhet, minőhöz foghatót talán sem e hazában, sem a külföldön egyetlenegy protestáns egyház sem emel. Valóságos csoda, hogy e roppant teher már réges-régen konvertálásra nem indította őket! ... De ha e súlyos teherviselésen, úgy itt Baranyában, mint némely más, szintén túlságosan megterhelt egyházakban, az egyetemes egyház, vagy talán az állam támogatásával segítve leszen: erős a hitem, hogy a magyar kálvinistaság, valamint a múltban, úgy a jövendőben' is mindenkor kész leend a tőle telhető anyagi áldozatra hőn szeretett evangéliumi egyházáért. És e pontnál megint nem mellőzhetjük, hogy egy pillantást ne vessünk az érem másik oldalára is. Az állam támogatását említém ... De vájjon nem méltán igényelheti-e a terhek alatt roskadozó magyarországi prot. egyház, hogy segítő karját nyújtsa egyszer már neki az a magyar állam, a melynek jóvoltából a másik dédelgetett testvér, a római kath. egyház, sőt még az iránta ellenséges indulatú görög keleti egyház is oly dús javakkal rendelkeznek?! . . . Hogy mily rengeteg az a vagyon, mely e két egyház fentarlására s kizárólagos vallási céljainak előmozdítására szolgál, kitűnik a következő kimutatásból : Az a földbirtok, melynek jövedelmét ez idő szerint a római kath. és görög keleti érsekségek, püspökségek, káptalanok, apátságok, szerzetes rendek s egyházak és iskolák élvezik, összesen 2. 463,475 kataszteri holdat tesz ki. Ha e birtokok holdját például 155 forintjával számítjuk, ez úgynevezett papi vagyon összes értéke mintegy 236 millió forint! Ennek a jövedelme pedig, ha egyre-másra csak 6 frtot számítunk holdanként, 11,817.375 forintra rúg évenként. Mily óriási összegek! Pedig itt még igen sok alapítvány nincs felszámítva, s nincs elkülönítve az ú. n. ^vallási-alap^-nak pénzbeli része, melylyel együtt ezen alap 25 millióra rug; — és nincs elkülönítve az ú. n. •»tanulmányi-alap«, melynek összege 15 millió. — Ha mindezeket pontosan összeszámítjuk, akkor oly óriási összeg fog kijönni, mely úgyszólván egy egész ország értékével bir. (Dr. Sincerus: A római katholikus egyházi javakról. Prot. Szemle. 1894. 9., 10. 1.) Hát micsoda egyenlőség ez?! Hát hogy ne hanyatlanék, hogy tie pusztulna a magyarországi protestantizmus, midőn nem is egy, de egyszerre két »paizsos férfiú«-val kell örökös harcot vívnia: egyfelől az önfentartás naprólnapra nehezebb küzdelmeivel, másfelől a mérhetetlen anyagi erőre támaszkodó római katholicizmussal ?! . . . Bizony, ez nagyon egyenlőtlen fegyverekkel vivott harc! S bizony a római kath. egyházat nem a krisztusi szellem, hanem épen ez a világi gazdagsága tette oly nagygyá és erőssé! És viszont evangéliumi prot. egyházunkat nem annyira a krisztusi szellem megfogyatkozása, mint inkább az anyagi eszközökben való szűkölködése, közmondásos szegénysége gyengítette és gyengíti folyvást a r. katholicizmus táborával s a modern haladással szemben. Az éremnek ezt az oldalát tehát nem volna szabad figyelmen kivül hagynia azoknak, kik már is a magyarországi protestantizmus bomlását emlegetik kárörvendő szívvel. Inkább csodálattal kellene hogy adózzanak a protestantizmusnak, mely szegényes eszközökkel s az egyházi és világi hatalom nyomásától folyton szenvedve, magát mindezideig becsülettel fentartotta. Viszont mi is, protestánsok, merítsünk a további kitartó küzdelemre erőt. bizalmat annak meggondolásából, hogy az a protestáns egyház, mely fenmaradásáért oly dicsőségteljes küzdelmet vivott a múltban, melynek hivei nemcsak vérüket, de verejtéküket is oly önmegtagadással hullatták és hullatják evangéliumi szent vallásukért : az a protestáns egyház nem hasonlítható a korhadó fához, melyet minden kis vihartól félteni kell; hanem igenis ahhoz az életteljes pálmához, melynek koronáját bármint tépdelte is a