Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-11-11 / 45. szám

dekteleunek, vagy szükségfelettinek, hogy láthassuk ennyi­hői is: mit tehet egyfelől a hazához, egyházhoz és ennek iskolájához való hü ragaszkodás, másfelől a kulturai elö­haladáshan való nemes vetelkedés. A gyűjtemény törzsének megalkotója dr. Schimkó Dániel, egy trencsénmegyei születésű, becsi evangélikus egyetemi tanar volt, a ki negyven évi lankadatlan buz­galommal, a sajat zsebéből kiadott, közel 40.000 forint költséggel szedegette össze annak kincseit. Gyüjtemenye 12 ezernél több kötet könyvből, közel 1000 darab régi­ségből és 10,833 darab éremből állott. 1867. december 1-én bekövetkezett halála előtt e nagyszerű gyűjteményt a pozsonyi evang. egyháznak, mint iskolafentartónak adta el, igen jutányos áron. s igy jutott az a liceum bir­tokába. Az átvételkor a gyűjteménynek csak egy része volt katalogizálva; a pozsonyi evang. egyház azonban, elcbb Jeszenszky József és Weisz Tivadar vaskereskedő, majd dr. Schneller István, vegre Györik Marton tanárok által a munkát egészen bevégeztette A rendezeskor a liceum birtokában volt érmek és régiségek egvesíttettek a Schimkóéval, s igy a gyűjle­nienyben van: görög 1327. római 3702. bizánci 224, portugál 21, spanyol 58, francia 782, nagybritanniai 313, olaszországi 589. svájci 154. osztrák 1465. magyar 1169, nemet 1120, belga 111, németalföldi 110, dan 37, svéd­norvég 104, orosz 290, lengyel 141, román szerb s új görög 48 török-, ázsiai s afrikai 447, amerikai 187, ausz­tráliai 5, hires személyek érmei 4416, miscellan 307. isme­retlen 87, papírpénz 117, összesen 13,255 drb. Ezt a gyűjteményt számra nézve hazánkban a budapesti nemzeti muzeurnén kivül csak kettő múlja felül: a nagyszebeni Bruckenthal-fele és a pannonhalmi apátságé. De a po­zsonyi liceum éremgyűjteményének nagy becse abban áll, hogy az egesz ermészetre kiterjed, s hogy minden nép, minden kor gazdagon van képviselve, még pedig a lehető legszebb és legjellemzőbb példányok által, úgy hogy a bécsi császári éremgyüjtemény idevágó darabjai sem szebbek. Hires szakértők ezt a gyűjteményt a budapesti nem­zeti muzeumé után állítják, s nincs középiskola az osztrák magyar monarkhiában, a melynek ily becses gyűjteménye volna. Sok darabot, melyek itt megvannak, ma mar egyáltalaban nem lehet megkapni; s van itt több oly érem, mely a bécsi császári muzeumban sincs meg. Az éremgyüjtemény méltó társa — bar kisebb ke­retben — a szám szerint 1002 darabból álló régtség­gyüjtemény. Kiváló ebben az egyiptomi rész, melyben gyönyörűen megtartott bálványok, amuletlek, scarabeusok, ékszerek és különfele múmiák vannak Továbbá vannak praehistorikus bronzok, vegyeskorú réz- és vasedenyek, görög, etrusk, római és kelta tárgyak. Kiválóan szép Augustus csaszarnak márvány arcszobra; egy legionalis mérleg, melynek párja csak a berlini muzeumban van; ket szép kard, patinával bevonva. A magyar tárgyak között csákányok, sarlók, kések és gyönyörű edények láthatók. Végül vannak gemmák, gipszlenyomatok stb. Mindezen műkincsek legértékesebb oldala, a ren­dezés és katalogizálas követ kezteben, azon gyakorlati előnyben vagy reális haszonban nyilvánul, hogy a nagy­közönségnek hozzaferlietökke tételven, első sorban ugyan az iskolának szolgálnak, de másfelől Pozsony intelligens PS tudományos köreinek tesznek megbecsülhetetlen szol­galatot, az által, hogy lehetővé teszik az ismeretekben való elöhaladast es az ónálló szakszerű tudományos mun­kálkodást. Valóban, a pozsonyi liceum mind a két érde­ket szolgaija. S ez nem is nehez olyan helyen, hol a kultura ulan való törekvés altalanos, s a hol a tudo­mánynyal való foglalkozást nemcsak azok művelik, a kiknek az >ex offo« feladatukhoz tartozik, hanem a hol még a polgári osztályban is találunk egyéneket, kik a tudomány valamelyik ágát szakszerűen űzik. Például lát­tuk fennebb, hogy az ágost. egyházközség két világi tagjat kéri fel a görög és római ermek katalogizálasara, kik közül az egyik: Weisz Tivadar vaskereskedő volt. A múlt­kori cikkünkben említett Wigand nyomdász pedig, mint irodalmi ember ismeretes. De, ezen ponttal kapcsolatosan, érdekességénél és ritkaságánál fogva külön emlékezzünk meg Báumler A. J. úrról, a ki Pozsony városanak nemcsak derek iparos pol­gara a hentes üzlet terén, hanem nagy természetbúvár is, különösen a botanika terén, hol a kryptogamok képezik a főszakmáját. A moh- és gombaismeretre nézve a kül­földön is elismert tekintély. Nagy tudósok, egyetemi tanárok a világ minden részéből (Amerika, Stockholm, Helsigs­fors, stb.) elhalmozzák műveikkel és részben megbízások­kal is. Az összes német mykologusokkal állandóan levelez, s a hazai és küllöldi szakfolyóiratokban számos érteke­zése látott már napvilágot. Oly nagyszerű, draga mikros­kóppal dolgozik, a minővel intézeteink, a mi középisko­láink nem dicsekedhetnek, s több ezer forintot érő könyv­tárában olyan szakmunkak vannak, milyeneket másutt az országban hiaba keresnénk ! A kiallitás-úgvgvel kapcsolatban említsük meg. hogy az intezet az 1896/97 ki országos kiállításon a történeti főcsoportban kiállított tárgyakért a milleniumi nagy érem­mel, a közoktatásügyi csoportban kiállított rajzokért elis­merő oklevéllel lett kitüntetve. És ha megemlítjük, hogy az ezredéves kiállításon is nagyjaban a most bemutatott tárgyak voltak kiállítva: akkor az intézetben alkalmilag rendezett kiállítás fokozottabb érdeklődésünket, illetve az iskola iránt való tiszteletünket nyeri ki. S ez a tisztelet még inkább növekedik, ha tudjuk, hogy a liceum, a Lapunk által már részletesebben említett, mintegy 15—20 ezer darabból álló s a kútforrasokra nézve igen becses és igen fontos kéziratgyújteményén kivül a következő könyv­tárakkal rendelkezik: 1. Schimkó-fele könyvtár 7364 műben 12.584 drbbal; 2. a líceumi nagy könyvtár theologiai osztálya 4672 műben 6125 kötet és 623 füzettel ; 3. a liceumi nagy könyvtár általános része és a tanári kézi­könyvtár 13,197 műben 21,685 kötet és füzettel; 4. a lí­ceumi ifjúsági könyvtar 924 műben 1100 kötettel. — Egyéb iskolai gvü|teményeik, (mint a philologiai, termé­szettani, természetrajzi, történet-földrajzi, regiségek, mér­tani-rajzi) szintén azt mutatjak, hogy a pozsonyi ágost. liceum a tudomány fejlődesével mindenben lépést tart és a tanításban a szemléltetésnek kiváló szerepet juttat. E szemléltető tanítást szolgálják a szaktanárok vezetesé­vel járó apróbb kirándulásokon kivül a nagyobb tanul­mányi kirándulások, a melyek a pozsonyi líceumnál úgy szólván szervezve vannak. Nem tartozik ezúttal feladatunkhoz, hogy a liceum belső tanulmányi rendjét feltüntessük. E tekintetben az idő rövidsége miatt tapasztalatokat sem szerezhettünk. Mindössze csak két mozzanatra szorítkozunk itt. Egyik az. hogy a mely osztályba 70 tanuló |elentkezik, ott már párhuzamos osztályt állít a fentartó egyházközség S ily parhuzamos osztályok felállítására szükség is van. mert a liceum, dacára, hogy Pozsonyban még kir. kath. főgim­názium, állami főreáliskola, kereskedelmi középiskola, ipari és más iskolák vannak (a szomszéd pozsony-szent gvörgyi kegyesrendi gimnáziumot nem is említve), az or­szág egyik legnépesebb középiskolái közé tartozik. Igy tavaly 439, az idén 452 tanulója volt az intézetnek, dacára annjk. hogy a tandíjak épen nem alacsonyak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom