Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-11-11 / 45. szám

való a hatalom. Ezzel szemhen azt kell mondanunk, hogy formai joggal való szakítás minden körülmények között nagy hiba. A felülről vagy alulról eredő forradalom min­dig életveszélyes krízis a népéletre. A jogtudatnak rette­netes megrendülése követi azt és könnyen az állandó belháború állapotára vezet, a mely fölemészti a népélet erőit. A történelem tanúbizonyságai szerint a szilárd jog­tudattal biró népek, a melyek kellő tisztelettel viseltetnek a fennálló jogintézmények iránt, életképesség tekintetében első helyen állanak, mert a hatalom önkorlátozása a jog iránti tisztelet által legnagyobb próbája a politikai akarat­erőnek. E tekintetben a régiek közül első helyen állanak a rómaiak, mig a görögök dialektikája folyton épített a jog és állam épületén. Az állandóságnak és elaszticitás­nak, a józan konzervatizmusnak és liberalizmusnak ezt az egészséges keverését a jog és állam terén ma az angolok mutatják, mig a román népek az abszolutizmus és revolucionizmus krónikus betegségében szenvednek. (Folyt köv.) Dr. Szlávik Mátyás. ISKOLAÜGY. Alap- és lelkészvizsgálati Írásbeli feladatok 1901-re. A dunamelléki egyházkerület budapesti ref. theol. akadémiáján az 1901-ik évi vizsgálatokra a következő írásbeli feladatok jelöltettek ki. I. Alapvizsgálatra. Be veget és tanból: Ismertessék a fogság utáni zsidó­ság története az Esdrás és Nehemiás könyvei alapján. Egyháztörténetemből: A keresztes háborúk története 1514-ig. Vallásból csészéiből : Fejtessék ki az evangéliumi keresz­tyén és a buddhista váltságtan közötti különbség. II. Első lelkészi vizsgálatra. Biblica theológiából: Pál apostol eschatologiája. Exe­gesisböl: Magyarázandók Pál apostolnak a áfxapua-ra s a ŐcxatooovY] re vonatkozó nyilatkozatai a római levél alap­ján. Erkölcstanból: Elvi egyezések és elvi különbségek az evangéliumi keresztyén és a bölcsészeti morál között. III. Második lelkészi vizsgára. Gyakorlati theológiából: A prédikáció a róm. kath. és a protestáns egyházban. Egyházjogtanból: A magyar király felségi, palrónusi és legátusi jogai a róm. katho­likus egyházban. Egyháztörténetemből: A gályarabok tör­ténete. Egyházi beszédre textusok: Zsolt. 17, 1—3; Eze­kiel 33, 7; Máté 22, 35-39; Máté. 12, 31-32. Bibliamagyarázati textusok: V. Móz. 26, 1 —19; I. Kir. 8, 1-20; Jób. 1, 1—22; Ámos 3, 1—15; Máté 7, 13—29; Máté 13, 24-33; Maté 17, 1 — 13; Mark 10, 35—45; Lukács 19, 1—10; Lukács 21, 5—24; Ján. 14, 1—17; Csel. 6, 1—15; II. Kor. 5, 1—10; Kolos. 2, 1—23; 1. Ján. 2, 1-17. A vizsgálattevők a kijelölt három kérdésből egyet­egyet kiválasztanak s azt kidolgozzák. A dolgozatoknál a használt források megnevezendők. A második lelkészi vizsgálatot tevők, egy prédikációt is tartoznak irni, a bibliamagyarázati textusokat pedig kidolgozni s a vizsgá­latra magokkal hozni. A dolgozatok és a prédikáció 1901 május 15-ig a theol. igazgatóhoz adandók be. Május 15-ike után csak azok dolgozata fogadható el, a kik orvosi bizonyítvány­nyal igazolják, hogy huzamos ideig tartó betegség miatt nem dolgozhattak A budapesti ev. ref. theol. tanárok megállapodása szerint kiadta. Budapest, 1900. november 2. Jóváhagyom : Szász Károly. Szabó Aladár, igazgató. A pozsonyi ágost. evang. líceumról. Egy kis szemle a Magy. Prot. Irod. Társ közgyűlése alkalmából (Folytatás és vége.) Motto: »Stets geforscht und stets gegründet. Nie geschlossen, oft geründet, Aeltestes bewahrt mit Treue, Freundlich aufgefasst das Neue, Heitern Sinn und heitre Zwecke! Nun! man kommt wuhl eine Strecke*. Goethe. III. A slöjd kiállítást megtekintve, utunk a sarok homlok­zathoz vezet, a hol az érem- és régiség gyűjtemény állandó két nagy terme és a gyűjtemények őrének, ez idő szerint Győrik Márton kiváló szaktanárnak, dolgozó helyisége van. Fölötte becses taneszközöket, nagyszerű kincseket foglal magában ez a gyűjtemény. Egyelőre alig akarja az ember elhinni, hogy az iskolák felszerelései között hazánkban ily páratlanul álló, gazdag nagy gyűjtemény a pozsonyi ág. liceum tulajdona legyen! Erről a múzeum­ról a liceum Értesítőinek rendjén leginkább 1885-től fogva sokat lehetett és lehet ugyan megtudni; de azoknak, a kik ezt a tárlatot nem látták, vagy ha látták is, de az idő rövidsége, vagy egyéb ok miatt annak részletébe nem hatolhattak: kiváló szolgálatot tesz a két nagy kötet­ben 80 nyomtatott ivből álló, igazán nagybecsű Szakkata­lógus, melyet mind a müveit közönség, mind a szaktudo­mány a pozsonyi ág. egyház áldozatkészsége mellett a fennevezett szaktudós tanár úrnak köszönhet. (Ára egyik­egy ik kötetnek 2 frt 20 kr. Kapható a pozsonyi ág. evang. gyülekezet tulajdonából.) Ezen Katalógus II. köt. X. sz. a. 1—12 oldalon részletes adatokat lehet találni a gyűj­temény eredeti tulajdonosára és szerzőjére, dr. Schimkó Dánielre, továbbá arra nézve, hogy miként került az a liceum tulajdonába; hogyan, kik által és mily időközökön át rendeztetett és katalogizállatott; végül, hogy mily becset vagy értéket lehet tulajdonítani az egész állománynak? Nem itt a helye, hogy e nagyszerű gyűjteményt ismertessük. Mindazáltal a jelzett helyen levő adatokból főbb vonásokban egynéhányat fölsorolni nem tartjuk ér

Next

/
Oldalképek
Tartalom