Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-11-11 / 45. szám

A mi pedig azt illeti, hogy az egyház kötelékeiben külsőleg megmaradtak vallásos buzgóságára, egyházuk iránti kötelességeik teljesítésére nem fog-e bénítólag hatni az újabb törvényekkel életbelépett nagy vallásszabadság ? — erre nézve is kellő felvilágosítással szolgál nekünk a statisztika. Tartottunk ugyanis attól, hogy miután a szülöttek anyakönyvezését az állam törvénye a lelkészek kezéből kivévén, a polgári közegekre bízta, nem fogják-e a legtöbben újszülött gyermekeiknek eddig szokásos megkereszteltetését elmulasztatni? Mint várni is lehetett, ily lelkiismeretlen szülők bizony elég szép számmal akadtak, mert a statiszt. kimutatás szerint az 1898-ik évben a keresztyén szülőktől született 706,833 gyermek közül 4440-et hagytak Jcereszteletlenül, a vallás szentségével nem sokat törődő szüleik. Még pedig a 82,523 református gyermek közül mindössze 2112 maradt kereszteletlenúl egy év alatt. — Mondanom sem kell, hogy ez a fel sem vevése a vallási kötelességeknek inkább csak a városi és fővárosi gyülekezetekben fordul elő; mert a falusi gyülekezetek körében, jó órában legyen mondva, az újkori pogányság e nemével vagy egyáltalában nem, vagy legfeljebb feltűnő ritka esetben találkozhatunk. Még jobban tartottunk attól, hogy a polgári házasság behozatalával az esketések száma nevezetesen csökkenni fog. Nem, mintha hiveink szándékosan kerülnék az Űr oltárát, hanem amaz igen prózai és mégis fontos ok: az esketési stóla miatt. — Nos, a statisztika azt mondja 1898-ról, hogy az ebben az évben Magyarországon kötött 134,541 házasságból mindössze 9677 házasság volt olyan, mely az egyház áldásában nem részesült. Még pedig a 19,057 református vallású jegyespár közül 829-nek a házassága maradt egyházi áldás nélkül. Ezek túlnyomó részét, azt hiszem, megint csak a városi és fővárosi gyü lekezetek számlájára kell írnunk, hol társadalmi s vallási tekintetben egészen különleges viszonyok vannak, s hol sokan mintegy a felvilágosultság jelének veszik a lelkészi funkciók tüntető mellőzését. Ám e tekintetben már itt-ott a falusi gyülekezetek is meglehetősen érdekelvék; a mint hogy az egyházi hivatalos jelentések is azt bizonyítják, hogy még az egyszerű nép körében is találkoznak oly fásult lelkek, kik szívok leggyöngédebb viszonyát a vallásos eskü pecsétjével megerősíteni s egyszersmind Isten oltára előtt az ő áldásáért egy buzgó imát elrebegni, nem érzik elengedhetetlen vallásos kötelességöknek. — Bizony, ez elég szomorú és bántó jelensége a reform-korszaknak! Rajtunk, lelkészeken ne múljék, hogyha valaki esetleg az említettem prózai ok miatt idegenkednék az esketéstől!; inkább szánktól is megvonjuk a falatot, csakhogy legyőzhetetlen akadályt ne gördítsünk némely házasulandó párnak s szüleiknek útjába, hogy e tekintetben is vallásos kötelességeiknek eleget tegyenek. Hogy a halottak közül mennyien temettettek el egyházilag? — arról a statisztikai évkönyv ezúttal még nem számol be. Valószínű azonban, hogy elenyésző csekély lehet azon halottak száma még a fővárosban is, kiket az egyház szolgálatának igénybevétele nélkül kisérnek ki az örök nyugalom helyére. A fővároson kivüli gyülekezetekben s különösen faluhelyeken ily esetek fehér holló számba mentek a múltban is, mennek a jelenben, s minden bizonynyal a jövőben is. Mindezekből kitűnik tehát, hogy az egyházpolitikai törvények szülte *új rend« a vallásos és egyházias életre mégsem volt oly romboló hatással nálunlc, mint az ismeretlentől való aggodalmunkban talán mininagunk is gondoltuk. Hogy itt-ott az addigi nyugalmas állapot helyébe bizonyos izgalmat és nyugtalanságot hozott: azon nincs mit csodálkoznunk, mivelhogy az természetszerűleg vele jár minden újítással. Más országokban sem ment az másként. Igy pl. a porosz államban a német birodalmi házassági törvény behozatala hasonló jelenségekkel volt kapcsolatos, mint nálunk Magyarországon, és mindenütt, hol ez életbevágó reformok életbe léptek. Egy előttem fekvő kimutatás szerint ugyanis Poroszországban minden 100 újszülöttből kezdetben 7—8 gyermek maradt kereszteletlen és 100 polgárilag megkötött házasságból az első évben, 1875-ben, 16 házasság nem áldatott meg egyházilag; de már a következő évben csupán 13, 1877-ben 12, 1878-ban 11, 1879-ben 100 közül már csak 10 házaspár mulasztotta el az egyházi esketést. (Dr. Bartha Béla : A polgári házasság s a házassági bíráskodás. Prot. Szemle. 1892. 322. 1.) És az általános tapasztalat szerint hova-tovább mind jobban gyökeret ver a lelkekben az a tudat és kötelességérzet, hogy a polgári lajstromokba történt beiktatással még nincs elég téve az emberi törvényeknél még sokkal fontosabb isteni törvényeknek s a századok óta követett vallásos szokásoknak. »E mellett a német egyházi élet valósággal új korszakát számíthatja a polgári házasság behozatalától, — olvasom Bartha idézett értekezésében — mert most már teljes nagyságában mutatkozván a hitélet, az egyháziasság hanyatlása, melyet a mult szült s nevelt nagyra, de a kényszer hazug mázával eltakar : azóta teljes erővel s tervszerűen indult meg a társadalom visszahódítása a keresztyén eszméknek, a belső építés, az intenzív kura pasztorális ezer és ezerféle változataiban.* Ha minálunk is ily eredményeket szülne az újrend; ha a változott viszonyok bennünket, papokat úgy mint világiakat, fokozott tevékenységre indítanának anyaszentegyházunk belső és külső építésében: akkor ez a nagy társadalmi átalakulás mi nálunk is csak javára válnék a vallásos és egyházi életnek, — javára annyiban, hogy mint egy jeles író mondja (Bartha B.) »ha bár egyelőre leválnak a prot. egyház testéről ama részek, melyeket (eddigelé) csak a kényszer, a megszokás vagy a társadalmi illendőség hatalma tapasztott jól-roszul oda : azonban a megmaradt s túlnyomó többséget képező rész haladása, belső épülése, virágzása annál nagyobb leszen ... A haladó kor látszólag áldozatokat kiván a protestánsoktól ? Ne féljünk azoktól; hisz a modern haladás a protestantizmus szülöttje! Különben is »palma sub pondere ereseit!*