Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-11-04 / 44. szám

Annál meglepőbb volt a találkozás a budapesti pályaudvarban, hol az ismerős és ismeretlen tagtársak egész légiója jött össze s váltott örvendező kézszorítást egymással. Egy egész külön vasúti kocsi nem volt képes befogadni a nagyszámmal érkezett tagokat, kik Kiss Áron püspökkel s Zsilinszky Mihály egyházkerületi felügyelővel élünkön a szeptember 18-iki délutáni gyorsvonattal, kevéssel 2 óra előtt indultunk el pozsonyi utunkra. Tavaly velünk jöttj az elnökség is; most nélkülöznünk kellett mind egyházi, mind világi elnökünket, sőt attól tartottunk sokan, hogy maga a »kegyelmes Úr« egyáltalán nem is találkozik velünk ez idei vándorgyűlésünkön, — köztudomású lévén, hogy miniszteri hivatásánál fogva épen akkortájt a párisi kiállításon tartózkodott. Annál örvendetesebb volt, hogy Pozsonyért Párist is odahagyta, s sietve jött közibénk, — szép szokása szerint, feleségével s leányával, hogy gyújtó szavaival újból lelkesedésre hevítse a nagygyűlésre zarándoklók százait. Élénk társalgás s ismerkedés közt telt el az a három órai idő, mely alatt gyorsan száguldó vonatunk a fővárosból a hajdani Magyarország egykori ódon fővárosa felé röpített. Maga ez a kedélyes és tanulságos utazás is megérdemli, hogy kimozduljon az ember tanulószobájából, hol munka s gondok közt görnyedve, testünk és lelkünk pihenés s üdítő szórakozás után eped . . . Mily gyönyörű panoráma tárul fel minden lépten-nyomon szemünk előtt, de kivált a mint elérjük Vácot s Yácnál a Dunát, s azontúl mindaddig, mig e hatalmas folyó partja mellett haladunk! . . . Ott a festői Visegrád, mely gondolatunkat önkénytelenül régi dicsőségünk napjaira vezeti vissza ... Ott magaslik az esztergomi bazilika impozáns kupolája, mely egyrészt a római Szt-Péter-tempIomot s másrészt azt a domináló állást juttatja eszünkbe, melylyel a magas méltóságba helyezett római katholikus egyház ma is uralkodni akar, s bizony hazánkban is még mindig uralkodik az állam s az egyháztársadalom életében . . . Nógrád, Hont, Esztergom vármegyék egy-egy csücskén gyorsan robogunk keresztül Komárommegyébe, onnan Nyitrába, melynek Érsekújvár nevű állomásán vidám cigányzene fogadja vonatunkat. — Az Izráelben járatlanok talán azt is hihették, hogy — Társaságunkat . . . Pedig hát Nyílra vármegye s a magyar protestántizmus . . . hogy illik ez össze?! . . . Csak 10 percnyi türelem, s a tótmegyeri állomáson beszállt nyitrai misszionárius, a sokak előtt már ismert Sedivy László barátunk erre a kérdésre, hál' Istennek, elég örvendetes és igen megnyugtató válaszszal szolgál. Maga az a tény, hogy a reformátusságnak ez északnyugati határán is van már egy őrszemük, a ki el-ellátogat egész Trencsénig, Zsolnáig s a hét legtöbb napját misszionáriuskodással tölti, már ez is jóleső örömre hangol. Ismét lehangoló ugyan, midőn ez új utitársunk sorra magyarázgatja, hogy ez is, meg az is egykor virágzó protestáns helység volt, hogy itt van a többek közt a hires Szempcz is, a mi kedves Szenczi Molnár Albertünk születési helye stb. . . Hajh, de ki ne tudná, hogy a hova mi most oly derült kedvben és emelkedett lélekkel utazunk, oda azokban az örökre gyászos időkben az Ur szolgáinak egész seregét hajtotta a hírhedt pozsonyi delegatum judicium rettenetes parancsszava! S innen a pusztulás szomorú képe hazánk e felvidéki megyéiben. No de azért: mégis csak mozog a föld! s azok a sötét hatalmak még sem érték el gyászos céljokat, s ha sírjukból kikelni merészelnének, hát megtapasztalhatnák, hogy a világosság nem fél a sötétségtől, s hogy az evangéliumi igazságok fáklyáját ime egy százakra menő lelkes sereg diadallal viszi a gyászos emlékű Pozsony ódon falai közé . . . * * * Délután 5 óra 9 perc: megérkeztünk a szép és nevezetes Pozsony városába, mely a Kis-Kárpátok lábánál gyönyörű látványt nyújtva terül el, s már messziről megdobogtatja szivünket a Dunára néző várhegyen épült ódon vár hatalmas négyszögű alakjával s eredeti jellegét máig megőrzött saroktornyaival.]Mindannyian a pályaház perronjára. tódulunk, hol Pozsony városa részéről a polgármester, az evang. egyház részéről a derék Günther Vilmos egyházfelügyelő fogadja a Társaság tagjait. Aztán hosszú kocsisorban vonulunk be a fellobogózott városba, a szép Stefánia-úton a lakosság kíváncsi érdeklődésétől kisérve, ki a vendéglőbe, ki a Liceum helyiségében berendezett szállására, ki pedig egyes családok vendégszerető hajlékába. Már ez az elszállásolás is nem kis gondot adhatott a rendező bizottságnak, s ha a vándorgyűléseinken résztvevők száma, mint remélhető évről-évre fokozódni fog, bizony a Társaságot vendégül fogadó egyháznak és városnak annál több költségébe és fáradságába kerül majd a mi gyülésezésünk. De hát mi kívánságainkban szerények lévén, megelégszünk bármilyen egyszerű fogadtatással, csak szívből jöjjön az »Isten hozott*. Mennyivel hálásabbak vagyunk pedig a pozsonyi evang. egyház és Pozsony városa iránt, azért a nemcsak szives, de részükről nem kis anyagi áldozattal is' járt vendégszeretetért, melyben a Magyar Prot. írod. Társaság tagjait részesítették. . . . . . . »Este 6 óra 30 perckor a tagok közgyűlése a theol. akadémia tanácstermében.* Igy szólt a programm, s a megérkezett tagok, csaknem kivétel nélkül siettek résztvenni ezen első hivatalos összejövetelünkön. Nem is fértünk be mindannyian a terembe. Ez a nagy érdeklődés meglepő volt rám nézve, a ki nagyon jól emlékezem, hogy kolozsvári vándorgyűlésünk alkalmával majdnem ijesztően kevesen voltunk jelen, a nagygyűlést akkor is megelőzőleg, a megérkezés délutánján tartott közgyűlésünkön. Debrecenben megfordítva, a díszgyűlés után volt a prózaibb lefolyású közgyűlés, a mi azonban nem alkalmas arra, hogy az ünnepség hangulatát, a mint kívánatos, magasabbra fokozza. No de hiszen a tapasztalat majd megtanít rá, hogy a jövőben s a körülményekhez mérten melyik eljárást kövessük. A közgyűlés lefolyása ismeretes. Gyurátz püspök úr egyházi elnökünk nyitotta meg, s Hegedűs Sándor világi elnökünk helyét, ki csak ez esti vonattal érkezett meg Párisból, Szilassy Aladár, ez az ismert buzgóságú világi papunk foglalta el. Örömmel hallottuk a tikári jelentésből, hogy a Társaság kiadványai hovatovább nagyobb elterjedésnek örvendenek; — hogy a « Koszorú* füzetei után befolyó jövedelem már-már fedezni képes a kiadásokat; — hogy áldozatkész világi elnökünk ezúttal már hetedszer segítette ki népies kiadványaink nehezen döcögő szekerét az ő évi 500 frtos, igazán halát érdemlő adományával. Annál leverőbb a csaknem 14 ezer koronára rúgó tagdíj-hátralék. Hát akkor mit csodáljuk, hogy szegény sorsú híveink egyházi adójukkal hátralékban maradnak, ha mi ilyen jó példával járunk elől köteles tartozásunk lerovása, illetőleg le nem rovása dolgában! Bizony igy nehezen lesz Bibliai Lexiconunk, meg Monumentális prot. Egyháztörténetünk. A közgyűlés folyama alatt egy vendégkönyvet hordoztak körül, a melybe neveinket bejegyezve, egy kis füzetkét kaptunk, ezzel a citnmel: Az evang. theológusok otthona 1899—1900. évi jelentése. Az áldozatkészség