Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-10-28 / 43. szám

Kovács János pedag. igazgató, — Vargha Gyuláné. Petri Elekné, Haypál Benőné, dr. Farkas Elemérné, Hegedűs Rózsika. Zipernovszky Károlyné stb. A Pestről fogaton jövő Széli Kálmán királyi képviselőt Budaörs határszélén Beniczky főispán üdvözölte a törvényhatóság részéről, majd pedig a menedékház kapujában Hegedűs Sándorné fogadta szép beszéddel. Majd bevonultunk az intézet tágas nagytermébe s kezdetét vette a felavató ünnepély. A budapesti ref. theol. ifjúság éneke után S'ász Károly püspök úr tartotta megindulástól remegő hangon a felavató imádságot, majd pedig Haypál Benő budai lelkész mondott szép egyházi beszédet 2. Kor. 10: 4. alapján. Felmutatta a társadalom vérző sebeit, azt a lelki gondozás hiányából, a testi lelki nyomorból és züllöttségből származott sok gonoszságot, mely azokat vágta, s ezekkel szemben az egyháztársadalmi munkát szent harcnak tekintve, a lelki fegyverekkel: a hittel, szeretettel, könyörülettel, áldozatkészséggel való küzdelem szükségességét hirdette. A záró ima és a theológusok éneke után dr. Kiss Áron ügyvivő igazgató üdvözölte hódoló érzelmekkel a király képviselőjét; mondott köszönetei mindazoknak, a kik a társaságot szent célja elérésében szellemi és anyagi eszközökkel támogatták, s kérte az intézetnek a király nevében megnyitását. Széli Kálmán erre a következő beszédet mondotta: »0 császári és királyi felségének, a mi urunk és királyunknak legkegyelmesebb!) parancsából jelenlem itt meg, hogy részt vegyek ezen a lélekemelő felavatási ünnepélyen. Az emberi sziv legszebb érzése, a jótékonyság erénye, az emberszeretet alkotta meg ez otthont. Az emberi sziv legnemesebb érzése, a hála és a kegyelet kötötte azt össze a mi megdicsőült királynénk szent, nevével és emlékével. Elvesztettük őt, a ki az égből szállott alá, hogy meghozza az ég legszebb adományait a magyar nemzetnek : a békét, az engesztelékenységet, a bizalmat és a szeretetet. Elvesztettük őt, a ki, midőn ezekkel az égi adományokkal közelített a magyar nemzethez, az ő csodás lényével, az ő varázsával meleget és fényt árasztott a nemzet szivébe. Elvesztettük őt a ki midőn az ő bűbájos szavával a nemzet hangján, a nemzet nyelvén szólította meg a nemzetet, mintha még egyszer megszerettette volna a magyar emberrel az ő nyelvét, a melyet édes szüleitől örökölt és imád. Elszállott tőlünk; elszállott innét oda, ahonnét jött. Innét, a hol úgy ékesítette a trónt, mint a hogy nem díszítette előtte senki. Ő, a ki szeretettel és melegséggel töltötte el a magyar nemzet szivéf mint előtte senki. Halhatatlan ő fent, halhatatlan itt is, a nemzet szivében. A mig magyar ember szereti hazáját, a mig magyar ember beszéli és szereti nyelvéi, addig hálával és örök szeretettel fogja áldani Erzsébet királyné emlékét. Ezt az Otthont önök az ő dicső, szent nevére keresztelték. És jól cselekedtek. Nem lehet méltóbban megörökíteni őt, mint ilyen kegyeletes cselekedetekkel; és a hány köny ebben az Otthonban fel fog száradni, a hány sziv és lélek megmarad erkölcsösnek és vallásosnak, és a hány hazafiassá nevelődik és az marad : megannyi emléket állítanak önök a mi dicső királynénknak, a legszebbeket, a legmaradandőbbakat, a legértékesebbeket. Ő felsége legkegyelmesebb urunk parancsából az ő legmagasabb elismerését van szerencsém kijelenteni mindazoknak, a kik e szép, hazafias, emberbaráti intézetnek létrehozásán fáradoztak. Isten áldását kérem ez intézetre és Isten áldását mindazokra, a kik azt létrehozták, és ezzel az intézetet megnvitottnak nyilvánítom*. A megnyitás hivatalos része ezzel véget érvén, Takách László ügyvivő gondnok vezetése mellett az intézet megtekintésére indult a közönség. Mielőtt azonban a nagyteremből kivonultunk volna, még egy szép dolognak voltunk tanúi. A Társaság, hogy némileg meghálálja Hegedűs Sándorné úrnő sok fáradozásait, lefesttette arcképét. a melyet Szőts Albert csinos beszéddel leplezett le, kedves meglepetésére a megtiszteltnek. Azután bejártuk az Erzsébet menedékház szép, célszerűen berendezett helyiségeit. Az egyik teremben ott vártak reánk a ház lakói, a szegény, elhagyatott gyermekek, élükön a buzgó igazgatóval, Makay Lajossal és nejével. Intézeti ruhaban, csinosan, tisztán, üde arczczal állottak a szegény gyermekek. Istenem! milyen rongyosak szurtosak, züllöttek voltak ezek csak pár héttel is ezelőtt, s ime a keresztyéni szeretet és könyörület mivé tette őket! S milyen megindító volt hallani, a mikor azokról a piciny ajkakról, a melyek csak nemrégen még egyebet sem tudtak mondani szitoknál és durvaságnál, felhangzott a szeretet Istenét magasztaló ének és imádság! Oh bizonyára Istennek áldása fog megnyugodni ezen hajlékon, annak alkotóin és vezetőin! Bejárva a tágas, szellős, mindenütt a legcélszerűbben berendezett helyiségeket, a menedékház kertjébe vonultunk fel, hol a notabilitások Erzsébet-fákat ültettek a nagy nap emlékére. A távozó királyi képviselőhöz gróf Festetits Andorné intézett búcsúbeszédet, megköszönve a miniszterelnök megjelenését és kérve a Társaság hódolatteljes érzelmeinek a Felség előtt leendő tolmácsolását. A királyi képviselő távozása után újra az épületbe vonultunk be, hol az étkező teremben gazdag hideg büffé várakozott a vendégekre. Kedves beszélgetések közt költöttük el az Ízletes hideg ételeket, s a különböző rendű és rangú vendégeknek bizalmas összevegyülése, mint egy nagy családdá összeolvadása, méltó befejezése volt a szép ünnepélynek. Ott áll már a keresztyéni szeretetnek áldott hajléka, homlokán e felirattal : »A nagypénteki Ref. Tarsaság Erzsébet Menedékháza« s jobb oldalán a halhatatlan emlékezetű Erzsébet királyné eme mondásával: »Neveld a gyermekeket munkára: megél és jó marad!« Ott él már benne csaknem 50 szegény, elhagyatott, züllésnek indult gyermek, otthont, szeretetet, keresztyéni gondos nevelést találva! Álljon is időtlen időkig, s a kegyelem Istenének áldása és a Megváltónak szerelme nyugodjék meg rajta és munkáján! Óh. de mily kicsiny, mily szűk és elégtelen a hajlék mindazok befogadására, a kiknek nincs otthonuk s a kik ki vannak téve a testi és lelki elzüllés veszedelmének ? ! Ne csak álljon azért a bajlék, de bővüljenek is annak határai, hogy ne csak félszáz, de száz és ezer rászorultnak adhasson falai között menedéket s vezérelhesse el azokat a legboldogabb otthonba, a legjobb atyához, a legjobb testvérhez: a kegyelem Istenéhez, a megváltó Krisztus Jézushoz, az istenországába! De hogy állhasson és bővülhessen, ahoz Istennek és az ő szent Fiának áldásán kivül a mi emberi segítségünk is szükséges. Ne legyünk azért iránta közönyösek, hanem ellenkezőleg: szellemi, erkölcsi és önzetlen anyagi támogatásunkkal álljunk melléje, tudva azt, hogy Urunk mondása szerint, ha egy ily gyermeknek, gondját felvesz-