Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-28 / 4. szám

külföldi prot. egyházaknak ilyetén felvirágzásából mi magyarok is meríthetnénk tanulságot! A nagy anyagi áldozatok mellett nagyok a század szellemi áldozatai is. Mig a század elején a legmagasabb számítással is legfeljebb ha 120 misszionárius működött a misszió akkori területein s azoknak is legnagyobb része csak primitív előképeztetésben részesült, theológus ember pedig alig volt köztük egy néhány; — ma már ez a kicsiny csapat egész hadsereggé fejlődött, felfegyverkezve a leghatalmasabb szellemi fegyverekkel. Ma a férfi misszió náriusok száma felül van a hat ezeren, s igen tekintélyes közöttük a teljes papi képzettségű egyének száma. E férfiak mellett működik körülbelül 4000 nő és 680 orvos és orvosnő, a kik a lelkek evangélizálását kiegészítik a nők társadalmi helyzetének javításával, a gyermekek nevelésével s a betegek és nyomorultak ápolásával. S az evangélium terjesztésének e hatalmas szellemi hadserege még ezekkel nincs kimerítve. Ezek mondhatni csak a vezérek; a munkások, a közlegények már magokból a megkeresztelt pogányokból kerülnek ki. A missziók szolgálatában ma már 4000 felavatott benszülött lelkész és mintegy 60 ezer benszülött . segéd munkálkodik, a kikkel együtt az evangélium terjesztőinek száma majdnem megüti a 75 ezeret. Nem óriási fejlődés-e ez s nem az Isten mindenható ereje nyilvánul-e meg ebben?! Bizony emberi erő és törekvés ezt létre nem hozhatta volna soha! S az utóbbi tíz év alatt még újabb segítőket is nyert a prot. misszió. A misszió szelleme megérintette az angol és amerikai studenseket is, s ez a mozgalom mind erősebb hullámokat kezd verni magán az európai kontinensen is. A missziói zélus ez ujabb eredményéről rövid időn bővebben is fogunk még szólani. A mi magát a missziók eredményét illeti, az viszonyítva a még mindig pogány emberiség számához, elég csekély ugyan, de önmagában véve mégis óriási. Még a század elején nem igen volt több a megtérített pogányok száma 70 ezernél, — ma már meghaladja a négy milliót, a kik közül körülbelül másfél millió az úrvacsorával élőknek, tehát a felnőtt, öntudatos és önálló egyháztagoknak a szama. És ez a szám nagy arányokban emelkedik minden évben. Ma már az évenként m< gkeresztelt pogányok száma körülbelül annyi, mint volt az összes megtérítettek száma a század elején. Ha ezekhez hozzá veszszük, hogy a prot. keresztyén missziók körülbelül 20,000 iskolát tartanak fenn a pogányok oktatására, hogy a misszió érdekében a szentírás 340 különböző nyelvre van már lefordítva, akkor minden nagyítás nélkül elmondhatjuk, hogy a 19-ik század valóban a prot. missziók százada s hogy ebben a században többet tetl a prot. keresztyénség a pogányok megtérítésére, mint — az apostoli kort kivéve — a régi egyház 18 századon keresztül. Itne ily nagy a különbség a pogány misszió tekintetében a két évszázad határán. Még messze van ugyan a világ teljes evangélizálása; de az a munka, a mely a már letűnő században oly óriási arányokat öltött, nem fog többé megállani, s bizonyára a jövő évszázad vége oly elterjedését fogja felmutatni a prot. keresztyénségnek, a mely ma még el sem képzelhető. Istené legyen a hála az eddigi nagy eredményekért s az ö kegyelme segélje a protestáns keresztyénséget teljes diadalra a pogányság felett. H. I. KÜLFÖLD. Külföldi szemle. Beyschlag hallei-wittenbergi egyetemi tanár *Deutsch-Ev. Blatter* c. folyóirata a 25 ik évfolyamba lépett. Az agg tudós egy » Vorwort*-ban emlékezik meg folyóiratának 25 éves pályafutásáról, s méltó kiegészítését képezi *Zur Jdhreswencle«. c. mult évi nagy hirű közleményének. Nem a század alkonyáról akar szólani. Mert »a míg Riese Adáin szerint 99 év nem 100 év, addig a XX-ik század nem a jelen évvel, hanem 1901 gyei veszi Kezdetét s az idők különös jelének mondja, hogy a német Bundesrath korunk számítását zavarba hozta*. Majd rátér lapja 25 évfolyamának rövid ecsetelésre és úgy találja, hogy e lap a liberális-konzervativ Hermann-féle egyházkormányzat bukása és szerkesztőtársának Wolters tanárnak hirtelen halála dacára »ki váló szükségletnek bizonyult, hézagot pótolt és egy életerős gondolatot képviselt*. Hisz' ma már Dryander udvari főpap személyében az ú. n. evang. középpárt a legfelsőbb udvari körök rokonszenvével is dicsekedhetik. Közelebbről lapjának múltja két korszakra osztható. Az egyik azoknak az egyházpolitikai harcoknak a korszaka, a melyekből az 1873—76. években az egyházkormányzat fejlődött ki. Annak megvédése a reakcionárius támadásokkal szemben az 1877—1887. éveknek képezte megoldandó feladatát. E lapnak része van abban, hogy >ma oly mérsékelt irányú észsze~ü egyházkormányzatunk van, mely az eayház üdvét nem látja a hitvallás betűjének törvényszerű érvényre emelésében s a modern theológus műveltség üldözésében*, s távol áll attól, hogy »feltolja magát a gyülekezet hitének urául*. — A lap második korszaka annak a nagy védelmi harc nak szólt, a melyet a prot, Németországnak vivnia kell az ultramontán — jezsuita támadásokkal szemben. A kormányzó köiök a kanossai egyházpolitika lejtőjére kerültek, holott Németország nagysága és jövője a reformáció alapelveiben gyökerezik, s csakis az evang. hitszabadsághoz való hűséges ragaszkodás óvhatja meg Németországot attól a veszedelemtől, a melyben ma Francia-, Olasz-, Spanyolország sínylődik. Ma már kétségtelen az, hogy a római pápaság Németország-legnagyobb ellensége; de azért Ausztria »Los von Rom* mozgalma is igizoija, hogy az evangélium érdeke élénkén él a német nép körében. E folyóirat a mult évi dec. és jelen évi jan. havi füzetében ismételten is foglalkozott Weingart esetével, s a hannoverai egyházkormányzatnak erre vonatkozó brutális eljárásával. Esete abból áll, hogy mint osnabrücki lelkész az Úrhoz való imának, az eredendő bűnnek és Krisztus testi feltámadásának megtagadása miatt hivatalától felfüggesztetett. Beyschlag kimutatja, hogy ő 1894-ben a porosz ágendának az egyházi tan egyik vagy másik tételéről a maga folyóiratában sokkal élesebb bírálatot adott, mint Weingart. Weingart esetében a hannoverai egyházkormányzat Beyschlag szerint vétett a tudományos theol. meggyőződés és a bibliai kritika szabadsága ellen, s a szellemi szolgaság nyűgének szolgálatába lépett a maga felfüggesztő határozataival, a melynek elvégre is csak az ev. egyház s a lelkészi állás tekintélye fogja megadni az árát. Mi több »bekivánt és önkényesen előterjesztett* prédikációi szemelvényekre alapította kárhoztató ítéletét. Azzal is vádolták Weingart lelkészt, hogy »a modern tudományt a szentírás s az evang. hitvallás kizárólagos magyarázó tekintélyének*, tartja mire nézve helyesen utal arra, hogy a vallásossága miatt előnyösen ismert