Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-09-16 / 37. szám

kérném, hogy kötelességeik teljesítésében vezérelje a kitartás, hűség és állandó szeretet a hazához és az ev. egyházhoz, — a gyűlést megnyitottnak nyilvánítom. ISKOLAÜGY. Iskolai évet megnyitó beszéd. Elmondatott a budapesti Kálvin-téri templomban, a budapesti ev. ref. főgimnázium tanévének 190"}., szept. 10-én tartott megnyitó ünnepélyén. A budapesti ref'. egyház nevében szívből s örömmel üdvözlöm itt, egyházunk templomában az egybegyűlt nemes tanuló ifjúságot! Üdvözlöm azokat, a kiktől csak két rövid hónappal ezelőtt vevénk búcsút, s a kik most visszatérték az anyaiskola kebelére, hogy folytassák itt megkezdett tanulmányaikat; —valamint szívből üdvözlöm azokat is, a kik, mint iskolánk új polgárai, most léptek be az intézet kötelékébe. Igazsagtalan volnék, ha rosz néven venném a fiatalságnak, hogy rövidnek, gyorsan elröppenőnek találta a szünidőt.— Rövidnek? Ám mi ebből a tanulság? Nemde az, hogy mert rövid az idő és gyorsan repül, azért gazdálkodni kell vele, s azért gondosan fel kell azt használnotok, kedves ifjú barátaim, önképzéstekre, testi s lelki tehetségeitek kifejlesztésére, jellemetek kiképzésére, az erkölcsi és vallási érzület ápolására, tudományos ismeretek gyűjtésére, — szóval arra, hogy magatokat a létért való küzdelem nehéz harcaira előkészítsétek. Vegyetek példát a szántóvetőről, a ki felhasználva a tavasz első enyhe melegét, siet megművelni földjét, hogy abba idejekorán elhintse a termő magot, mert jól tudja hogy csak igy várhatja szorgalmának jutalmazó gyümölcseit. Fiatal éveiteket kell tehát az önképzésre gondosan felhasználnotok, mert bizony az életkor előhaladtával az önképzésre való receptív képesség az évek számának arányában csökken. Ám azt kérdezhetné valaki kö'/ületek: vájjon kinek van joga ahhoz, hogy benneteket önképzésre, szorgalomra, igyekezetre serkentsen? Hiszen talán mindenki ura saját énjének, szabad intézője saját sorsának, s ezért voltaképen kinek mi köze ahhoz, hogy valaki akarja-e vagy sem kiképezni önmagát? avagy mily mértékben akarja azt? Vájjon tehát ki kérheti ezt tőletek számon ? — Számon kéri az önmagatok iránt való kötelesség. Álljunk meg egy percre e szónál! Vannak kötelességeink, a melyekkel másoknak, embertársainknak tartozunk. A kötelességeknek ez a neme ingatag alapon nyugszik, mert az ilyen kötelesség alól felmenthet az, a kivel szemben kötelezve vagyunk, — vagy felmenthet az esemenyek kényszerítő hatalma. — Ámde az alól a kötelesség alól, a melylyel önmagunknak tartozunk, nincs felmentés, — Hogyan, hiszen ez paradox állítás. Nem az egyéni szabad akarat korlátozasa volna-e, hogy valaki ne adbas.-on önmagának felmentést a saját maga iránt való kötelesség teljesítése alól? Pedig nem adhat; mert a kötelességnek ez a neme isteni eredetű. Ez velünk született. A teremtő, a ki az embert e földi lét legtökéletesebb élő len} évé akarta alkotni, hogy ennek az akaratának érvényt szerezzen, az ember szivébe oltotta az önképzés és tökéletesedés felé való törekvés ösztönét. A midőn tehát önmagunk iránt való kötelességet teljesítünk, Isten akaratát teljesítjük, s ezért nincs ez alól a kötelesség alól felmentésnek helye. Ámde, mondhatná valaki, könnyebb a kötelességekről elmelkedni, mintsem azokat teljesíteni. Igaz, a kötelességérzet öntudata egymagában nem elég; egymagában nem biztosítja a kötelességek teljesítését. Akaraterő kell hozzá; szilárd akaraterő. Csakhogy az akaraterő sem áll mindig szilárdan, megdöntbetlenül; mihamar feltámadnak a kísértés démonai; megostromolják az akaraterőt, s hajh! mennyi nemes elhatározas, mennyi szép feltétel esett már áldozatul ez alatt az ostrom alatt! Hány szilárd elhatározást szilit reggel az akarat, hogy eltemesse este a kísértés! Mert lám. csak az első lépés nehéz arra, hogy önnönmagunkat felmentsük a saját magunk iránt való kötelesség alól; a második már könnyebb, a harmadik még könnyebb, s ezen az utón hanyatlik el szokás által az akaraterő Mire tanít ez bennünket? Arra, hogy ha ily ereje van a szokás hatalmának lefelé, bizonnyal ily ereje lesz annak felfelé is; mert ha alkalmas arra, hogy bénítsa, alkalmas lesz arra is, hogy szilárdítsa az akaraterőt. Próbáljatok meg csak visszaverni az első ostromot, a melyet a kísértés intéz akaraterőtök ellen; talán nehéz lesz az ellenállás első kísérlete, bizonynyal könnyebb a második,még könnyebb a harmadik, s utóvégre tietek a győzelem, llyképen fog megizmosodni az ellenálló képesség s megszilárdulni az akaraterő. De az akaraterő, ha íeket veszt, ha nincs fegyelmezve, ha útját teveszti, rombolva töri át a megengedett korlátok gátjait s feltartóztatlanul rohan önnön romlasába. És váljon nincs ez ellen oltalom ? De igenis van : az önuralom. Megérdemli, hogy néhány percig időzzünk ennel a kérdésnél. Pár hét előtt kisérték örök nyugalomra egy filozóf tetemeit, a kinek iratai széles körben nagy érdeklődést keltettek, s különösen ragyogó stílusával megvesztegette az emberek meggyőződését Ez a bölcselő azt a tant hirdette, hogy az erős embernek joga van ahhoz, hogy a gyengébbeket uralma alá hajtsa, s a gyöngék arra vannak kárhoztatva, hogy az erősebbek hatalma alatt görnyedjenek. Helyes-e ez a tan? Aligha, mert az olyan uralom, a melyet senki sem ruházott reánk, s a melyet embertársaink felett megbízás nélkül veszünk igénybe, magán viseli a bitorlásnak, az erőszaknak, a jogtalanságnak bélyegét. Hanem igenis, van egy nemesebb, jogosult formája az uralomnak: az, a melyet valaki erényeivel, szellemi felsőbbségével, tudasával vív ki magának. Ebbe nem vegyül az erőszaknak semmi eleme; az ilyen uralomnak az embertársak önként hódolnak meg. Van végül az uralomnak egy harmadik neme, kétségkívül a legnehezebb s talán a legnemesebb is mindegyik között: az önuralom ; — a legnehezebb, mert higvjétek el, hogy könnyebb uralkodni milliók felett, semmint önnönmagunk felett. Ehhez férfias erőre van szükség, fegyelmezett akaraterőre. Ennek a fejlesztésére, megszilárdítására törekedjetek ifjú barátaim, szünetlenül; ne engedjétek elhomályosulni szivetekben az önuralom szikráját percre sem. Ennek a szikrán ik a világosságáért imádkozzatok a ti mennyei atyátokhoz naponta, aztán hallgassátok meg imáitokra a feleletet : saját lelkiismeretetek szavat; s nem fogtok ez életben eltévedni soha. Jól mondják, hogy az ember legnagyobb ellensége önnönmagának. Jól mondják mert az embernek a legádázabb harcot saját szenvedélyeivel kell megvívnia. Ezen a harcmezőn folytak le az emberiség drámájának legveszélyesebb jelenetei, s ezt a harcot, ifjú barataim, ti sem kerülhetitek el. Hogy azonban készen találjon a küzdelem: im tegyetek fogadalmat ez iskolai év kezdetén arra. mikép azzal a szilárd elhatározással fogjátok átlépni az iskola küszöbét, hogy törhetlen akaraterővei szálltok szembe a