Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-09-09 / 36. szám

zakatolnak, orsók peregnek, vetélők surrognak, gőzgépek éles füttyei hangzanak. Másutt az erdők magányában egykori apátságok festői romjaira bukkanunk. Szél " süvít át az elpusztult csarnokokon ; félénk gyík surran át az egymást keresztező utakon, hol egykor kegyes barátok köszönték a csendes nyári estét. Száz meg száz kolostor tűnt el a föld színéről s száz uj zárda épült fel ismét. Mily erősen tükröződik ezek történetében a világnézetek változása, az emberi élet legfőbb céljáról alkotott felfogások különbözősége. Mi lehet már ez a cél? Az úr világosan megadta erre a kérdésre a feleletet — mondják egyesek — ama szavakban, a melyeket az evangéliumi gazdag emberhez intézett: »add el minden vagyonodat, osztogasd ki a szegények között és kincsed lészen mennyben, s jer és kövess engem«. Erre azt felelik mások: az egy egészen különös eset volt. A mester az evangélium hirdetéséhez nem alkalmazhatott segítőtársakul olyan egyéneket, a kik nem akartak az igénytelen szerénység ruhájába öltözködni. A mit azonban Isten minden egyes embertől megkíván, az világosan meg van irva a biblia legelső levelén: »szaporodjatok, töltsétek be az egész földet s hajtsátok azt birodalmatok alá«. Tisztán látható, hogy itt is a legbensőbb lelki szükség találja el a szeg fejét. Az egyik párthoz tartozók a fájdalom és boszankodás hangján szólanak a gonosz, nyugtalan világról; mások ellenben a derült, bátor lélek hangján szólnak a szép és gazdag földről, a mely az embernek annyi alkalmat nyújt legfelségesebb erői kifejtésére. Ha azonban megvizsgáljuk, hogy a római katholicizmus és protestantizmus hogyan viszonylanak emez ellentétekhez, csakhamar be fogjuk látni, hogy a római katholicizmus a világ megtagadására, a protestantizmus a világ élvezésére hivja fel a maga követőit, mindkettő azon meggyőződéstől áthatva, hogy helyesen értelmezi Isten akaratát. Mit szól ebez, az emberiség életére és üdvére felette fontos kérdéshez az a könyv, a biblia, mely az örök bölcseség és igazság legdrágább kincseit foglalja magában ? Az ó-szövetség kegyes emberei őszintén, osztatlanul örültek a földi javaknak. Sok gyermek, jó egészség, jólét, hosszú élet, — szerintük — a jó Isten ezek által tünteti ki a maga híveit. »Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj e földön*. »Ékes korona a vénség, mely az igazság útjában találtatik*. Sőt ha Istennek minden ígéretei igazak és ámenek lennének is valaha, az esetben is csak azt remélték az izraelitak, hogy nagy lesz gyermekeik száma, az aratás gazdag, a napi munkát követő nyugalom zavartalan s a kegyesek élete a fák életkorának megfelelő leend. Igaz, hogy mélységes fájdalommal emlegetik a földi dolgok múlandóságát; de a világmegvetés és a világtól való idegenkedés oly távol volt érzületüktől és gondolkodásuktól, mint későbbi szomszédaikétól, a persákétól, a kik a földművelést istentiszteletnek tartották s a kik az önkéntes nőtlenséget bűnnek tekintették. Hat Jézus sötét szemüvegen nézte-e vájjon a világot s világgvülöletet követelt-e a maga tanítványaitól? Nem, mert ő mindenütt az örökbölcsességű és jóságú Isten jelenlétével találkozott. Az ő szent, békével teljes keblében az ég és föld a maga teljes szépségében es harmóniájában tükröződött vissza. Lelki gyönyörrel szemlélte az ég madarait, a mezők liliomait; érdekelte a napfény és a üdítő eső. Legszívesebben imádkozott kint a szabad ég alatt, és a messze kilátást nyújtó hegytetőkön leginkább érzi a mindenható örök atyai szeretet lehelletét. A ki világgyülöletet prédikál, annak kevésre kell becsülnie a földnek nemcsak az örömeit, hanem a fájdalmait is. Pedig milyen finom, mélységes részvéttel viseltetett Jézus a testi fajdalmak iránt is. Betegeket gyógyított, utolsó falat kenyerét is megosztá az éhezőkkel; a szegények és elhagyatottak ügyét a maga ügyévé tette. Sok testi fájdalmat lecsillapított, sok testi nyomort megenyhített. Szavait nem az üres szemlélödes világából merítette, hanem a munkás emberek életéből vette hasonlatait; a földmives életéből, a ki egyenes barázdákat szánt, magot vet, a termést betakarítja; a szőlőműves életéből, a ki még a tizenegyedik órában is munkásokat keres, hogy senki se álljon henyén, összedugott kézzel; a kereskedő életéből, a ki drága gyöngyöket keres; a házi asszony életéből, a ki megdagasztja a tésztát, hogy azt átjárja a kovász. A tanítványoktól azt kivánja, hogy az emberi társadalom savai legyenek, vagyis hogy adják meg annak az igazi fűszerét; munkálkodjanak az emberek között, hogy azok lássák az ő jó cselekedeteiket. Jó és hű szolgáknak azokat tartja, a kik a rájok bizott talentumokat megketszerezik. Minden munkát és foglalkozást, a mit a legfőbb igazsag szemlélhetővé tétele, az Istenben való élet titkainak inegértetethetése céljából hasonlat gyanánt haszált, fénynyel vesz körül, valamint azt a nyereséget is, a mely ebből a munkából származik. Ez tehát már nem világgyűlölet. És midőn Jézus ama legfőbb és legdicsőbb kincset, a mit az emberiségnek igér, a legszebb és legfontosabb földi örömmel, a menvegzővel hasonlítja össze; a midőn vőlegénynek nevezi magát, nem azt a következtetést kell-e levezetnünk ezekből, hogy ő megáldotta a földi tiszta örömöket ? Igen, Jézus az otthon boldogságát új, szilárd alapokra fektette, midőn a házasságot felbonthatlan szövetségnek jelentette ki. Ő tette az atya nevet a legszentebb névvé a világon, s ez által a földi atya fogalmának is új szentséget és felmagasztalást kölcsönzött. A keresztyén atya azonban tudja azt is, bogy nagy felelőséggel tartozik. Minden erejét fel kell használnia arra, hogy tiszteletet szerezzen nagy nevének; törekednie kell, hogy gyermekei iránt olyan szeretetteljes, jóságos és bölcs legyen, hogy ne szolgáljon akadályul gyermekei előtt abban, hogy ezek Istennek atyai szeretetében hinni tudjanak. Ha a gyermekkel mindig csak szigorúan és kegyet lenül bánik az apa ; ha a meleg szeretet egyetlen sugárkáját sem tanúsítja gyermeke iránt, — hogyan fogja az a szegény gyermek az atya szóban a minden igaz és szent összfogalmát feltalálni ? Boldog apa az, a kinek komoly szelídségében és jóságában az égi szeretet erejét érzi a sejtő gyermeki lélek! A gyermek név Krisztus által lett a legelőkelőbb névvé az emberiség előtt. Mikor azt kivánja, hogy mi az égi atya vidám, gondtalan gyermekei legyünk, akkor a gyermekek ügyét a maga ügyévé is teszi: minden lépten-nyomon figyelmeztet a gyermekekhez való mélységes szeretetre, a róluk való gyöngéd gondoskodásra. Milyen gazdag családi boldogságot teremtett ő nekünk ; milyen malasztot öntött ki a családi életre ! Ó megáldja mindazon családokat, valahol csak szives vendéglátásban részesül; megáldja földi örömeink legnemesebbjét. Jól tudja, hogy az öröm is lehet égbevezető lépcső, a melyen a föld gyermeke Istenhez emelkedik. Mikor valamelyik drága kedvesünk nagy veszedelemtől szabadul meg; mikor kimenekülünk a ránk nyomakodó nagy Ínségből; mikor gond és aggodalmak közt azt hiszszük, hogy mindent elvesztettünk és ime minden jóra fordul. — ily körülmények közt nagyon természetes, ha az emberi szivet önkénytelenül is az áhítatos hála szent érzelme tölti be s lelkünkből önként előtör a kiáltás: »Istené legyen a hála és a dicsőség! Nem vagyok méltó a te irgalmasságodra, a miket én velem cselekedtel'« A Krisztus oldala mellett gondtalanul élvezhetjük