Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-09-09 / 36. szám

Nemzetiségeink itt élnek e hazában hosszú évszázadok óta, s nyelvök és kulturájok nemhogy kiveszett volna, mint a hogy az más, hasonló nemzetiségű államokban történt, — sőt, ellenkezőleg, magas virágzásra emelkedett. A türelmetlenséget és erőszakos magyarosítást, a tények egyenes meghamisítása nélkül nem foghatja reánk senki. De ha erőszakosan nem igyekszünk is magyarosítani s engedjük is az idegen nemzetiségek nyelvét és kulturáját szabadon fejlődni, — másfelől a saját nemzeti érdekeink meg nem becsülése és szem elől tévesztése volna, ha azokat, a kik minden erőszakolás nélkül megmagyarosodtak és magyarok is akarnak maradni, — erre való nemes törekvésükben nem támogatnánk, hanem inkább megengednénk, hogy őket újra eloroszosítsák és eloláhosítsák. A magyar görög katholikusokat most ez a veszedelem fenyegeti ; épen azért, nemcsak az istenimádás szabadságának, hanem a magyarság megmentésének indokából is segítségükre kellene sietnie minden magyar embernek, főként pedig a magyar kormánynak. Nem néhány száz, hanem több mint százezer magyar gör. katholikus hivő magyarsága forog itt kockán; méltó tehát komolyan gondolkoznunk felette. Lássuk csak, hogy áll a dolog? Csak a munkácsi görög katholikus őspüspökségterületén, az 1891 -ki hivatalos egyházi névtár szerint 36 tiszta magyar anyanyelvű gyülekezet volt, jelesül: Szabolcsvármegyében 15, Zemplénben 11, Ugocsában 4, Szatmárban 2, Ungban 2, Hajdúmegyében szintén 2. Ugyancsak a jelzett évben magyar- és szláv-ruthén vegyes nyelvű anyaegyház, melyben a tiszta magyar elem a létszámnak legalább is 2

/a-ad részét tette, 48 számláltatott, jelesül: Szabolcsvármegyében 19, Szatmárban 14, Ungban 5, Zemplénben 5, Ugocsában 3, Beregben 2. Igy tehát, a szláv- ruthén-és magyar vegyes nyelvű anyaegyházakat nem számítva, csupán a munkácsi görög katholikus egyházmegye tiszta magyar anyanyelvű népessége, a bekeblezett leányegyházakkal legalább is 90,000 főre tehető. Ha ezekben hozzáveszszük a többi gör. katholikus püspökség területén élő magyar nyelvű híveket, kitűnik, hogy százezernél is többen vannak a magyar nyelvű görögkatholikusok. Oly nagy tömege ez a magyarságnak, a mely megérdemelné minden illetékes faktor odaadó támogatását. Ez a százezernyi magyarság már régen elfeledte eredeti ó-szláv nyelvét ; istentiszteletéből nem ért semmit ; évtizedek óta küzd már magyarnvelvű liturgiájáért, illetve már gyakorlatba vett magyar liturgiája pápai elismertetéséért, — de hiába, — nemcsak, hanem a pápai kúria makacssága által az ujabb időben annak a veszedelemnek tétetve ki, hogy vissza oroszosíttassék, illetve oláhosíttassék. Igen, ez a veszedelem fenyegeti őket, mert a magyarosodni nem akaró oláh görög katholikus papság által informált pápa egyenesen visszaparancsolja őket ó-szláv és oláh nyelvű liturgiájokhoz és már kiadattak a rendeletek, hogy az elmagyarosodott görög katholikusok vissza oroszosítandók és oláhosítandók a népiskolák, a vallásoktatás és' az orosz és oláh nyelvű liturgiák által. Valóban szégyenletes és a magyarság egy tekintélyes zömét veszedelemmel fenyegető állapot ez. A szentévi jubileumok alkalmával ismételten könyörgött a magyar görög katholikusság a magyar nyelvű liturgiáért; de a pápai szék hajthatatlan maradt. Makacssága teljesen indokolatlan, mind általános keresztyéni, mind r. kath. egyházi szempontból; a magyarság és a magyar nyelv szempontjából pedig sértő és veszedelmes. Az általános keresztyéni szempont szerint, a mint Pál apostol is tanítja, az a nyelv használandó az istentiszteleten és a szent ige magyarázására, a mely a nép által érthető. A magyar görög katholikusokra nézve azonban sem az ó-szláv, sem az oláh nyelv nem érthető, mert azt azok már teljesen elfelejtették; indokolatlan tehát e nyelvek liturgikus használatának forszirozása. De nem teszi azt indokolttá a speciális római kath. egyházi szempont sem, sőt épen következetlenségnek tünteti fel. A római kath. egyház hivatalos istentiszteleti nyelve a kihalt és a közönségre nézve szintén érthetetlen latin nyelv ugyan; de ennek használata nem dogmatikus alapokon nyugszik. A történet azt tanúsítja, hogy a pápai szék, magasabb érdekekből, kész volt elismerni a latin helyett más liturgikus nyelveket is, csakhogy egyes népeket és nemzeteket magához fűzzön. Példa épen a magyarországi gör. katholikus egyház, a melyben az unió alkalmával nem forszírozta a latin nyelvet, hanem meghagyta az akkor még közhasználatban volt ó-szláv és oláh nyelveket. Ugyanezt mutatják a román, bolgár, szerb, görög, örmény, montenegrói stb. görög katholikus egyházak, a melyekben szintén nem a latin, hanem a nemzeti nyelvek képezik a liturgikus nyelvet. Nem levén tehát dogmatikus elven nyugvó valamely meghatározott nyelv használata, sem a római, sem a görög katholikus egyházban: a pápai szék a magyar nyelvű görög katholikus liturgia makacs megtagadásával egyenesen következetlenül cselekszik.