Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-09-09 / 36. szám

meg kell mutatnia, hogy él és méltó az életre. Az ultramontanizmus által vezetett római katholikus egyháztársadalom csak a legközelebbi napokban mutatta meg, hogy nemcsak él, de kópés tervszerű hódító hadjáratot is indítani ellenünk. Nyiltán hirdette, hogy létjogosultsága e hazában csak a római katholicizmusnak lehet; elvéül vallotta a faciam Hungáriám catholicam jelszót, — ideje tehát, hogy mi magyar protestánsok is méltóképen demonstráljuk, hogy élünk és élni akarunk. Nem arra gondolunk, Isten is óvjon tőle, hogy mi hasonló elveket hirdessünk és épúgy kibontsuk a felekezeti harc zászlóját, mint ők. Nem, nem harcot kívánunk mi; nem akarjuk mi lángra lobbantania felekezeti torzsalkodásoknak nemzetemésztő üszkét, — ettől megóv bennünket nemcsak a Krisztusnak békességet ós szeretetet tanító s lelkünkben élő evangéliuma, de megóv az az igaz szeretet is, a melylyel sokat szenvedett hazánk iránt viseltettünk és viseltetünk. Mi csak demonstrálását kívánjuk életünknek, igaz keresztyénségünknek; demonstrálását annak, hogy e haza boldogságának olyan faktorai vagyunk és akarunk lenni, a mely felett úgy egyszerűen nem lehet napirendre térnie sem az ultramontanizmusnak, sem az általa elaltatott közvéleménynek. Ennek demonstrálására kell összesereglenie Pozsonyba a magyar protestáns világnak, oly számban ós olyan erőben, a mely méltó sulylyal essék a mai viszonyok mérő serpenyőjébe, — s épen azért jöjjön el Pozsonyba mindenki, még az ország legtávolabb részéből is. De ne csak a megjelentek nagy számával, ne csak szép beszédekkel történjék e demonstráció, hanem szép tettekkel, egyetértő és lelkes egyház- ós haza-építő munkával is. Ez a tett és munka nyilatkozzék meg legelső sorban is Irodalmi Társaságunk olyan pártolásában, a mely azt, mint a tudományos és népszerű irodalom faktorát nagygyá, hatalmassá teheti és magasztos céljainak megvalósítására képesítheti. Hajdan a protestantizmus vitte e téren a vezérszerepet. Vissza kell tehát nyernünk régi pozíciónkat, s meg kell mutatnunk, hogy a tudomány, a lelvilágosodás terjesztésében, a nemzeti kultura ápolásában a protestantizmus ma is olyan tényező, a melyet becsülnie, tisztelnie kell mindenkinek e hazában. De még ezzel sem szabad megelégednünk. Fel kell támasztanunk a régi iclők ama lelkes seregeit, a melyek kincset, vagyont, szellemi és erkölcsi erőt, vért és életet is készek voltak áldozni evangeliomi hitünk szent igazságaiért. Meg kell szüntetnünk a felburjánzott közönyt, lanyhaságot, egyháziatlanságot, s annak helyébe a buzgó szeretetet, lelkesedóst, meg nem rendíthető protestáns öntudatot, hithűséget és áldozatkészséget kell állítanunk. Meg kell erősítenünk önmagunkat bensőleg, és pedig megerősítenünk abból a forrásból, melyből egyházunk fakadt: a Krisztusból ós annak örök evangeliomából. Ennek az útját akarja megkeresni s a megtalált úton megindulandó munkát szervezni, egyöntetűvé és általánossá tenni az Irodalmi Társaság gyűlésével kapcsolatban tartandó belmissziói értekezlet és az azon megalakítandó belmissziói egyesület. Egyházunk belső építésének szükségességét nem tagadhatja ma már senki; régi ellenünk forrong szüntelen és nagy erővel és csellel indul megrontásunkra, — kell tehát, hogy az emberi hatalommal szemben Istennek erejét, a gonoszság sötétsége ellen az igazság világosságát tudjuk állítani. Jöjjön azórc el mindenki, a ki hazáját és egyházát szereti. Seregeljük körül az Úrnak szent oltárát; értsük meg azokat, a melyek inegtartatásunkra valók, hogy megértvén és szent elhatározásokat nyervén, testvéri szeretettel, egyetértő lélekkel munkálhassuk szent egyházunk felvirágzását ós azzal együtt hazánk és nemzetünk boldogságát! Sursum corda! Hamar István. A magyar görög liturgia. Hírlapi közleményekből is értesültünk már azon egyházi, küzdelemről, melyet magyar ajkú görög katholikus honfitársaink, több mint félévszázad óta szívós kitartással folytatnak magyar nyelvű liturgiájuk behozatala, illetőleg pápai engedélyezése tárgyában. Mi, reformátusok, mint törzsökös magyarok, nem nézhetjük egykedvűen s érdektelenül szláv-ruthén vagyis magyarosan szólva: orosz eredetű, de már tisztán magyar anyanyelvű honfitársaink eme hosszú küzdelmét; nemcsak azért, mert főleg a magyar reformátusság érdeme az, hogy az ősei közt megtelepült ezen idegen népfajt nemcsak nyelvben teljesen megmagyarosította, hanem a hazafias ruthén papság közreműködésével igaz és hű, nemzeti érzelmű magyarrá is tette, hanem azért sem, mert ebben a küzdelemben a lélek szabadságán kivül a magyar nemzeti érdek is veszedelemben forog. A magyar nemzet sohasem volt türelmetlen más nyelvű alattvalóival szemben. Külföldi roszakarói ós a nemzetiségek sötótlelkű vezetői erőszakossággal, elnyomással vádolják ugyan nemzeti politikánkat; de ezeket a vádakat a leghatározottabban megcáfolják a történelmi tények.