Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1900-09-02 / 35. szám
bői. Felütötte fejét azokban is az a felfogás, hogy céljok csak az általános ismeretközlés, s hogy az iskolának nem szabad többé felekezetinek lennie, de még keresztyénnek, még vallásos alapon nyugvónak sem. Ilyen felfogás mellett már jó részben kiveszett belőlük az egyházias szellem, s a belőlök kikerült ujabb generáció rendelkezhetik ugyan mindazokkal a világi ismeretekkel, a melyeket az iskola nyújthat s nyújtania is kell, de hijával marad épen annak, a mit pedig az egyház iskoláiból legelső sorban el kellene vinnie az életbe: a vallásos hitnek, a vallásos hiten felépült szilárd erkölcsiségnek, egyháza ismeretének, szeretetének s annak a szent elhatározásnak, hogy hű munkálkodásával, áldozatkészségével fizesse vissza lelkének az egyház iskolái által nyújtott kincseit. Nem sötét látás eredménye ez, a mit itt mondtunk, hanem a szomorú való szemléletéből elvont tanulság. Nem léha, kötelességei komoly tudatával nem biró, erkölcstelen, vallásról, egyházról tudni sem akaró, sőt egyenesen azokat lenéző ós kigúnyoló-e mai fiatal generációnknak épen az az eleme, a mely a középiskolákból kerül ki? S merhetné-e valaki azt állítani, hogy mindezt a sok gyarlóságot csak a középiskolákból kilépés után öltötte fel ifjúságunk? Merhetné-e valaki azt állítani, hogy jó alapvetés és igazi nevelés mellett egy pár rövid óv ledöntheti és elsöpörheti mindazt, a mit nyolc, sőt tizenkét hosszú esztendő alkotott? Az élet mérgező hatása kétségtelenül sokat letöröl a lélek himporából, de ifjúságunk mai léhaságát és egyháziatlanságát csak magával az élettel megfejteni nem lehet. A bajok gyökerei ott vannak az iskolákban, a melyek csak tanítani akarnak, de nevelni nem, vallásos, egyházias szellemben nevelni pedig legkevésbé. De ez semmiképen sincs igy jól. Meg kell változtatnunk iskoláink szellemét; vissza kell azoknak adnunk régi vallásos, egyházias jellegöket, hogy legyenek, mint egykor voltak, az egyház igaz veteményes kertjei. Nem retrográd törekvés ez, hanem az egyház iskoláinak önmagoknak visszaadása. Nem jelenti ez azt, hogy szállítsuk le iskoláink tudományos színvonalát, hanem csak azt követeli meg, hogy az iskola neveljen is és pedig neveljen tiszta, evangéliumi alapokon. Kell hogy iskoláinkon határozottan kidomborodjék a vallásos, a felekezeti jelleg, s hogy munkálkodását clZ cX szellem hassa át, a mely áthatja magát az egyházat, a mely azokat megteremtette ós nagy áldozatok árán fentartja. S ezt a természetes és jogos követelést nem lehet félretolni, a mint peclig ma félretolják, azzal a kifogással, hogy azt a kor általános szellemére és a más vallású növendékekre való tekintetből nem lehet, sőt nem is szabad érvényesíteni. Ilát vájjon egyházunk a korszellemnek s a más vallásúaknak állította fel s tartja fenn iskoláit s nem önmagának s a maga tagjainak ? Ila iskoláink vallásos, felekezeti, ele nem felekezetieskedő szelleme nem tetszik valakinek, nem szükség, hogy bennök tanuljon, vagy taníttasson; van elég más iskola, a hol azt kikerülheti,— az egyházi iskola azonban, ha hivatását igazán felfogja, nem lehet más, mint egyházi iskola. A vallásos ós felekezeti jelleg kidomborítása és mind a tanításban, mind a nevelésben érvényesítése nem teszi néptelenné iskoláinkat, mint a hogy nem néptelenek a r. kath. iskolák sem, pedig azok igazi felekezeti jellegökből nem engednek egy hajszálnyit sem. Ám tanítsunk azért iskoláinkban mindent, a mit a mai kor megkövetel, de tanítsuk mind azt vallásos alapon, egyházias szellemben. Tanulja meg ifjuságunk Newton, Kepler, Ohm és a többi tudósok törvényeit; de tanulja megismerni azt az Istent is, a ki azokat a törvényeket megalkotta. Tanulja meg az állat-, növény- és ásványvilág csodáit; de tanulja meg e csodákban megismerni a hatalmas, bölcs ós jóságos Istent is. Tanulja meg a világ és a hazai történelem nagy eseményeit; ele tanulja meg azokból Isten világkormányzását, igazságosságát és szeretetét is. Tanulja meg az áramváltást; de tanulja megismerni és legdrágább kincsének tekinteni a világnak Krisztus által történt megváltatását és abban Istennek hozzánk való örök irgalmát is. Legyenek a mi iskoláinkból kikerült ifjak ne csak eszökben míveltek és világi ismeretekben gazdagok, de legyenek gazdagok a lelki kincsekben is; legyenek igaz, öntudatos keresztyének, buzgó protestánsok. Ezekre tanítani és nevelni feladatuk felekezeti iskoláinknak, lentről a népiskolától kezdve egész az akadémiákig, — s hogy ezt a feladatot meg is oldják, a legkomolyabban elvárja tőlük az anyaszentegyház. Szentmártoni. TÁRCA. Az angol egyházjogi irodalom múltjából. John de Wyeliffe.* Egy oly férfiú emlékét elevenítik fel e rövid sorok, ki a reformáció előtti időkben a maga lángleikével hathatósan előKészítette az utat azon hatalmas vezéregyéniségek számára, kiknek nevével a reformáció története elválaszt* Elsőnek John de Wicliffet vettem föl a fentebbi általános cím alá, melyet időközönként folytatni szándékozom; mert bár ő, a fogalom modern értelmében tulajdonképen nem nevezhető egy-