Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-08-05 / 31. szám

Az anarkizmus valóban nem egyéb, mint egy vészes őrültség, — a lélek oly elvadulása, a mely az embert a vérengző vadállatok színvonalára sülyeszti alá; de nemcsak ez az egy ellensége van a modern társadalomnak. Ott van a rettenetesebbnél rettenetesebb bűnök egész légiója, a melyek hasonlíthatatlanul több áldozatot követelnek, mint az anarkizmus; de mindezek magyarázására nem elég csak az ész meghibbanására vagy az emberi általános gyarlóságra hivatkozni. Még kevésbé elég véres boszút állani, börtönöket megtölteni és büntető-törvénykönyveket irni ezer meg ezer paragrafussal. Azt is kellene keresni, hogy miként hibbanhat meg az ész annyira, hogy anarkiával a társadalom ellen törjön, s mi lehet az oka annak, hogy a mai modern ember annyira gyenge a jóra és annyira hajlandó a gonoszra? És ha ezt komolyan, a meggyógyulás igazi vágyával keresné a mai társadalom, — megtalálná, hogy egyéni ós általános életéből hiányzanak azok a legfontosabb faktorok, a melyek az elvadulás korlátozói lehetnének : a krisztusi szeretet és az evangéliumon felépült komoly, tiszta erkölcsiség. Ezek nincsenek meg a modern társadalomban; ezért vérzik ezer sebből, s ezért burjánoznak fel benne a rettenetes bűnök. A hol nincs tiszta vallási ós ezen felépült tiszta erkölcsi élet, ott ne csodáljuk az emberi ész meghibbanását és az indulatok teljes elvadulását. A modern társadalom és a modern állam kiszorította magából a Krisztus tiszta evangéliumát. A független morált ültette a trónra, de azt is csak látszólag, mert az evangélium ereje által át nem hatolt lélek a független morált is csak úgy magyarázza és úgy alkalmazza, mint a jezsuiták. Elve annak is csak a finis sanctificat média, s morálját úgy alakítja, úgy tágítja, a mint önző céljai kívánják. Modern társadalmunk megőrizte ugyan a vallásosság külső mázát, de — a mint Gyurátz Ferenc püspök igen találóan jellemezte — részben fél a felelősség evangéliumi magasztos elvétől, részben pedig, beleunva a küzdelembe, csak a felelősségtől és az egyéni erkölcsi küzdelemtől felmentést ígérgető pápistaság karjaiban keres menekülést. Független morál, pápista tutorság, az evangélium kirekesztése: ezek a valódi forrásai társadalmi nagy bajainknak. A független morál alakítható tetszés szerint, — a pápistaság felment a felelősség alól, olcsón kínálván közbenjárását, — az evangélium nélkül nincs szeretet, türelem, megelégedés, megbocsátás; csocla-e tehát, ha ily környezetben a lélek elvadul, az ember vérengző vadálattá válik és a bűn és gonoszság letiporja az erényt és az igazat? Én nem csodálkozom e felett, mert tudom, hogy a hol az igazi vallási és erkölcsi alap hiányzik, ott nem is lehet másképen. Miben volna tehát a gyógyító orvosság? Nem a haszontalan jajveszékelésben, — nem a véres megtorlásban, hanem a modern társadalom valláserkölcsi újjászületésében. Ez az újjászületés azonban csak a Krisztus tiszta és hamisítatlan evangéliuma alapján és csak az egyénenként való újjászületés mellett lesz lehetséges. Sem megtorlás, sem szigorú törvények, sem képmutató, üres vallási ceremóniák nem segíthetnek meg bennünket, hanem egyedül csak a Krisztusnak ós az ő örök evangéliumának egyénenként való lélekbe fogadása. Értse meg azért a modern társadalom, ért^e meg a modern állam, de értsék meg az egyházak és minden egyes ember, hogy az anarkizmus és a legiónyi bűnökkel szemben nincs ós nem lehet más menedéke, mint Istennek egyszülött Fia, a Jézus Krisztus és az 0 tiszta, hamisítatlan evangéliuma. Értse meg, hogy ezeknek kebeléből kirekesztése okozta a lelkek rettenetes elvadulását, mely immár felrobbantással fenyeget minden társadalmi, állami és egyházi intézményt, — ós térjen vissza ahoz a forráshoz, a melyből a lélek megtisztulásának, megnemesedésének és megszentelődésének erői fakadnak : a Jézus Krisztushoz. Fogadja be őt; vigye be evangéliumának erőit az egyéni lelkekbe, az állam ós társadalom életébe, — és akkor majd látni fogja, hogy mint simulnak el az élet tengerének tajtékzó hullámai, — mint nemesednek meg a lelkek, — mint töretik meg a bűnnek ereje, s mint váltja fel a vészes háborgást az Isten országának ama békessége, a mit e világ meg nem adhat sohasem. Lássunk tehát végre tisztán ; ismerjük be nagy mulasztásainkat, ós oda ülvén Jézusnak lábaihoz, imádkozzunk mi is buzgón, vágyó lólekkel : »Mi Atyánk! ki a menyekben vagy! Jöjjön el a te országod /« Hamar István. Az egyházfegyelemről. Tanulmány. Irta: Péter Mihály kisazari ref. lelkész, egyházmegyei aljegyző. (Folytatás.) Igy, ha az azon kérdésre való feleletünket, hogy kiknek kezében volt letéve a multakban a fegyelem gyakorlása? összegezni s világos rövidséggel kifejteni tudnánk, már tudniillik a mennyire ily feleletet a feljegyzések megengednek,— körülbelül ezt mondhatnók: ott, a hol erős ref. községek voltak, vagy hatalmas földesurak pártfogása alatt állottak az egyházak: a budai zsinatig a fegyelem minden nemét gyakorolta a lelkész, mindjárt a ref. első