Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-22 / 29. szám

lás és halál felett Isten végezését, mely neki életet akar adni. És mi e helyett jajgatunk, sopánkodunk, pusztulunk. Jaj ! ha már a próféta is elfelejtette a prófétálást. Fel ! fel, édes testvéreim, kiknek fáj a szivetek, hogy pusztulnak Sión falai, s temetetlen vész el népünk sok ezere, mondjátok ezt az Úr népének, hogy Ő szólott felőled, a tetemeknek újra egybe kell menniük. Hirdessük ebben az igazságtalan, irigy, lomha, másénak kivánója, erőtelen világban, hogy Isten az igazságnak, szeretetnek, munkának, életnek lelkét küldi reánk, majd meglátjátok egybe mennek a tetemek. Míg igy saját tudásunk megemészt, aggódásunk elsorvaszt, hitetlenségünk elpusztít, emberi mesterkedésünk megcsal. Azt hirdesd evangéliumi egyház, hogy nekünk élnünk kell, még akkor is, ha magunknak esnék jól a halál, mert Isten úgy akarja ; azt hirdesd, hogy minden tetemnek meg kell elevenedni, a ki hallja az Úr szavát! Ezt és ne mást, s majd látni fogod, seregeink számosabbak lesznek a tenger fövényénél. Néma halottak, fehér csonttetemek. Egykor mi is azok leszünk. Ennél nagyobb bizonyság alig van, hitetlen ember előtt is. De az is bizonyos, hogy tetemeink felett meg fog állani egyszer Istennek ama prófétája, a názárethi Jézus, kinek szavára egybe mennek mind a tetemek. Két részre osztja a feltámadottakat. Az egyik rész megy a boldogságra, a másik a kárhozatra. Melyik részen leszel Testvérem? Az attól függ, miként prófétáltál a te életeddel az Úr megbízása szerint. S hol lesznek majd szüleid, testvéreid, gyermekeid, hazád fiai, egyházad tagjai, barátaid? Jaj neked, ha miattad jutnak kárhozatba ! Üdv neked, ha szavadra élnek örök iclvességben. Gergely Antal. Az egyházfegyelemről. Tanulmány. írta: Péter Mihály kisazari ref. lelkész, egyházmegyei aljegyző. (Folytatás.) E túlságos szigort lehet igazolni a komjáthi kánonokból, a szatmárnémeti zsinat végzéseiből, a tarcali cikkekből, a zoványi és geleji kánonokból. Erre ad példát a tarcali 5 cikkely, midőn az egész egyházi elöljáróságtól megvonandónak tartja a papi szolgálatot, a keresztségen kivül, — midőn t. i. az elöljáróság a papi bért vagy nem tudja vagy nem akarja behajtani. Ugyanezen cikkelyekben van szó arról is, hogy a káromkodökat, vagyis az: »attát teremtettével összefoglalva kimondókat, — ha a tisztviselés büntetni késik: az egyház jogszerűleg kizárhatja*. A kizárás tehát itt már csak feltételesen tartatik meg, ha t. i. a polgári hatóság a vétkest meg nem büntetné. A Zoványi és Geleji kánonok különben telve vannak ilyenekkel; a 36-ik cikk ugyanis eképen intézkedik: a lelkészt gyalázó egyházak egy évig a papi szolgálattól függesztetnek fel*. Az 52. cikkelyben ezek foglaltatnak: »Idegenek, utasok kötelesek igazolni vallások felől magokat, ha élni akarnak az úrvacsorájával, ha nem zárattak-e ki az egyházból s ha az úrvacsoravétel után kitűnt, hogy az ily egyének a gyülekezetből kirekesztett állapotban vannak, kalodába tétetvén megverettessenek a gyülekezet előtt*. A szent keresztség megutálóinak, minők a szociniánusok, cigányok, lakhelyet sem enged az egyik törvénycikk a községekben. A 93. cikk igy szól: »Az úrvacsorával élést 3 egymásutáni ízben elmulasztó, ha megintés után nem javul meg, 6 frtra, ha bűnében megmarad, kizáratásra büntettessék, ha elhal ne nyerjen tisztességes temetést, azaz ne harangozzanak, ne énekeljenek felette, a nep ne kisérje ki; természetesen értendő, hogy a ki ez ellen vétett volna, hasonló elbírálás alá jő, igy bizony könnyen megeshetett, hogy a fekete könyv nagyon is megtellett a bűnösök neveivel. A 97. cikk még ennél is jellemzőbb, midőn ezeket mondja : »Gyakran megesik, hogy a prédikátor tudta nélkül a kirekesztett személy 2—3 frt büntetéspénz lefizetése mellett visszavétetik az egyházba: így a fegyelem elenyész a gyülekezetben: annálfogva az ily kizárt személy egyházi, vagy polgári uton 12 frt homigialis díjjal egyező büntetéssel fenyíttessék meg*. A 100-ik cikkely ezeket tartalmazza: »Midőn a polgári széken elmarasztalt paráznát az ő tarsa felmenti a bűnvád alól. mindketten nyilvánosan verjék meg egymást vesszővel*. Ha ezeket hozzávesszük, hogy ugyanezen időtájban jött be a megszégyenítésre oly igen alkalmatos bűnbánati ruha, a szégyenkő alkalmazása és a szamártemetés, úgy körülbelül tisztában vagyunk a XVII. és XVIII. századok egyházfegyelmi eszközeiről. Tehát vessző, kaloda, pénzbírság, megszégyenítés s interdictum ! Mily messze távozás ez, nem azt mondjuk Krisztus elveitől, — hanem csak az első századok tiszta felfogásától és Kalvinnak az Institúcióban foglalt elveitől! És a századok folyamáról számos feljegyzéssel találkozunk arról, hogy a zsinatokon kimondott elvek a gyakorlatban is alkalmaztattak, habár meg kell jegyeznünk hogy az egyházi jegyzőkönyvek arról tesznek tanüságot, miszerint az egyházfegyelem gyakorlásánál a hány egyház, annyi szokás. A sok közül csak néhány példára hivatkozunk e tekintetben. Hogy a pénzbírság az egyházfegyelem tényleges eszközei közé tartozott, jellemző példa rá épen a f.-zempléni egyházmegyéből a varannói látogatási körből a XVII. század elején felvett jegyzőkönyv eme pontja: D. Bergerus dixit se nihil frequentias audire quam illud Lélek dicunt unum bonum verbum et sequitur statim Lélek*. »Tilalmas: elsőben 1 frt, másodszor 3 vétetik rajta, ha többször, toties quoties*. (Sárospataki füz. 1857. évf. 759. 1.). A kecskeméti anyakönyvi följegyzések szerint Kecskeméten úgy látszik, a paráznák büntetése 40 renes forint volt, a mit több személyes példa igazol; a szentgyörgyi esperes által Gömörmegye részére 1735-ben kiadott ekklézsiai punktumok 50 krtól 1 frtig terjedő pénzbírságot szabnak a vétkezőkre; a káromkodó s egyéb gonoszok büntetésének formája pedig ez volt: vasárnap reggeli prédikáció előtt nyaka, keze a kalodába tétetvén. a prédikációnak fogytáig ott szenvedjen, kijővén pedig, az egész gyülekezet előtt csapattassek meg*. A szégyenkő, a fekete ruha is egyetemesen érvény-67*