Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-21 / 3. szám

Az egész elnöki tajékoztató úgy a maga teljességéhen, mint részleteiben csupa őszinte ügyszeretet s igaz hivatottság kinyomata. Mintegy szűrő készüléken áteresztve, benne van mindaz, a mi egyszer-másszor az énekeskönyv reformjával kapcsolatban jogos kivánságképen felmerült s még azon felül is valami, t. i. az Istennel tusakodó Jákobnak ama szózata: »Nem bocsátlak el Atyám tégedet, míg meg nem áldasz engemet, fiadat !< — * * * A VI. füzet 78 ének-darabjáról azonban nem szólhatunk már olyan föltétlen elismeréssel, mint a tájékoztatás vezérelveiről. Általában ezekben is megtaláljuk az átdolgozás leghelyesebb elveit; annyira meg, hogy egészben véve a VI. füzet nemcsak versenytársa a többi füzeteknek, azok közül a jobbaknak is, hanem azokat több tekintetben felül is múlja. Egyszeri olvasásra is érezhető minden énekén, hogy oly egyén kezei közül kerültek a nyilvánosság elé, a ki tisztában van feladataval, ismeri az isteni tiszteletben az ének helyet, szerepe jelentőségét s éles határt tud vonni a világi és templomi költészet hivatása között s képes a jól megszabott törvényeket alkalmazni is, a ki otthon van a költészet berkében s ismeri a dallam jogát a szöveggel szemben s használatban lévő énekeskönyvünk minden gyöngeségét ujjain tudja elszámlálni. És mégis! . . A 78 énekdarab egy jó része — legalább a mi Ízlésünk szerint — vagy épen nem való a mi tervezett új énekes-könyvünkbe, vagv csak nagyobb javítás mellett volna abba bevehető. Egyiknek a tárgya, másiknak a hangja, a harmadiknak, tizedik, huszadiknak egy-egy kifejezése olyan, a melybe vagy a közénekeskönyvről alkotott nézetünk, vagy a fenségesen népiesről lelkünkben élő gondolatok beléütköznek. Itt-ott egy nehezen érthető kép, vagy túlságosan elvont kifejezés, a mit sokszor a mérték vagy a rim tesz szükségessé, illetőleg a forma kényszere tesz homályossá: — ezek és ilyenek zavarják meg élvezetünket. De — örömmel hirdetjük — vannak e füzetben az ihlet óráinak szülöttei is, a melyek előtt önkéntelenül is megnyílik a szív, mint a virág kelyhe a napsugár előtt s a melyek benyomulnak ellenállhatatlanul is a mi jobb érzéseinkbe és azokat megtermékenyítik és megszentelik, s az átdolgozónak hosszú időre szóló tiszteletet biztosítanak. A zsoltárok közül a 4, 7., 10., 12., 14., 19., 36., 41., 55, 59., 75., 103., 105., 108, 109., 111., 112, 113., 121., 125., 127., 134., 135., 141., 143.. és 148-ik vannak itt átdolgozottan bemutatva; részben tehát olyanok is, a melyek sajátságosan zsidós jellemüknél fogva csak nagyobb s úgy szólván teljes átváltoztatassal vagy kivetkőztetéssel .jutottak be a mi próba-énekeink közé, s túlságosan egyénies természetük miatt még átdolgozottan is azt a kérdést hajtják a.jkainkra: mit keresnek esek egy kósös vagy gyülekezeti énekes könyvben ? A 4 , 7., 10., 12., 14., 41. 55.. 59, 75, 109, 112, 127, 135. s részben a 103 zsoltárok különösebben is olyanok, a melyeket egy keresztyén gyülekezetben közös buzgósággal elénekelni aligha nyílhat valaha alkalom. A zsidó nemzetnek egy-egy üldözött prófétája, félreértett nagy embere panaszol, jajgat, emésztődik és reménykedik vagy épen átkozódik e zsoltárokban; mi köze tehát ezekhez a mi lelkünknek, a melynek lényege a megbocsátás és szeretet, termékenyítő harmata pedig a kegyelem ?! Hol s mikor énekeljünk p. o. ekképen ? *>Hatalmasok ! meddig fogjátok Gyalázni az én hitemet ? Vájj1

meddig áll még fenn hívságtok? Hamis úton meddig kívántok Keresni gyönyört, örömet ? Hogyan énekelhet keresztyén gyülekezet p. o. ily módon: De legyen hát már tudtotokra Hogy pártomon van ím az Úr, Mert az az Isten választottja, Ki nem hajolva útatokra, Tisztében meg nem tántorul*. (IV. zsoltár.) Vagy mily alkalom volna az, a melyen a gyülekezet így önthetné ki lelkét Isten előtt: Igen nagy bünt nem tettem én, Sőt a jóra törekedém. A jóért roszszal nem fizettem S a bosszú helyett is jót tettem; A világ mégis meggyaláz, Lelkemben a porig aláz, De én lelkem fölemelem, Szabadíts meg én Istenem! Vagy mikor hálálkodhatnék így a magyar ev. ref. egyház egyeteme, vagy annak csak egyetlen gyülekezete is? Hálát adok, Uram, neked Hiszem igaz Ítéleted, Hogy a ki másnak vermet ása, Abban magának lesz bukása; Az átkos átka visszahull, Irigykedő nem boldogul; Azért imádlak szüntelen Ó én Uram, én Istenem! (VII. zsoltár.) Ha a dicséreteink között nem volnának már eddig is háborús alkalmakra s különböző veszedelmek idejére írott énekek: akkor az ilyenek, egy-egy részletökkel még valamely közhangulatot is jelezhetnének, valami közérzést is kifejezhetnének; de egészben véve még akkor sem volnának meghasználhatók — Szintén csak egyes részletükben hozzá illenének utó-ének gyanánt valamely különös tárgyú prédikációhoz is (p. o. a VII. zsoltár utolsó verse): de teljes mivoltukban nem volnának alkalmazhatok.