Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-15 / 28. szám

és a legkisebb gyanú súlyos megtorlást vont maga után. Paulini Mihály, betléri. elébb süvetei lelkész megíordult 1609-ben Rómában és V. Pál pápától »literas indulgentiales* is kapott, de visszatérvén útjából, az igaz hitre is visszatért, mely mellett aztán 1626-ig maradt, mikor Jászon és és Szepesváralján a pápa levelét bemutatván .... egyszerre áttért; de tettét rögtön megbánván visszavonta ballépését, mi által ahhoz, hogy elébb (áttérésével) Andrássy Mátyás földesurat bántotta meg, még a jászói kanonok haragját is vonta magára, mely okból magát biztonságban nem érezvén, bünbánólag jelentkezett az esperesnél, ki a tanúsított töredelmesség daczára hivatalából rögtön kivetkőztette és mind a mellett, hogy Urszínyi Illés, iglői lelkész és Zabeler Péter, lőcsei superintendens is közbenjárt az ő érdekében, az esperesség mégis 1626. ápril 21-én pálczát tört felette és kirekesztette kebelébői (1628-ban azonban veszverésiek és Andrássy Mátyás kegyét megnyervén, veszverési lelkész lett, Prot. Schröter 164—167, 183—192. 1.) Bubenka Boldizsár, veszverési lelkész pedig 1622. ápril 20-án Jolsván I. János, 3 fejezetét mondta el könyv nélkül büntetésből egy »ave Máriaért!* (Prot. Schröter 132. 1.). A világi ember az egyház igazgatásából teljesen ki volt zárva, hiszen 1638. február 2-án Jolsván még az is kimondatott, hogy az esperesség minden határozata . . . titok, melyet »kiközösítés* terhe alatt tilos világi emberrel közölni (Prot. Schröter 316. 1.). Még Széchi György is csak nagy nehezen tudott magának némi nemű befolyást szerezni: midőn 1623. november 3-án Predajnán kelt levelével a kövii egyháznak meghagyta, hogy Luczius János volt breznóbányai káplánt ismerjék és fogadják el lelkészükül, az esperesség rögtön összefutott és 1623. november 7-én Jolsváról kelt válaszában nem győzte a nevezett káplánt gyanúsítani és kérve-kérte a grófot, ne erőltetné rájuk ezt az embert, kit »az magyar nyelvnek cognitiója nélkül Kövibe nem alkalmatosnak* tartottak (Prot. Peczeli 19—21. 1.). A veszverési és henczkói embereknek pedig 1644. april 26 án Jolsván volt mit hallgatniok azért, hogy néh. Procop Mátyás helyébe vakmerően (temerario ausu, vagyis az esperes tudta és beleegyezése nélkül) egy szepességi lelkészt bocsátottak a templomba (Prot. Schröter 392. 1.)! E tekintetben a világi hatóság sem képezett kivételt, ezt is gyakran kérdőre vonta az esperesseg, mely a világért sem engedte volna meg, hogy a »városi tanács« pl. az egyházra felügyeljen, az egyház ügyeibe befolyon. Az esperesi hivatal ez idétt sokkal tekintélyesebb és halalmasabb volt, semhogy a »pártfogó* a szabályok VII. cz. 7-ik pontját és a világi hívek többsége III. cz. 1. pontját kihasználhatta volna! Említésre méltó, hogy az esperesség, bár tagjai jó részben idegen ajkúak és nemzetiségűek voltak, mégis a magyar nemzet alkatrészének, fiának érezte magát és az ország siralmas állapotán akkor is feljajdult, mikor neki magának panaszra alig volt oka. Ezen hazaszeretet azon fényben is tündököl, hogy mikor mindent, a mi a róm. kath. vallásra emlékeztetett, kigyomlálni igyekezett: I. Istvánt és I. László királyokat, nemzetünk ezen kimagasló alakjait, de végre mégis csak róm. kath. szenteket nagy tiszteletben tartotta, képüket az oltárokon megtűrte. Az esperesség szervezete különben a régi maradt. Megmásíthatatlanul és végérvényesen intézkedett most is: 1. A közgyűlés, mely úgy, mint azelőtt György és Mihály napja körül rendesen és azonkívül szükség esetében tartatott meg és ez idétt a tagok kiképeztetésére is fordított figyelmet, a mennyiben nemcsak minden újonnan belépőtől egy szónoklatot követelt, hanem a hit egyes tételeit, is megvitatta és nehezebb kérdések megoldását is napirendree tűzte; így pl 1641. ápril 23-án Jolsván »a világ és különösen az angyalok és emberek teremtése* vitatárgyául kitüzetvén Lovcsányi Kristóf, esperes a vita folyamában azon kérdést vetette föl: vájjon halandónak teremtette-e az Isten az embert a természet törvényei szerint?* mit olykép vitattak meg, hogy az esperes állításait a novitiusoknak kellett czáfolgatni (Prot. Schröter 353. 1.) 2. Az esperességi tanács úgy hatósági mint bírósági tekintetben a rendkívüli tekintélyével és jogaival bírt. 3. Az esperes a közgyűlésen kivül maga felett Széchy György és Homonnay Mária védszárnyai alatt nem ismert senkit, hivatala és állása teljesen független és önálló volt a szepességi és zólyomi superintendensek legföljebb vélemény és tanács iránt kerestettek meg, máskülönben a gömöri esperes felett semmiféle hatalmat nem gyakoroltak, sőt ellenkezőleg gyakran megtörtént, hogy az esperes a superintendens tanácsát és javaslatát is elvetette, azzal ellenkezőleg döntött. 4. Az egyes lelkészektől e korszakban is teljes engedelmességet követelt az esperesség. E tekintetben a legkisebb vétség is — a mint már láttuk — fenyíték alá esett; hasonlóan megkívánták, hogy a lelkész, mint az isteni ige hirdetője, vallás-erkölcsi tekintetben is példányképül szolgáljon a híveknek és mindenben az esperességi szabályokhoz ragaszkodjék. A fegyelem, mint fennebb láttuk, kíméletet ugyan nem ismert, de attól eltekintve a lelkészi hatalom, kivált a világi emberrel és a polgári hatósággal szemben korlátlan és felette nagy volt. Azt sem kell feledni, hogy az esperesség minden tagja bajban támogatást, szenvedett sérelem esetében elégtételt nyert. Jaj volt annak, ki a lelkészt becsmérelte, szolgálatait igénybe nem vette, pontosan nem fizette. A hárskútiak hiába mondták Csetneken 1633. april 13-án: »lelkészünk, Lányi György, hirtelen haragvó, kevéssé tanult, nehezen érthető és rossz gazda, kérjük elmozdítását!* — »A kérelemnek hely nem adatik*, volt a válasz, mert a felhozott indok nem elegendő ahhoz, hogy ehnozdíttassék (Prot. Schröter 243. 1.). Nézzük már most a lelkészek e korbeli jövedelmeit, vagyis inkább a Homonnay Mária által Blasius Péter, dereskei lelkész részére kiadott meghívó levelet (vocátor): »1630. augusztus hó 10. napján Mi gróf Drugeth Homonnay Mária az néhai tekintetes és nagyságos rimaszécsi Széchy György úrnak meghagyatott özvegye stb. Alkutattuk meg deresi, liczei és lévárti jobbágyainkkal Blásius Péter, prédikátor esztendőnként való fizetése lészen főlek, az mint rendszerint következik: elsőben is. Minden egész helyes jobbágy ötven pénzzel, egy-egy jolsvai szapu búzával tartozik, az kik penig ketten összefognak s úgy szántanak, ketten adnak egy jolsvai szapu búzát, de azért ugyan ötven-ötven pénzzel tartozik egyikegyik. Az kiknek barma nincs, akár zsellyér fél-fél jolsvai szapu búzával s ötven-ötven pénzzel tartozik. Az özvegy-asszonyok mindenik három-három sing vászona (1.), szent Mihály napvendégségkor offertoriummal tartozik és az kinek annyira való értéke lészen, egy »persemelddel« (pecsenyével?) és egy kalácscsal tartozik; az ki penig szegény, hogy magának sincs, nem tartozik. Áz három sátoros ünnepnapokon offertoriummal tartoznak mindnyájan. Házasuló személy az fölhérdeléskor, az mint az bor Jolsván jár, egy itcze borral tartozik. Gyermek-ágyas asszonyember az avatáskor hasonlóan egy itce borral tartozik. Kereszteléskor egy kenyérrel, egy tyúkkal tartozik s egy viaszgyertyával az kiben egy pénz is legyen.