Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-15 / 28. szám

D ROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Nzerkeszlöség : IX. kerület, Kálvin-tér 7. szám, hová a kéziratok cimzendök. Kia<l<í>hivatal : Hornyánszki/ Viktor kőnyvkereskedése (Akadémia tiérháza), hová az elöfiz. és hirdet, díjak intézendök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Megjelenik minden vasárnap. Elolizetlsi ára : Félévre : 9 kor.; egész évre : IS korona. Et/t/es szám ára 4<> fii Nemcsak kenyérrel él az ember. Folyik a takarás serényen. Örvendezve itt, hol bőséges az áldás, szorongó szivvel amott, hol a kártévő elemek megapasztották a kenyér bőségét. Néhol léha élvezetvágy örül, hogy tehetetlenségeinek kielégítésére íme mennyi eszköze leend ; másutt sunyi irigység átkozódik, jajong, igyekszik vért keverni gyenge szivekben, ha nem az ő kívánsága szerint esett ki része az esztendő áldásából ; bizonynyal sok helyen hálás szivek imája is száll ég felé, mert megadta nekünk a kegyelmes Isten ami mindennapi kenyerünket újra. De én valójában nem az aratás áldásairól óhajtok megemlékezni most, hiszen legmeggyőzőbben szól arról maga az álclás, mely ha szűkös is, akkor ís jóval felül vagyon a mi érdemünkön, hanem arról, hogy milyen felséges gondolat, milyen csodálatos Istenáldása az, hogy: »Nem csak kenyérrel él az ember». Nehezen érthető beszéd ez az embernek, az is volt mindenkoron. Annak az embernek, a ki úgy töri magát a kenyér, a matéria után ; s olyan boldog tud lennni, ha sok jutott neki belőle ; s olyan nagynak érzi magát annak korlátlan birtokában ; mint amilyen hamar kétségbeesik annak hiányán. Nehéz beszéd ez. Manapság afféle olcsó, sokszor gúnyos vigasztalásként használt mondássá lőn a világ száján. Pedig a mi emberi méltóságunknak megdönthetetlen kinyilvánítása, minden más teremtett lénytől való lényegbeli különbségünk deklarációja ez a mondás : »Nem csak kenyérrel él az ember, hanem Isten minden igéjével, mely az Ő szájából származika. A mezőnek virága, a földből táplálkozik, ez az ő kenyere. A legfejlettebb állat csak testi szükséget ismer, csak anyagi táplálékkal él. Egyik sem törekszik egyébre, egyiket sem viszi vágya más felé, egyik sem tud a lélek szükségéről, ennek a szükségnek kielégítéséről. Egyedül az ember az, a teremtett lények között, a ki »nemcsak kenyérrel él«, a kinek nem csupán testi szükségei vannak, hanem annál sokkal tökéletesebbek, sokkal fenségesebbek, lelki szükségei. Igy emel ki bennünket az Isten minden élő teremtményei közül. Micsoda rettenetes vakság az már az emberen, hogy ennek dacára is folyton lekívánkozik az állatok sorába, melyek csak kenyérrel élnek. Igazán elképed az ember, mikor látja, hogy egyéneknél, családoknál, nemzeteknél jóformán minden küzdelem csak az anyagi jólétért folyik. Valami rettenetesen jellemzi korunkat, hogy annak legnagyobb küzdelmei, melyek milliókat mozgatnak, csak az anyag körül forognak. Pedig ebben rejlik minden bűn, minden boldogtalanság, minden vérontás, minden dekadencia oka. Az egyén azt tűzi ki célul, hogy minél többet szerezzen, erre azután nem igen válogatja eszközeit. Ezért lesz az élet koncon marakodó ebek veszekedéséhez hasonlóvá. A tömegek csak megnagyobbítva, de ugyanezt cselekszik véresebb tusákban, több állatiassággal, több iszonyattal, nagyobb dühvel. Pedig, pedig az ember élet-célja talán az volna, hogy Isten áldásából jutott javainkat, minél bölcsebben használjuk fel, nem pedig az anyagiakban való, mindenáron való meggazdagodás. A mi nemzeti életünk, törvényhozásunk összes törekvése is pusztán ebben kulminál, s nem vesszük észre, hogy milyen hihetetlen pusztítást mivel az állat az emberben. Sőt legújabban anyaszentegyházunkon belől is, a mi mozgalom esik, jóformán ezért esik. Ha lesz kenyér, lesz hivő is. De hát ha egyebütt több kenyeret találnak ígérni nekik? Ne csodálkozzunk azután, hogy ha PZ a természet szerinti táplálékától megfosztott ember, ha a maga állati étvágyát kielégíteni nem tudja, akkor lop, öl, harap, pusztít, igazán állattá bb