Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-08 / 27. szám

saját szivünkben, lelkünkben. Mert a sötétség ősi tulajdona, hogy az igét be nem fogadja, a mint arról már Fal is panaszkodik Róm. 1, 21—27-ben. Jób is azért fohászkodott (23, 2) »vajha valaki azt cselekedné én velem, hogy az Istent meg tudnám találni, bemennék szinte az ő székéig*. Ámde az a fátyol, a melyről Fái tesz említést II. Kor. 2-ben, s mely Mózes arcát is fedte, hogy ne látná az Isten dicsőségét, az ő népének a szivén volt. Ezért nem ismerte fel az Istent, hiába hallgatta és mondotta magáénak az ő igéjét. A mi szivünkön is rajta ez a fátyol. Ezért ma is él a mondás: »a sötétség őt be nem fogadja*. Pedig egyedül benne van élet, benne világosság. Mi az ige népe vagyunk. Az evangelium az alap, melyen állunk, a törvény, mely szerint élünk. Vajha valóban áltaia élnénk! Mert egyedül csak általa élhetünk, különben elveszünk. Legyen az ige a mi világosságunk az éleiben az életre! Körülbelül ez az a gondolatkör, melyben evangélistánk mozog. Kimerítve nincs, de az élet forrását ki is meríthetne ki! Örök életre buzgó víz feje ez, évezredeknek folyton régi új igazság. Elsőbb is az a kérdés merül fel, hogy az ünnepi kórok közül melyikben lehetne ezt a szakaszt legmegfelelőbben értékesíteni. A rendes egyházi beosztás, miként említettem, nem foglalja magában ezt a részletet. A hol a negyedik evang. prológusának gyakorlati feldolgozását megtaláljuk, látjuk, hogy leginkább karácsonyra választották ki. Ámde látjuk ott azt is, hogy leginkább csak a 14. vers kötöttele a feldolgozók figyelmét: >Az ige testté lön*. Ebben a gondolatkörben maradva aztán nem is volt nehéz a feldolgozás. De itt az 1—5. vers* egészen más gondolatkörben mozog, nem oly konkrét, hanem sok tekintetben merőben elvont, a mi pedig ép a karácsonyi eszmekörrel meg nem fér. Az örök istenigéről szól itt az evangélista. Szól pedig annak örökkévalóságáról, istenségéről, alkotó hatalmáról, megtartó erejéről. Ha már most e gondolatokat egyenként vizsgáljuk, több kisebb gondolatcsoportot találunk azokban, melyek mindenike alkalmas a különös feldolgozásra. Igy álljon itt csak példakép egy pár gondolatcsoport. — Az ig3 örök, mert isteni, mert minden lét forrása. Örök, mert nélküle és kivüle nincs élet, mert minden benne és általa és érette van. Azért boldog, a ki sohasem feledi, hogy általa él és hogy benn éljen. Ev. egyházunk alapja, szelleme és célja az örök istenige, ezért hivatása szent, élete örök. istenige, ezért hivatása szent, élete örök, világa megszentelő. Rendeltetésünk e mulandósag körében keresni, munkálni azt, a mi maradandó. Ezt a hivatást csak az örök igével s az örök igében tölthetjük be. Az Űr igéje soha el nem múlik, mert Isten kijelentése folytonos és mert benne az isten• Megjegyzem, hogy csak az 1 — 4. tartozik szorosan együvé, mig az 6. v. már a következőkkel csatolandó össze, de együtt tárgyalom őket azért, mert gyakorlatilag igy szokás összekapcsolni. seg teljessége lakozik. Isten és az ige előttünk kettő, az Ur előtt egy. Az ige az Isten akaratának kijelentése. Isten akarata pedig e világ boldogsága, üdve, ezért is minden boldogság és üdvösség az igéből fakad. Az ige az emberiség üdve, mert az ige az üdvösség lorrása és teljessége. Isten és az ige egy, mert lényegük azonos, munkájuk közös, céljuk egyező. Az ige Istennél volt, mint szellemének élete, bölcseségének gondolata, szeretetének szándéka. Az ige és a világ viszonya az örökkévalóság és a mulandóság viszonya. Az ige a világ életének alapja, boldogsága és célja. Az ige előbb volt, mint e világ, mert minden általa teremtetett. Az ige nagyobb, mint a világ, mert az igéből lett a világ. Az ige fenségesebb, mint a világ, mert az ige soha el nem múlik, se el nem nem változik. Az ige ura az egész világnak, mert ő alkotta azt. A keresztyenség az igaz boldogság vallása, mert nem engedi felednünk, hogy Istentől lettünk, listenéi vagyunk, Istenhez megyünk. Az Isten kezét ismerjük meg e világ alkotásánál, sorsa irányításánál, célja tűzésénél. Az ige élet úgy a földön, mint az örökkévalóságban. Az igazi élet az Isten igéje, mert minden általa él, mert önmagában van örök élete. Kiben az ige él, ha meghal is él, mert az ige örök, enyészhetlen. Az igében való élet a békesség, a világosság, az üdvösség élete. Az ige világossága az embereknek, mert megvilágítja, honnét jönnek, hová mennek s hogyan jutnak céljukra. Az ige világosság, megvilágítja az Istenhez, az emberekhez s önmagunkhoz való viszonyunkat. Kinek az ige világít, el nem téved, de célhoz jut s boldogságát találja. Az ember és világa boldogtalan, mert életet keresve halált, enyészetet talál, mert hamis fény után tévutakra téved, mert sötétségben bolyongva nem lát biztos célt. Az emberi élet vándorlás. Milyen más az sötétben, mint világoson! Az ige a sötétségben fénylik, ismerjük fel és növeljük fényét. Keressük az Istent. Hova jutunk az emberész pislogó mécsénél s hová az ige átható fényénél. A sötétség és a világosság harca: e világban és bennünk. Az ige népének szent hivatása, hogy éljén benne az ige élete, világítson közte az ige világossága. E néhány példából, melyekben megközelítőleg sincs kimerítve akis szakasz tartalmának végtelen gazdagsága, azt hiszem, egész világosan kitetszik, hogy felhasználására nem annyira a karácsonyi ünnepi körben találjuk meg az alkalmas ünnepi keretet, mint inkább legelsőbb is a reformáció emlekünnepén, aztán egyes vonatkozásaiban pünkösdkor, általában pedig a közönséges szentháromsági vasárnapokon. Mindenesetre azonban áll az, hogy igen sok szép evangeliumi keresztyén igazságot lehet e szakasz alapján közhaszonra hirdetni, azért kívánatos volna, hogy azt gyakrabban használják fel, mint eddigelé felhasználni szokták. Ha erre nézve sikerült indítást adnom, célomat értem. Raffay Sátuior.