Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-01 / 26. szám

lehetett, mindössze úgynevezett »dies non legibiles« fordultak elő nagyobb számmal. A tanulók minden életkorból és állapotból szabadon voltak, fölvehetők, s különösen papok és pedig magasabb rendűek is, számosan látogatták néhány éven át az egyetemeket, mely idő alatt egyházi javadalmaiknak is élvezetében maradtak. Sima arcú ifjak érett férfiakkal ültek egy padban, a mi nem is csoda, miután a legmagasabb akadémiai fokozatok eléréséhez legalább tiz évi folytonos tanulás és tanítás volt szükséges. Ezért olvasunk gyakran nős és családos diákokról. így Tübingában 1557-ben egy diákot, a kit éjjeli csendzavarásért, gyakori ittasságáért és az előadások nem látogatásáért vontak felelősségre, csakis »derék feleségére és gyermekeire való tekintettel* nem büntettek érzékenyebben. Königsbergben, hol különben sok erdélyi is tanult a mult században, a tanulók maximális és minimális kora 30 és 13—14 év volt, köztük olyanok, kik 10, 11, 13, sőt 19 évet töltöttek egyetemen. Ez különben Németországon a legközelebb mult időkben sem volt ritka eset. Idősebb szakemberek, sőt professzorok nem tartották méltóságukon alulinak p. o. a hires vegyészt, Liebiget hallgatni, ki 1824—1825-ig a giesseni egyetemen prelegált. A promoció költségei általában sokkai nagyobbak voltak, mint ma. így a lipcsei egyetemen, mely a németeknek a prágai egyetemről való kivonulása folytán alakult, midőn Vencel király gúnyból konyhamesterét állitotta az egyetem élére, a jogi karon a XVI. század elején kerek 250 aranyra rúgtak az összes illetmények, beleértve a dáridó költségeit is, a mi megfelel a mai pénzben körülbelül 1500 forintnak. Ezzel szemben tagadhatatlanul szigorúbban is vették a tanulmányi rendet. Mint egy svéd diák 1424-ből eredő följegyzései mutatják, reggeli 5 órakor már kezdetöket vették az előadások, úgy hogy legalább egy órával előbb már ott kellett hagyni a puha ágyat, s tartottak szakadatlanul a kánikulában is. Ellenben, mint a marburgi egyetem egy 1603-ból eredő szabályzata meghagyja, téli időben esti hét, nyáron pedig kilenc órán túl tiltva volt a diákoknak az egyetem falain kivül időzni. Ez azonban nem jelentette azt, hogy bőkezű dotációkban, alapítványokban és kiváltságokban szűkölködtek volna az »alma mater* növendékei. Több helyt, igy Heidelbergben is, bizonyos területeken kizárólagos vadászati jog iliette meg őket, a theologusok és orvosok kivételével; másutt, mint Marburgban, ezenkívül az egyetem vám- és adómentességet is élvezett s követet küldött a tartománygyülésre. Persze, azért ez nem mentette meg a koplalástól a legnagyobb részét a diákoknak, ugy hogy Lipcsében sokan közülök vasárnaponként parasztoknak és kézműveseknek voltak kénytelenek szolgáltatni a tánchoz való zenét, vagy tehetősebb polgároknál kolduló levelekkel alkalmatlankodtak, sőt a mi a legrosszabb, nők által tartatták magokat ki, ugy hogy egy ma is fenmaradt közmondás szerint boldog az, a ki Lipcséből »asszony nélkül« távozhatik. Ezeken a dolgokon idő folytán sokszor próbáltak segíteni és nem is sikertelenül. így alakult meg épen Lipcsében az első, Borner rektor által alapított konviktus, az a mintaszerű olcsó étkező hely, mely ma is délben s este 296 diáknak nyújt ellátást. Igaz, hogy a panaszok igv sem voltak ritkák az ételek minősége miatt az elegedetlen konviktoristák közt, s nemcsak a mult századokban, de a jelen szazad közepén is megtörtént, hogy a kifogásolt étkeket ünnepélyes menetben vitték végig a városon. De a mi több, megesett, hogy magok a professzorok is eheztek, p. o. a kiéli egyetemen, a hol a mult század elején a theologiai tanárok kénytelenek voltak lelkészséget vállalni, a többi fakultásbeliek pedig más keresetek után látni. Érdekes, hogy 1715-ben még azt is tiltani kellett a professzoroknak, hogy kifőzöl és sörmérőt ne tartsanak, s italokat a diákoknak ne hitelezzenek. Pedig még 1760-ban is mindössze három beiratkozott diákja vott az egyetemnek. Csak II. Katalin cárnő ragadta ki Kiélt e nyomasztó viszonyok közül, midőn fia. Pal helyett a gyámhatalmat átvette Holstein felett. Ő egyszersmind a kardviselést is eltiltotta s e helyett az egyetemnek jelvényül lila-fehér kokárdát adott s azt a jogot, hogy ünnepélyekre két küldöttet nevezhessen tábornoki ranggal. Másutt is, mint p. o. Jenában, az úgynevezett »professzori asztalok* sok visszaélésnek hintették el magvát s nem épen kedvező befolyást gyakoroltak az akadémiai élet fejlődésére. Ezzef a joggal, melyet az akadémiai docensek csekély fizetésének feljavításául engedelyeztek, a tanárokat kiszolgáttatták a diákok kényének, kik aztán kénytelenek voltak elnézést gyakorolni ez utóbbiak kihágásaival szemben. Előidézték azt, hogy az úgynevezett ^professzori asztalok* a korlátlan italmérési jog mellett valóságos dorbézolás színhelyeivé alacsonyodtak le, a melyeken magok a professzorok is személyesen vettek részt. Különben is Jena valóságos hazája volt a diákcsinyeknek s a fegyelmezetlen, durva életmódnak. Minden tilalom ellenére sem lehetett leszoktatni az ifjúságot arról, hogy hosszú pipával, háló köntösben ne járjon az utcákon; sőt megtették az akadémiai szabadság szent nevében azt a tréfát is, hogy egész hideg vérrel, nyilt utcán váltottak ruhát. Később, a XVII. században lábra kapott az a szokás, hogy korbácscsal mentek a diákokegymásnak. Előfordult, hogy mikor a a prorector egy, a tilalom ellenére viselkedő diákot akart letartóztatni, ez kivont tőrrel kergette meg. Sokat lehetne a német egyetemek régi diákéletének zabolátlanságairól beszélni, melyekkel szemben minden megrendszabályozás falra hányt borsó maradt. Hiába panaszkodtak Tübingában a hatóságok, a szúlők, maga az uralkodó herceg, hogy egész éjszaka nem tud aludni a lármától; hiába büntetett az egyetemi tanács 8 —10 napi carcerre. kenyér és és víz mellett, egyeseket csendháboritásért, verekedésért, másokat azért, hogy »lábaikat kilógatják az ablakon*, vagy mert »egymásujjait le akarják vágni, hogy abba játszanak*. Göttingáhan a királyi biztos megszakította előadásait, mert a hallgatók nem akarták kalapjaikat a lecke alatt letenni. Erlangenben még a mult században is oly veszett liirök volt a diákoknak, hogy a polgárleányok visszautasították még szánkázásra való meghívásukat is, a miért a diákok ugy álltak boszút, hogy minden szánba egy kalapos, lefátyolozott söprűt állítottak be. Ehhez járult a párbaj barbár divatja is, mely sok véres összekoccanásra vezetett, a melyek között legemlékezetesebb az, melyet a hires csillagász, Tycho de Brahe a rostocki egyetemen egy Mandarup Pesberg nevű dán nemessel, 1566 december 29-én, este 7 órakor, nyilt utcán, tökéletes sötétségben vívott meg, egy, Bacmeister Lukács tanár házában lefolyt menyegzői ünnepély alatt fölmerült abbeli szóváltás folytán, hogy melyikük jobb mathematikus, s mely a nagy csillagásznak orrába került. Halléban, a protestáns pietizmus székhelyén, volt idő, midőn a vallás legszentebb tárgyaiból űztek gúnyt a diákok. Franké maga gyakran panaszkodott keserűen a miatt, hogy a templomban rendetlenkednek. 1716-ban, épen a nagvhéten, egy csoport diák, 18 ifjú. a »Grüner Hol«-ban verődött össze, kalapjuk körül zöld szalaggal,