Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-01 / 26. szám

foglalkozni; de a történeti láncolat szempontjából az előző korokra is kellett egy visszapillantást vetnem. Müvembe tehát felveszem az egyházi fegyelem gyakorlását az apostoli egyháztól kezdve a legújabb korig; azonban a protestáns egyház keletkezéséig csak főbb vonásokban, magyar ref. egyházunkra vonatkozólag pedig oly mértékben, a mint a kezem alatt lévő adatok engedték. S el nem hallgathatom, hogy tanulmányozásom közben kétségtelenül rá kellett jönnöm, hogy a fegyelem hatalmas folyamának két nagy ága van: az egyik azon fegyelem, melyet a papság a világi hivő vei szemben gyakorolt, a másik pedig magának, a papság fegyelmezésének története. Én azonban jelenleg ez utóbbi folyam menetét figyelmen kivül hagytam, holott ez még talán érdekesebb része a fegyelem történetének. Ekép tanulmányomban szólani fogok : 1. Az egyházfegyelem gyakorlásáról az apostoli egyházban és az első századokban. 2. A fegyelemről a pápássá vált egyházban a reformációig. 3. A reformátorok közül Kálvin egyházfegyelmi tanáról, feltüntetve az elvi felfogása és gyakorlati eljárása közötti különbséget. 4. Az egyházfegyelmi nyomokról a ref. egyházban, még pedig a) Mik voltak a fegyelmezés eszközei az ev. ref. egyházban ? b) Kik gyakorolták az ev. ref. egyházban a fegyelmet, c) S mely bűnökre terjedt ki a fegyelem. 5. Az egyházfegyelem liturgialis része a ref. egyházban, liturgikus iróink nyomán. 6. Miért kellett a szigorú egyházfegyelemnek elenyeszm. 7. És végül levonom ezekből a tanulságokat, s elmondom aktuális gondolataimat a ma gyakorolható fegyelmezésre nézve. Ezek azok a főszempontok, melyekből tárgyamat vizsgálni fogom. * Jézus és az apostolok. Elbeszélésünk fonalát ott kellene felvenni, a hol az egyház megalakul, s mint ilyen belép a világtörténet folyamába; tehát azon a ponton, a hol Jézus követői, az ő földről való eltávozása után magokra maradnak, s egy, habár még nagyon is primitív alakú társulattá szervezkednek, megalakítván az első pünköst ünnepén a ker. egyházat. És itt az volna az első kérdés: tettek-e ők mindjárt valami intézkedést, mely a társulatot külső kapcsokkal is megerősítse, (enmaradását biztosítsa? De mielőtt ezt vizsgálnék: vessünk egy futó pillantást arra, a mi azelőtt három év lefolyása alatt történt, s így magának Jézusnak erkölcsi elveire, tanításaira, cselekedeteire. S itt se feledjük, hogy vizsgálódásunk csupán a fegyelem történetére van hivatva kiterjeszkedni. Azon kérdés tolul tehát elsőben is elénkbe: hogy Jézus eljárásából, cselekedeteiből, a mint azok a bibliában megírva vannak, ki lehet-e olvasni oly mondást, mely az immár 19. századot élt ker. egyházat, a bár legenyhébb formájú fegyelem gyakorlására feljogosította volna? S bármennyit forgassuk is a Jézusra vonatkozó iratokat : ilyet felfedezni nem tudunk. Eltiltott-e ő valakit igéjének hallgatásától; avagy kivetett-e bárkit is az ő követőinek társaságából, a mely eltiltás, a Máté 18: —18. verseire való hivatkozással, mindjárt az egyház megalakulása után divatba jött? A Jézus cselekedetei között sehol sem olvassuk. Sőt inkább kétségtelenek előttünk a kővetkezők: A bíínös embervilágot jővén meggyógyítani, a bíínös embereket kellett felkeresnie. Ezért mondotta: »Az egészséges emberek nem szűkölködnek orvos nélkül, hanem a betegek* S a hol ilyen betegeket lát, azokat felkeresi; elmegy a publikánusok és a bűnösök közé, velük együtt eszik, megosztja velük az élet örömeit. Szerte járt; mindenkihez, még a legelvetemültebbekhez is van egy vigasztaló szava; mindenkit magához akar kapcsolni, szent igéjével magának megnyerni; — de töképen az elfáradtakat, a mint maga mondja: »Jőjjetek én hozzám mindnyájan, kik megfáradtatok és megterhelve vagytok és én megnyugtatlak titeket*. De még fontosabb az, hogy a ki nem hallgat a hívó, kérő szóra s elzárja magától az isteni kegyelem sugarait: azok iránt semmi harag, boszuállás nincs, legtöllebb szánja őket, kesereg felettök. »Hányszor akartalak titeket egybegyűjteni, — mondja a csökönyös zsidóságnak, — mint a tvúk összegyűjti az ő fiait; de ti nem akartátok*. »Aki nincs mellettünk az ellenünk van«, — mondja más alkalommal. Sőt, a ki nyíltan vét ellene, még az iránt is kesz nála a megbocsátás. Júdás elárulja: s részelteti utolsó vacsorájában; a tanítványok szétfutnak, mikor a rettenetes óra bekövetkezik; Péter háromszor tagadja meg: s csak szelíd, szemrehányó szó kél ajkain. A kikért annyit tett: a zsidók üldözik, keresztre feszítik, — s nagy lelke imádkozik értök a kereszten, mondván: > Atyám. bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek*. Ismétlődjék bár a sértés számtalanszor: arra inti tanítványait, hogy mindig kész legyen nálok a bocsánat. »Bocsássatok meg — mondja tanítványainak — nem hétszer, hanem hetvenhétszer* ... Ismeri az ember gyengéit, a mindenkivel közös gyengeségeket; szeretettel teljes nagy lelkével nem tudja összeegyeztetni a mások feletti gőgös ítéletet. »Ne Ítéljetek, — figyelmezteti tanítványait, — hogy ti is ne ítéltessetek*. — A parázna nőt, a kit a kevély s magok is bűnös farizeusok hozzá vezettek, hogy általa elitéltessék, — e szavakkal bocsátja el magától: »Eredj el és többé ne vétkezzél*. Nincs szivében semmi uralkodási vágy. A lelkek királya szamárháton megy Jeruzsálembe; megmossa a tanítványok lábait; tanítványainak ezen becses intést adja: »A ki közületek első akar lenni, az legyen a többiek szolgája*. Ha pedig látja, hogy az emberi szívben csak egy mákszemnyi megbánás van, csak egy kicsi megjobbulási érzet: semmi felett sem érez ennél nagyobb örömet. Zakeushoz elmegy, örömmel hangoztatja: »Ma lett idvessége ennek a háznak*. A századosról, a ki pogány létére hitét megbizonyítja, ilyen bizonyságtételt tesz: »Nem láttam ennél nagyobb hitet Izráelben!* Ez azonban természetes és könnyen érthető. Jézus ugyanis Megváltó volt s nem egyházalapító. Tanai mindazon kellékekkel bírnak, melyeknek követése felemelheti az embert az erkölcsiség legmagasabb fokára, de sokkal biztosabban, ha az ember egy szervezett társulat kebelében él; mert ott erőit, tehetségeit könnyebben kifejtheti. — Az eszmék terjedésének legtermészetesebb folyamata, hogy az ige többek lelkeit ragadván meg, az illetők társaságba állva kívánják az eszmét testbe öltöztetni. Hogy Jézus eszméinek ilyetén terjedésére gondolt is: számtalan nyilatkozata bizonyítja. Eltávozása előtt tanítványait utasításokkal látta el. »Elmenvén, — mondja, — tanítsatok minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, Fiúnak. Szentléleknek nevében*. Másutt a jövő képét festette, hogy mint jönnek el sokan napkelet-és naonyugatról, letelepedni az ő általa ültetett terebélyes' fa alá. Mi más ez, mint igéinek világhódító, minden népeket egyesítő hatalmára való hivatkozás, i krisztusi ország felállítása a földön ? S ha még egy kisebl.szerü társaság sem állhat fenn a nélkül, hogy meg ne 61*