Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-01 / 26. szám

egyszerű megemlítésével napirendre térhetnénk felette. Két ismert szomorú tünetre vet nagyobb világosságot, u. m.: 1. Híveinkben megcsappant a buzgóság ereje. 2. A szemes ellenség tehát a régi eszközökkel támad reánk, s próbál összetörni, a magyar állam megbontása, a magyar faj elpusztítása árán is. Rábirni az ellent arra, hogy önként tegye le a fegyvert most, a mikor már élesre fenve az, a mikor a zsákmányba belekóstolt, nincs módunkban. A haza üdvére, a polgárok békéjére hivatkozni ott, a hol a földi egyház, tehát egy külső szervezet föltétlen hatalmáról van szó elevenek és holtak felett, mig az emberi lelkek üdve, a hazának épsége csak másodrangú kérdés, — annyit ér, mintha a kincsszerzésben szenvedélylyel gyönyörködő embernek azt mondjuk: »oszd ki minden vagyonodat a szegények között s nagyobb örömöd lészen, mint eddig«. A támadást hasonló fegyverekkel visszaverni, kétes sikerrel járna ránk nézve, külső hatalmunk, eszközeink, számunk kicsinységénél fogva; az állam pedig alapjában megingana. Isten őrizzen ettől. Részünkről, kik a Krisztus tudományát ismerjük, valljuk, példáját követni óhajtjuk, nemtelen is lenne az ilyen fegyverekkel való küzdelem. Nekünk arra kell törekednünk, hogy a támadás sikertelen maradjon, a nélkül, hogy mi támadnánk. De ebben a munkában aztán gyorsan kell előre haladnunk, mert nem régiben egyik kiváló emberünk mondotta: a 11-dik órában vagyunk. Ne fessük falra az ördögöt! Megvédenek a törvények ! mondogatják sokan. — Tisztelt Pató Pál urak ! a törvény ereje a törvény őreitől ós végrehajtóitól függ. Ma még végrehajtják úgy a hogy, holnap talán már azt kérdik : »hol vannak Bocskay, Bethlen ós Rákóczy, hogy a törvénynek érvényt szerezzenek ?« ós vájjon ki biztosit minket a felől, hogy holnapután nem hoznak új törvényt. A törvényt tiszteljük, védjük is, a mig védhetjük ; a szabadságnak örüljünk, éljünk is vele, mig tart. De jól jegyezzük meg, hogy egyik sem tart örökké ; azért még most, még ma ós gyorsan fogjunk hozzá a leghathatósabb védelem munkájához: a lelkek buzgóbb építéséhez, az evangélizációhoz. Mert a milyen mértékben teszszük magunkévá az evangélium erőit: a szeretetet, igazságot, hitet, bátorságot, könyörületességet stb., abban a mértékben gyógyulnak sebeink. Minél közelebb vagyunk Krisztushoz, annál sértetlenebbek. Ha tisztán és mindig több és több helyen hirdetjük az igét, több ós több helyen tömjük a rést, melyet az ellenfél üt a haza testén. Ha pedig ól bennünk a Krisztus, hódítók leszünk, mert az igazság leleményesebb a legravaszabb ellenségnél, a szeretet erősebb a legélesebb fegyvernél ; Krisztus hatalmasabb, mint a világnak minden hatalmasságai együttvéve. Csűrös István. Az egyházfegyelemről. Tanulmány. írta: Péter Mihály kisazari ref. lelkész, egyházmegyei aljegyző. Az a súlyos válság, melybe a magyarországi protestantizmus sodortatott, napról napra nagyobb mértékben kelti tel az érdeklődést, e sokat szenvedett egyház helyzete, jövő sorsa iránt. A válságot, a veszedelmet egy, mindenek felett álló tekintély, a statisztikai számok igazolják, kétségtelenül bebizonyítván, hogy azon pár év alatt, mióta a gyermekek vállásáról szóló 1894: 32. törvénycikk életbelépett, tehát a mióta a szülék szabadakaratára van bízva, hogy mely vallásban kívánják felnevelni gyermekeiket: temérdek az a veszteség, mely a reverzálisok kötése folytán az ev. ref. egyházat érte; s ha nem nagyobb, talán ugyanolyan veszteség ért bennünket a felekezetnélküliségről alkotott törvény életbelépése óta. Minden vonalon, — a mire bizonyosan nem számítottunk, — a protestáns egyházra vált hátrányossá az új rend inaugurálása. Ez tehát nagy baj! De minden szerencsétlenségben van némi szerencse! Mindjárt kezdett ugyan mutatkozni egy másik jelenség is: a baj okainak vizsgálata, a válság elhárítása feletti eszmecsere, az egyházmentés eszközeinek ajánlása. S mint a napra kitett üvegedényen változatos sok szinben törik meg a nap sugara: a gondolkozók által ajánlott e mentési eszközök is ily sokfélék, ily változatosak voltak; de a végcélra nézve mindenki megegyezett, t. i. hogy a mentőszerek alkalmazása az egyház erősítését fogja eredményezni. E tanulmány egy véletlen esetnek köszöni létrejöttét. — Az egyházmentés annyi napvilágot látott módszerei között hallottuk ajánlani az egyházfegyelem felújítását is, még pedig tekintélynek örvendő hitsorsosaink részéről; s olvastunk különféle egyházi lapokban több rendbeli fegyelmi javaslatot is. Nem vitatom most: jogos volt-e a némelyek részéről ezen javaslatokhoz fűzött várakozás, vagy nem; de tényleg e kérdés felvetése ösztönzött arra, hogy az egyházfegyelem történetét bővebb tanulmány tárgyává tegyem. De egy körülmény igen megnehezítette munkálkodásomat. Ev. ref. egyházunk történetének ugyanis épen az a része a leghomályosabb, melyen a fegyelem vonul keresztül, a mely a fegyelem ügyével van összeköttetésben. Falusi lelkésznek alig van több módjában, még legjobb esetben is, mint a nyomtatás által közzétett adatokhoz való hozzáférhetés. Az ily mü sikerét pedig, — mai helyzetünkben, midőn történetünkre vonatkozó okmányaink jó részét a különféle levéltárakban por lepi, vagy azok közzététele még alig kezdődött meg, — csak az biztosítaná, ha maga az iró a levéltárak búvárlójának szerepére vállalkoznék. De ki teheti ezt a mi helyzetünkben? így e tanulmány csak igen szerény igényekkel léphet fel, s nem akar többet, mint az iró rendelkezése alatt álló adatok nyomán pár vonást nyújtani az egyházfegyelem történeti képéhez. Ha majd több adat lesz a későbbi történetíró kezében : e halvány képet minden bizonynyal kiegészítheti. Gondoltam továbbá, hogy tanulmányomban csak a ref. egyház kebelében fennállott fegyelem történetével fogok