Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-06-17 / 24. szám

tanító Nágyváradon. Kapható kétféle díszes kötésben 1 kor. 30 fillér, és 1 kor. 80 fillérért a szerzőnél, Nagy­váradon. GYASZROVAT. f Dadai Oláh Károly, a nagykőrösi ref. főgimná­zium és tanító-képezde tanára, 36 éves sikeres tanári működése után, f. hó 12-én elhunyt. Temetése f. hó 14-én ment végbe. Nyugodjék békével! Szerkesztői üzenetek. F. Gy. Lápafő. A tudósítást megkaptuk, de részint térszüke, részint pedig a tudósítás megkésese s így aktua­litásának elveszése miatt csak főbb adatait használhat­juk fel a jövő számban. Pályázat. A nagy-körösi ev. reform, egyháztanács — mint fenntartó testület, — pályázatot hirdet a nagy-körösi ev. reform, tanüóképezdében — lemondás folytán üresedésbe jött — mathematikai és ezzel kapcsolatos fizikai tan­székre. Pályázhatnak középiskolákra vagy legalább is pol­gári iskolákra képesített ev. reform, vallású tanerők. A megüresült és betöltendő állomás javadalma 1700 ko­rona, azaz ezerhétszáz korona fizetés, (melyből 100 k., azaz egyszáz korona korpótléknak lesz tekinthető); 400 k., azaz négyszáz korona iakáspénz, vagy is összesen 2100 k. azaz kettőezeregyszáz korona az évi javadalom. A pályázók a tanári állással kapcsolatos jegyzői tisztet is kötelesek esetleg teljesíteni. A pályázati határidő 1900. julius 10 (tizedike.) A pályázók életirataikkal és kellő okiratokkal ellátott kérvényeiket alulírott lelkész-elnökhöz Nagy-Kőrösre küld­jék be. Kelt Nagy Kőrösön, 1900. junius 12-én. Az egyháztanács megbízásából: Filő Lajos, ev. reform, lelkész-elnök. Pályázat A h.-böszörményi ev. ref. hatosztályú gimnázium igazgató-tanácsa ez intézetnél megürült két tanszékre pályázatot hirdet, és pedig : 1. egy klasszika-filológiai, 2. egy természetrajz-földrajzi tanszékre. Javadalmazás : okleveles tanárnak 2400 korona törzsfizetés és 400 korona lakbér, 100 korona ötödéves korpótlék. Okleveles tanár hiányában tanárjelöltek válasz­latnak, kiknek évi 1600 korona törzsfizetés és 400 korona lakbér-illetménye évnegyedes előleges részletekben fizet­tetik az ev. ref. egyház pénztárából. Pályázhatnak protestáns vallású tanárok és tanár­jelöltek, kik felhivatnak, hogy : életkorukat, vallásukat, végzett tanulmányaikat, eddigi szolgálataikat és védkö­telezettségüket igazoló bizonyítványokkal felszerelt kérvé­nyeiket f. évi julius 15-ig alulirt igazgató-tanács elnöké­hez adják be. Okleveles tanárok rendes tanárokul tekintetnek és egy évi sikeres működés után állandósíttatnak. Nem okleveles tanárjelöltek helyettes tanárokul te­kintetnek, s tartoznak tanári oklevelüket egy év alatt megszerezni, mely esetben az egy évi sikeres működés után állandósíttatnak rendes tanári illetményekkel. A megválasztott tanárok az országos nyűg- és gyámintézefnek jogos és kötelezett tagjai. A megválasztott tanár heti 20—22 órán tartozik tanítani. H.-Böszörmény, 1900. junius 8-án. Ifj. Sővágó Gábor, ev. ref. főgondnok, a gimn. ig.-tanács 1—3 elnöke. Felhívás. A Vallásos Iratokat Terjesztő Egyesület pályázatot hirdet egy ref. népiskolai tanulók kezébe adandó konfir­mációi kátéra, melyben, a tiszántúli egyházkerületi tanterv figyelembe vétele mellett, a református egyház hit- (külö­nösen sakramentomi) és erkölcstudományának főbb tanai, istentiszteletünk és egyházunk lényeges rendtartásai akkép adassanak elő, hogy a tárgyalás során a tanítónak min­denütt alkalom nyujtassék a vallásos érzések s az egyház iránti hűség ébresztésére és erősítésére, mire nézve a tanító számára az előszóban megfelelő rövid utasítás is adandó. A munka tananyaga akkép szabassék meg, s a szöveg nyelvezete olyan legyen, hogy a kézikönyvet azok is használhassák, a kik előzetesen kellő számú elemi osz­tályokat nem végezhettek. A munka terjedelme közép 8-adrétben, garmond szedéssel legföllebb 3 ny. iv. Jutalma, mely csupán álta­lános beeső műnek adatik ki, 500 korona. A tulajdonjog az egyesületé, úgy azonban, hogy a további kiadásoknál a szerzőt 80—80 k. t. díj illeti, miért ő köteles a szöve­get újra átnézni s esetleg az egyesület kívánsága szerint módosítani. Az idegen kézzel lemásolt s a szerző nevét magá­ban foglaló jeligés levéllel ellátott müvek a f. é. decemb. 31-re bérmentve alulírotthoz küldendők. H.-M.-Vásárhelyen, 1900. junius hó. Szabó János, esperes, a békés-bánáti ev. ref. egyházmegyei, Vallásos Iratokat Terjesztő Egyesület elnöke. Felelős szerkesztő : Szőts Farkas. Főmunkatárs: Hamar István. HORNYÁNSZKY VIKTOR CS. ÉS KIR. UDVARI KÖNYVNYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom