Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-06-17 / 24. szám

boldogság legelkeseredettebb ellensége a bün és az alkalmatos időben való fegyelmezés megóvja attól az embert. Jézus azt mondotta: >Senki sem mehet az atyához, hanemha én általam.* Mi őt követjük, általa vezettetjük magunkat s vele együtt lépünk a legszentebb, legigazabb és legszeretőbb Isten szine elé. Pápás testvéreinknek pedig kénytelenek vagyunk azt mondani: ti nem méltatjátok eléggé a nagy igazságot, hogy a szent Isten egyúttal a könyörütet és irgalom Istene is és hogy az Isten igazságossága az ő szeretetének csak egyik kifejeződését képezi. Nem úgy áll a dolog, mintha Isten egyik hatalma az ő felséges voltát, másika az ő igazságosságát, harmadika az ö könyörületességét foglalná magában. — Vagy pedig: mit kiván tőlünk a szent Isten? Semmi egyebet, mint azt, a mi szivünk legbensőbb szükségével összhangzásban van. Azt mondja: »munkálkodjatok, dolgozzatok, míg nappal van.« Rabszolgák vagyunk-e mi, a kik csak az ostorcsapástól való féltünkben szorgalmatoskodunk? Nem, mi boldogtalanok volnánk, ha nem tudnánk munkálkodni. Béke és öröm tölti el szivünket, ha hivatásunk körében híven munkálkodhatunk. Isten törvénje ezt parancsolja a gyermeknek: •tiszteld atyádat és anyádat.* Kényszer-e ez, vagy inkább nem azt mondhatjuk-e róla, hogy ez a romlatlan gyermeki kedély legbensőbb akaratának legjobban megfelel? Az apostol szava: »Szabadságra hivattatok atyámfiai* egészen lelkünkből van véve. Igen, az emberek szolgák voltak egykor s Istennek törvényei terhes igaként nyomakodtak vállaikra. Krisztus azonban megszabadított bennünket; ő nem szab elibünk törvényeket, miket a jogászok széttagolni és az élet egyes eseteire alkalmazni kénytelenek ; nem, ő alapelveket fejt ki, magasan fekvő célokat tüz elénk, a melyek felé szent vágyódással törhetünk. Őt követve a szabadság égi levegőjét szívjuk; minket csak a bün tehet szolgákká. Tiszta dolog, hogy Istennek szent rendjében mindig csak az ő végtelen szeretete és atyai jósága jelentetik ki. És ha ő bennünket fegyelmez, — vájjon mi egyebet akar ezzel, mint azt, hogy ezen fájdalmak és megpróbáltatások által megszabadítson minket. Mi egyebet akar, mint azt, hogy fogékonyakká tegyen bennünket eme felhívásra »Tékozló fiú! térj vissza az apai házba; nyílt karokkal vár atyád tégedet.* Gondoljunk ama szavakra, miket Jézus a keresztfán az egyik gonosztevőnek mondott: »Ma. velem leszesz a paradicsomban.* Erre fektetjük mi a legfőbb súlyt: igazság, szentség, szeretet és könyörület ölelkeznek egymással a legfőbb hatalomban. Igen, szilárd és teljes meggyőződéssel valljuk, hogy mind az a szép és jó, a mit a fóldi eletben láttunk, tapasztaltunk és éreztünk, csak egyetlen egy fényforrásból fakad. Mind az a szeretet, mit az emberek egymás iránt tanúsítanak; minden anyai szeretet, apai jóság, gyermeki hűség, baráti érzelem, a mivel egymásnak örömet szereztek s egymásra áldást árasztottak : mindaz az örök világosság kisugárzásátképezi. Mindaz a szép és fenséges, mit az ember tudományban és művészetben létrehozott; mind az a szent és magasztos, a mihez tapasztalatai folytán jutott, egy és ugyanazon égi erő alkotását képezi. Csakhogy a legfőbb igazságot nem a föld porában, a mindennapi élet hangulatában kell keresnünk ; hanem össze kell szednünk minden lelki erőnket s a legkomolyabb érzelmek és gondolatok, s a legszentebb akarat magaslatára kell felemelkednünk ; oda, hol az Istenség lehellete érinti nemesebb valónkat. Ezen a magaslaton jutunk biztos tudatára annak, hogy minden fenséges és szent dolog abszolút egységben olvad össze. Ott ezen a magaslaton olvad szent harmóniába össze ez az ünnepélyes szózat: »Szent, szent, szent a seregeknek Ura Istene* ezzel a másik szózattal: >az Isten szeretet*. És az örök igazság ismeretének eme legmagasabb csúcsán sejtő örömmel nyújtják felénk karjaikat a művészet pápás mesterei: Ticián, Murillo, a kik Máriát nem égi királynőnek, hanem igénytelen hajadannok festik, a ki megható alázatossággal emeli a magasba tekintetét. Még nincsen a célnál, de már fölötte áll a földi bajoknak; nem istenség, hanem isteni fénytől átszellemült alak; csendesen és némán, idvezítő gyönyörrel hallgatja a földi szóval vissza nem adható égi hangokat, mintegy ábrázolva a megváltott és Istennel kibékült emberiséget. Furrer K. után Ruszkay Gyula. BELFÖLD. Értesítés az énekügyben. Köztudomásra hozom az egyetemes énekügyi bizottság következő intézkedéseit: 1. Elhatároztatott, hogy részint az eddig I—VI. füzetben közrebocsátott énekszövegekből, részint a még ezentúl az elnökséghez beküldendő javításokból és ujabb szerzeményekből egy nagy Gyűjtemény fog egybeallíttatni, oly módon, hogy a felveendő versenyképes darabok, zsoltárok és dicséretek egyiránt, egymásmellé sorozva, az ujabb szövegek is, az alkalmiság szerint, hasonlóképen együvé csoportosítva fognak közzététetni, minél fogva több kisebb füzet nem fog már kibocsáttatni. Ezt a nagy gyűjteményt az elnök fogja szerkeszteni és kiadni, azokból a szövegekből, melyeket Baksay Sándor, Balogh Ferenc, Lévay József, Czike Lajos, Váró Ferenc, és Radácsi György urakból alakított bizottság versenyképeseknek és így a gyűjteménybe felveendőknek fog ítélni. Felhívom és felkérem tehát első sorban azokat a szövegszerző urakat, a kiknek az I—VI. füzetben darabjaik vannak, hogy a mennyiben szükségesnek látják, nézzék át még egyszer munkáikat és azokat esetleg javítva, vagy változtatva, küldjék be hozzám, hogy úgy terjeszthessem a biráló bizottság elé. Természetesen azokat a darabokat, a melyekkel szemben javítás vagy változás nem fog érkezni hozzám, úgy fogom előterjeszteni, a mint most vannak. Fölhívom és fölkérem továbbá az összes hivatott egyéneket, ezek közt azokat is, a kiket külön is felszólítottam és felkértem, hogy, a mennyiben énekszövegek Írásával vagy átdolgozásával foglalkoztak és a reformmunkában részt venni kívánnak, akár zsoltár-, akár dicséretátdolgozásaikat, akár ujabb énekszövegeiket hozzám, a folyó év október 31-ilc napjáig minden esetre méltóztassanak beküldeni, mert a gyűjtemény közrebocsátása nem késhetik sokáig, s a 25 év óta vajúdó reformügyet oly ponthoz kell már vezetnünk, a melyen dönteni lehet további sorsa felett. Az okt. 31-iki határidő az előbbi pontban érdekelt szerzőkre is vonatkozik. Fölhívom és fölkérem azokat a szerzőket is, a kik a VI. füzet kibocsátása után küldöttek be hozzám kéziratokat: értesítsenek, hogy úgy terjeszszem-e darabjaikat a biráló bizottság elé, a mint most vannak, vagy visszaküldjem-e azokat, ujabb áttekintés végett ? mert én különben minden hozzám érkezett darabot a biráló bizottság rendelkezésére fogok bocsátani. Általános tájékozásul ezúttal is megjegyzem, hogy a szöveg irók előtt semmi korlátozás sincs farra nézve, hogy mit Írjanak; az I—VI. füzetben közlött szövegek sem egyebek egyelőre, még java részükben sem, mint kísérletek 48