Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-06-10 / 23. szám

tegnap és ma ugyanaz volt és mindörökké is ugyanaz marad.« Egy örökkévaló eszménykép. Gondoltatok e valaha arra. kedves testvéreim, mily csodálatosan merész, mondhatnám vakmerő egy szó ez? Gyakran bebizonyult, hogy az emberi képzelőtehetségnek semmi sem nehezebb, mint a tökéletesség maradandó ideálját megalkotni. A legnagyobb lángelmék is hajótörést szenvedtek ezen a feladaton. Dante, Milton (hogy csak ezeket említsem), kik annyi erővel tudták leirni a pokol szenvedéseit: teljesen képtelenek voltak méltón festeni a mennyei harmóniákat. Költők, a kik megrázó igazsággal fejezik ki a lelkifurdalás gyötrelmeit, s a vétkes szenvedelveik kitörését: nem tudnak eszményi hőst teremteni; hideg, elmosódó, élettelen alakká válik az kezök közt. Voltak a valóságban, így szóltak, eszményképek, melyek elragadták az emberiséget; voltak alakok, a kik előtt, mint Krisztus előtt, lelkesülten hajolt meg az emberek nagy tömege. Nem tagadom, csak azt állítom, hogy egy sem volt ez alakok közt olyan, mely ellenállt volna az idő hatalmának, s az emberi ítélet folytonos támadásainak. Ezek a szobrok, melyek egy mocsoktalan márványból készülteknek látszottak, összetörtek a századok viharaiban, s látni engedték durva alkatrészeiket, s belső rútságukat, melyet szép külszín takart. De különben is, egyik népfaj eszményképe nem az a másik nép előtt. Próbáljátok meg népszerűvé tenni Európában a Buddha idegenszerű alakját, jellemző keleti vonásaival; vagy próbáljátok a mi tevékeny, munkás, tudományért és baladásért lelkesedő nyugoti népeinkkel csodáltatni a Mohamed nagyszabású, de engesztelhetetlen fanatizmusát. Az egyik korszak által elfogadott ideált a másik gyakran kigúnyolja, s az emberiség nem egyszer úgy boszulja meg magát csalódásaiért, hogy túlzott bántalmakkal illeti bálványait, melyeket tegnap még tömjénezett. Kortársaim, emlékezzetek vissza gyermekkorotokra, s jusson eszetekbe, mily ragyogón tűnt föl előttetek a Napoleon képe, mikor azt valamely hivatott történetíró idézte föl előttetek, vagy mikor neve legnagyobb költőink lángoló verseiben visszhangzott. Tudhattátok-e akkor előre, mily gyászos fényt fognak hinteni ez alakra Franciaország vesztett csatái, s hogy e név az utókor átkának lesz kiszolgáltatva ? Igv járnak a csodált, imádott emberek. Nincs egyetlen ember, még a legnagyobbak között se, kinek ne volna sebezhető oldala, sa ki fogyatkozásaival, gyöngeségeivel vagy bűneivel el ne árulná közös nyomorúságunkat. Nos hát, a Krisztus személyében egy csodálatos tény tűnik szemembe. Ime keletnek egy szülötte, ime Semnek egy leszármazója, a ki előtt meghajolnak a .láphet fiai; ime Izraelnek egy képviselője, a kiben a föld összes nepfajainak képviselői az erkölcsi tökéletesség mintakepét csodáljak. Meghajolni látta maga előtt Görögország fiait, a kik az ő gyászos keresztjében olyan szépséget lődöztek föl, melyről a görög művészet lángelméi még csak nem is álmodtak. Nádból készült királyi pálcája előtt meghajoltak a római császárság katonai és vezérei, hódolva egy hatalomnak, melynek nagyságai meg sem értették. És mikor a római birodalom fölbomlása utan távol keletről idesereglettek új, barbár népfajok, hajtatva, mint egy nagy óceán szennyes habjai, Isten haragjának szelétől: fejedelmi nagysága előtt porig hajoltak e büszke fejek, legyőzetve e szelíd es tiszta méltóságtól, milyenről soha nem is álmodtak A középkor zavaros idejeben, az erőszak és durva önkény eme századaiban a legtisztább imádat és hódolat érzését tudta felkelteni az emberi lélekben; és mikor a renaissance napjaiban az újra föltámadt ókor a pogány kísértések mámorító italát nyújtotta a nagy szellemeknek, ö hatalmába kerítette a legszilárdabb és leghatalmasabb elmeket, a Kálvin Jánosét úgy, mint a Luther Mártonét, a kik ő benne látták és tisztelték a lelkek királyát s az emberiség megváltóját; majd, mikor a XVII. századdal elérkezett az anyagi tudományok kora, e tudományok legnagyobb mesterei, Kopernikus, Euler, Newton, Pascal dicsőségöknek tartottak, hogy őt szolgáljak, s hogy lábához tegyék le tehetségüket és hitöket; és ma, Voltaire és Strauss után, s az után, hogy a kérlelhetetlen kritika boncolás alá vette minden egyes szavát, minden egyes cselekedetét, hogy életében foltokat és hibákat födözzön föl; ebben a században, mely semmit sem akar hinni, s mely azzal dicsekszik, hogy ledöntött minden istenséget: ez az alak meg ma is fönnáll, s oly szent, oly magasztos, mint valaha; uralkodva összes ál-nagyságaink fölött, túlélve összes bálványainkat. s nem szolgáltatva a gyűlölet átható tekintetének. nemcsak egyetlen szennyfoltot, de egyetlen árnyoldalt, egyetlen redőt, sőt egyetlen mindennapi vonást sem ; s ez a név, dacolva minden viharral, ma is a legnagyobb minden nevek közt, s hü lelkek altal a világ legtávolibb sarkába széthordozva, s minden nyelveken hirdettetve az embereknek, mindenféle népfajnak, melyeket egymástól erkölcsök, hagyományok, vérmérséklet, gondolkozás, egyszóval minden elvalaszt, mindenütt ezer meg ezer imádóra talál, kiknek szivében a legbensőbb és legszentebb helyet foglalja el és a kik, hogy kilejezést adjanak a lelkesedésnek, mely szivüket eltölti, így szólnak hozzá. velünk s az egész hü keresztyén egyházzal együtt: »Én Uram és én Istenem*. S mégis vannak, a kik nem akarják belátni, hogy a Krisztusban valami emberfölötti van; hanem inkább azt vitatják, hogy ez az egész alak költött, hogy a különböző elemek, melyek azt alkotják, a nép képzelőtehetségének szüleményei, a négy evangélium irói által tolmácsolva, így tehát abból az általunk jól ismert környezetből, abból a népből, mely akkoriban mindenféle fanatizmusnak hódolt, abból a velejéig farizeusi vallásból támadt volna, egészen természetes módon az az ideál, mely minden időkön át hivatva lesz uralkodni az összes emberi fajokon, s nehánv tanulatlan ember összeállítva a töredekes, egyszerű, minden művészi kidolgozást nélkülöző írásokat, melyeket mi az evangéliumoknak nevezünk, ezáltal néhány szétszórt emberi jellemvonást gyűjtött volna együvé, melyek összeállítva, az erkölcsi tökéletesség képét nyújtják?! Hadd mondjam szemükbe a legkétkedőhb és legta-