Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-06-10 / 23. szám

testantizmus szelleme az, hogy az elavult és elhalt intézmények helyét újjal, élővel pótolja, feladata az, hogy előre és ne hátra haladjon ós maradjon : akkor itt az idő, hogy azonnal lássunk a munkához és a hivatottak is hajtsák végre ós tegyenek valamit. Zsinat kell, mielőbb kell; mert sok nagyfontosságú ós sürgős dolog vár megoldásra; — a megoldást pedig halogatni valóságos életveszélyeztetóse egyházunknak. Felső-Barczika, 1900. május 31. Kerekes János, ref. lelkész. Gondolatok a logos-kérdésről. I. Sűrű, setét az éj. Sötét éjjel, rideg szobában, halvány, bágyadt lámpa mellett mélázva, gondolatokba mélyedve ül a tudós. A tudós tudvalevőleg olyan ember, a ki sokat tud s még többet szeretne tudni. A mi tudósunk is ilyen. Előtte áll a tudományok csontváza. A csontok, az egyes ismeretek szépen egymásba illenek. Hajh! de a lélek hiányzik belőlök. »Ezer meg ezer tényt szépen megmagyaráztam* — így szól a tudós — »mit ér mindez, ha a legfőbb erőt, mely a tényeket hajtja, igazgatja, nem ismerem. A bibliát elvetettem. A Jézus Krisztust megvetettem. Hiszen ha igaz volna, a mit e rejtélyes személyről a biblia ir, akkor nem kellene a titkok titka felett törni fejünket. De nem, nem lehet igaz. Hanem annyi bizonyos, hogy a helyén ür marad. Ezt az ürt okvetlenül be kell töltenem. De mivel? Kihez forduljak segítségért? Kant azt mondja, hogy az ür be van töltve, csakhogy bizonyosan nem tudhatjuk, mivel ? A pantheisták azt mondják, hogy be van töltve, de önludatlan erővel. Schoppenhauer azt mondja, hogy mindent az akarat mozgat, de az ő akarata voltakép az állati ösztön jellegét viseli magán. Egyik megfejtés sem elégít ki. Mi hát a dolgok titkos lényege? Mi az, a mí mindent kormányoz ? Mi az, a mi mindent megmagyaráz? Mi lenne más, mint a bennem forrongó, gyötrődő küzködő ész végtelenné megnagyobbítva! Heureka! Az eszme minden s a mindenség az eszme megvalósulása. De ez még nem elég. Az eszme maga is fejlődik, a mint megvalósul. Fejlődésében hármas mozzanaton megy keresztül. Először magában van és pedig fejlődése legelején annyira magában, hogy egyáltalán nincs benne semmi. Az eszme tehát kezdetben minden tartalom nélküli tiszta lét. Átolvad tehát a nemlétbe s ott roszul érezvén magát, visszatér önmagába. S üjra meg újra átolvadva meg visszatérve, mindenféle logikai alakzaton keresztül fejlődve, végre nagynehezen igazi eszmévé lesz. Hanem akkor lepi meg az eszme igazán az embert. Legeslegnagyobb ellentétébe olvad át és természetté lesz. De itt sem érzi magát jól és visszatér önmagába: szellemmé emelkedik. Mint szellem is hármas mozzanaton megy át, s csak az alanyi és tárgyilagos szellem fejlődési fokain át lesz abszolút szellemmé.« Im, ilyen bölcsészetet alkotott a mi tudósunk, hogy megfejtse a lét talányait. Ilyen bölcsészettel állt neki mindennek, s a keresztyén egyháztörténetnek is, hogy a »hagyomány* bilincseiből az emberiséget kiszabadítsa s a naiv hit álláspontjáról a »tudományos« magaslatra emelje. Képzelni lehet, hogy ha már másféle »tudósok« is sok kárt okoztak az igazi tudomány szempontjából is, az evangeliumi hit szempontjából is, mekkora pusztítást vihetett végbe a •»hegeli« méreg, a * hegeli« bölcsészet!!! Ez a bölcsészet a legnagyobb következetességgel vert mindent az eszme fejlődésének hármas mozzanatába. Ez a bölcsészet eleitől végig képzelödés és mégis elfogulatlan tudománynak mutatta bejnagát. A tartalom nélküli tiszta lét, mely átolvad ellentétébe, egyáltalán üres frázis. Mintha csak azt mondaná valaki : a pilingátlan kés, melynek nyele nincs, átolvad nyeletlen késsé, melynek pilingája nincs. Maga az átolvadás és visszatérés teljesen alapnélküli kifejezés, A thézis-antithézis és szinthézis logikai formáit tudósunk —• Hegel, nevezzük hát nevén — világfejlődési törvényekké tette. És még ebben sem eredeti. Mert a régi, neoplatonikus bölcselkedés három kifejezését: moné proodos, epistrofé újította fel. Mindazáltal a hegeli bölcsészet — igazán horrendum dictu — teljesen az eredetiség igényével, valami nagyszerű felfedezés igényével lépett fel mindenha, s természetesen a keresztyén egyház kezdetének vizsgálatánál is. Tehát: eredetiség, elfogulatlanság és szigorúan tudományos álláspont, mindez ott található a hegeli schemákban; a bibliai elbeszélések hitelességét védőknek jut az elmaradottság a ^hagyományos^ állásponton, az elfogultság egyházi szempontból s a naiv, bibliai hit, melyet tisztelni kell, de a melyet tekintetbe venni nem szabad. II. Eddig az ateliert mutattuk meg, a melyben az új testamentum igazi képét eltorzították. Most azt kell feltüntetnünk, hogy hogyan torzították el. Mielőtt ezt tennők, egy különbségre kell rámutatnunk, a mely a hegeli bölcsészettel dolgozó kritika és minden más helytelen kritika közt észlelhető. Mig minden más kritika, mely az új-testamentumot megérteni nem birta, egyszerűen eltorzította a képet, addig a hegeli kritika, egy egészen új és tetszetős képet is alkotott a régi helyébe, a mely alatt az igazságot, mint a gyarló mázolok által átfestett műremekeket úgy kell újra felfedezni. Induljunk hát útnak! Ne fáradjunk el, ha különösen a logos-kérdés iránt érdeklődünk s ne panaszkodjunk, hogy eddig még erről tulajdonképen szó sem volt. Még most sem lesz mindjárt, de azért minden szó, minden gondolat ahhoz visz közelebb. Előbb azonban azzal a bűnnel kell megismerkednünk, a mit a hegeli kritika a thézis és antithézis jegyében elkövetett. Mi a keresztyénség? Ez a nagy kérdés. A hegeli kritika azt feleli, hogy eszme, a mely fokozatosan fejlődött, míg azzá lett, a mivé lennie kellett. A keresztyénség tehát kezdetben még nem is igazi keresztyénség. Miért nem ? A tények mutatják úgy ? Dehogy ! Hiszen a keresztyénség kezdetén, ott áll a Krisztus feltétlenül tökéletes személyisége, ott áll a nagy, a csodás, a dicső tény, hogy az Isten eljött az ember szabadítására s leszáll az emberi lélek bajainak, bűneinek s gyötrelmeinek mélyére, hogy a tőle távol esett, s ezért boldogtalan lelket magához vonja, üdvözítse. De hát csakugyan tény-e ez? A tény bizonyítására millió tanú áll elő. Tulajdonképen tanú és bizonyság minden hivő, a ki jól tudja, hogy milyen Idvezítő által él új életet. Tanú és bizonyság minden egyház, a mely' isteni erőket véve az isteni Krisztustól, él és virágzik, valamint minden oly hanyatló egyház is, mely valamely halvány, bágyadt, emberek által alkotott Krisztusra mutogat, a ki erőt, tüzet, bizonyosságot adni nem bir. Tanú és bizonyság a keresztyén család, a mely a pogány bujaságok közepette, csak isteni erő általjöhetett létre. Tanú és bizonyság a szeretetnek rendkívüli erővel