Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-27 / 21. szám

van, a kit meg is koszorúz ? E sok hivatalos közt hány a választott? Könnyű őket megszámlálni. Elenyészően csekély azoknak a száma, a kik halhatatlan emléket s meg nem támadható jó hírnevet hagynak maguk után. Némelyek valamely rendkívüli tettel, talán féktelenségükkel vagy bűneikkel, olyan hírt tudnak szerezni nevüknek, mely az utókor figyelmét is megragadja ; mert az esztelenség és a gonoszság is számot tart a halhatatlanságra, s valóban egy Tibériusnak, egy Júdásnak, egy Nérónak nevét sohasem fogják elfelejteni; mások valamely remekmüvet alkotnak: pompás szobrot, dicső festményt, nagyszabású tragédiát vagy költeményt, melyekben az emberi gondolatoknak és szenvedélyeknek oly igaz és oly megkapó kifejezést adtak, hogy e mestermüvek látásába vagy olvasásába elmerülve, még századok múlva azok keletkezése után is, lelkünknek legmélyéig meg vagyunk hatva s érezzük hogy a lángész valóban halhatatlan. Ismét mások valamely megcáfolhatatlan tudományos igazság fölfedezéséhez fűzték nevüknek emlékét, s Newton és Kepler tudományát mindaddig emlegetni fogják az emberek, míg a föld és a világtestek nehézkedési törvényeit tanulmányozni meg nem szűnnek. Voltak, a kik sikerrel szolgálták hazájukat a csatatéren, vagy a parlamentekben; mások türelmes munkával új utakat nyitottak meg a civilizáció számára s tisztább hírnevet szereztek maguknak annál, melyet fegyverrel lehet kivívni; ismét mások az emberi lelkiismeret tolmácsai s az emberiség nevelői és oktatói voltak. íme ily sok cím alatt nyújtja a világ a halhatatlanságot az általa ismert nagyoknak (feledve, hajh a mártírok nagy tömegét, a kiknek szenvedései és ismeretlen halála oly gyakran mentette meg). Kétségtelen, hogy vannak a történelemben nevek, melyeket halhatatlanoknak mondhatunk, s melyek fölött az időnek s a változó szerencsének nincs hatalma. S vájjon ugyanez a gondolat-e az, melyet alapigénknek szavai kifejeznek, mikor azt bizonyítják, hogy a Krisztus ugyanez tegnap, ma és mindörökké. Egész egyszerűen csak azt akarják-e mondani ezek a szavak, hogy az emberek fiai közt egy sem volt, a ki mélyebb nyomokat és leronthatatlanabb emléket hagyott volna maga után, mint a Jézus Krisztus? Már ez is utolérhetlen nagy dicsőség volna; de jól tudjuk, hogy az írásnak eme szavai mást akarnak kifejezni. Azt bizonyítják, a mit mindig hitt, s ma is minden égalj alatt hisz a hü keresztyén egyház: hogy a Krisztus örökké él és uralkodik. A lángeszű emberek, kikről beszéltem, emlékezetük halhatatlanságát hagyják maguk után; őket magukat a holtak közt keressük, s mint elmultakról beszélünk róluk, de a Krisztus közöttünk van örökös jelenlétben. Amazok müvei halhatatlanságot nyertek és pedig annál biztosabban, mennél igazabb, hasznosabb, dicsőbb az a munka. Krisztus munkálkodik, ma úgy, mint munkálkodott tegnap és munkálkodni fog mindörökké. Hiszszük a hü egyházzal együtt, hogy földi élete, melynek csak kevés számú ember volt tanúja ezelőtt 19 századdal a földnek egy kicsiny sarkában, csak látható megnyilatkozása és bevezetése volt egy életnek és egy munkának, mely azóta minden időben és a földnek minden pontján, hol az evangéliumot hirdetik, megújul és létezik. Hiszszük, hogy világtörténeti működésének három esztendeje csak rövid és magasztos példázata volt egy működésnek, mely soha véget nem ér; hogy a szegények, a nyomorultak, a bélpoklosok, kiket útjában kezének érintése által meggyógyított, csak előfutárai voltak annak a megszámlálhatatlan tömegnek, melyet azóta századokon keresztül megvált, megszentel és megvigasztal. Hiszszük, hogy ma is, ez anyagias század látszólagos közönye dacára, eltagadhatatlan jeleit adja folytonos munkálkodásának. Hiszszük, hogy föl lehet azt ismerni első sorban az ellenállásból és a gyűlöletből, melyet neve fölidéz, s mely nem egyéb, mint nagyszerű és rettenetes hódolat, melylyel minden rosz szenvedély, minden önzés és minden képmutatás reszketve adózik az ő szentségének; és hogy föl lehet azt ismerni a lelkesedésből, a szeretetből, az örömből, melylyel neve minden szivet, mely őt imádja, eltölt. Egyszóval hiszszük, hogy Isten fia és a lelkek örök királya lévén, megtartotta a tanítványoknak tett Ígéretet: »Ime én veletek vagyok, a világ végezetéig«,— annyira, hogyha a titokteljes dráma, melyet történelemnek neveznek, még husz, ötven, vagy száz évszázadon keresztül tartana is, minden jövendő nemzedékek kebelében viszhangzanék ez a szózat: »A Jézus Krisztus tegnap és ma ugyanaz és mindörökké is ugyanaz lészen.« De hogy jobban megérthessük ezt az örökkévalóságot, — ne maradjunk ennél az általános benyomásnál, mely elkápráztathatná szemünket, a nélkül, hogy megvilágosítná elménket. Vizsgáljuk közelebbről ezt a nagy kérdést s világosítsuk meg ezt az örökkévalóságot, először a Jézus, Krisztus tanításaiban, aztán személyében s végre a munkában, melyet minden időkön keresztül végez. Ez legyen sorrendje elmélkedéseinknek kedves testvéreim. Bersier után franciából (Folyt, köv.) Vargha Gyuláné. ISKOLAÜGY. Fonomimikai előgyakorlatok az olvasás és irás tanításához. Az ismeretközlésnek és ismeretszerzésnek alapja az irás és olvasás nagy és nehéz művészetének elsajátítása. Ezt a nehéz, de áldásos és az egész életre kiható munkát a gyermeknek egészen gyenge korában kell megkezdenie; sőt egy rövid év alatt el is végeznie, mert követelmény, hogy az elemi iskola első osztályát végzett, testileg és lelkileg gyenge, fejletlen gyermek már jól tudjon, legalább gépiesen irni és olvasni, mert a II. oszt. anyaghalmazából már sokat saját erejéből, könyv nélkül kell megtanulnia. Hogy az irás-olvasás elsajátítása nem könnyű dolog: érzik első sorban a gyermekek, a kik a kéz ügyetlenségének nehézségeivel, s az értelem fejletlenségével kezdenek a nagy munkához; de érzik a tanítók is, a kiknek a legnagyobb türelemre, a legodaadóbb szorgalomra