Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-27 / 21. szám

és kitartásra van szükségük, a mikor a család köréből kiszakadt, jóformán beszélni is alig tudó gyermeket, a kinek értelmi, szellemi élete alig hogy megnyilatkozott, egyszerre be kell vezetniök a legnehezebb tudománynak: az Írásnak és olvasásnak megtanulásába. Biz ez nagyon nehéztörésü dió, a melyen gyermek és tanító sokat vesződnek és pedig sokszor mindkettő egészen hiába. Örök, elévülhetlen érdemet szereztek és szereznek azok, a kik életöket arra szentelik, hogy a gyermekre és tanítóra nézve ezt a nehéz munkát megkönnyítsék, és keresik az eszközöket és módot, a melyek segélyével az írás és olvasás megtanulását a gyermekléleknek minél könnyebben sajátjává tehetik. Igaz, hogy a régi, betűztető módszerrel is megtanultunk írni és olvasni; de örültünk, a mikor felváltotta azt a hangoztatás. S annál inkább örülök most, a midőn olyan módszert ismertethetek, a mely, — meggyőződésem szerint, — nagyban megkönnyíti a gyermek munkáját az irás és olvasás megtanulásában, s a melynek segélyével könnyebb, helyesebb és alaposabb munkát végezhetnek a tanítók is. Ennek az új módszernek a megalapítója Czukrász Róza tanítónő, a ki tanítása rendszerét »Fonom imikai előgyakorlatok az olvasás és irás tanításához* cím alatt könyvben is megírta. Czukrász Róza módszere fölött már elhangzottak a nagynevű pedagógusok részéről a vélemények pro és contra, s bár többen vannak a kontrázok, annyira, hogy egyesek, mint veszedelmes újítást, eltiltandónak véleményezték, — én mégis védelmembe veszem, mert tudom jól, hogy talán sehol másutt nincsenek olyan, a maguk véleményére oly sokat adó férfiak, mint a pedagógusok között. Mindenki magát tartja legnagyobbnak és a maga módszerét a legjobbnak, holott sokszor épen az ilyen felkapott embereknél találhatni módszert legkevésbbé. Márpedig a tanításnál a módszer a legfontosabb ; azzal áll, vagy esik a tanító, s annak segélyével tud, vagy nem tud a tanuló. Ha módszerünk nincs, a legjobb tankönyv sem segíthet, míg jó, helyes módszer segítségével a rosz tankönyv hiányait is kipótolhatjuk és jó eredményt érhetünk el. Czukrász Róza pedig valóban igen jó módszert használ és ajánl az irás-olvasás könnyebb megtanítására nézve. Meghagyja és megtartja a ma használatban levő módszert; de előgyakorlatokat használ és ajánl, a melyekre nézve nemcsak több tanítótól és tanítónőtől hallottam, hogy jók és hasznosak, hanem magam is személyes tapasztalat után meg is győződtem, hogy az azokra szánt idő és fáradság épen a tanítónak fizetett busás kamattal. Azon 5 — 6 hét, melyet ez előgyakorlatok elsajátítására használtak a kísérletező tanítók, saját véleményük szerint oly haszonnal járt, hogy míg ezek nélkül más évben sokan egyáltalában nem tudtak megtanulni az írás-olvasást, — ezek segélyével sokkal rövidebb idő alatt és sokkal jobban megtanultak írni és olvasni. Hogy miben áll a fonomimikai gyakorlatok előnye a mai hangoztatás elmélete s hangoztatási gyakorlatok fölött, szolgáljanak ismertetésül a szerző szavai. • Nagyon csalódnak, kik azt hiszik, hogy újításommal a nevelés és oktatás sarkalatos elveit és igazságait akarom megtámadni, mert ellenkezőleg, az én szerény törekvésem épen oda irányul, hogy azoknak a gyakorlatban is érvényt szerezni igyekezzem. Tisztelet adassék mindazoknak kik e téren találmanyaikkal s kutatásaik eredményével a haladást egyegy fokkal előbbre vitték. Legfőbb tiszlelet illesse mindenek előtt Stephani Henriket, ki a hangoztatás elméletenek feltalálója volt. Örök hálával emlékezzünk Graserre és Simon Antalra, kik az irva-olvasás eszméjét felújították, s terjeszteni igyekeztek. Én nem az ő eszméiket, hanem azoknak gyakorlati feldolgozását helytelenítem; mert tapasztalataim arról győztek meg, hogy mi a hangoztatás és irvaolvasás cége alatt oly romlott, hamisított munkát végzünk, mely sehogysem méltó az ő emlékükhöz. A munkásnak kezébe adják a szépen kidolgozott tervet, melyet a lángész bölcs előrelátással s mindenre kiterjedő figyelemmel megalkotott; de hogy a munka kivitele a tervező szándékainak s gondolatainak teljesen megfelelő legyen, az egyedül a munkás ügyességétől függ. A munkásnak kell azon gondolkozni és kitalálni, hogy milyen módon, milyen fogásokkal, ügyességgel, erőkiméléssel hajtsa végre; mert régi igazság, hogy »Többet észszel, mint erővel*. Ilyen mukások vagyunk mi is. Nem kell tehát elvárnunk, hogy munkánk könnyítésének és keresztülvitelének módjaira is felülről kapjuk a rendeleteket; mert azokat hivatalos irodákban csak úgy kitalálni, kigondolni nem lehet. Nekünk van alkalmunk és kell is iskoláinkban a gyermeki lélek nyilvánulásait megfigyelnünk, s keresnünk a szavakat, eszközöket, módokat, a melyek egyenesen a gyermek lelkéhez vezetnek. Az olvasástanítás terén elért eredmények között kétségkívül legfontosabb a hangoztatás elmélete. A hangoztatási gyakorlatok anyagául azt tűztem ki s azt óhajtottam és óhajtom mindig megvalósítani, a mit Gyertvánffy előttünk kijelölt. Gyertyánffy a hangoztatást elemzéssel kezdi. Kiválaszt egy céljának megfelelő alapszót; azt a gyermek fejlettségéhez mért mese vagy történet központjává teszi. Ekkor rávezető kérdések segítségével az elbeszélés alapeszméjét egy mondatba foglaltatja. Ezen mondatból kiválasztja a szókat; a szóból a szótagot, s ebből a tanítandó hangot. A mint a magánhangzókat megismertette s ezeket hangsorokba foglalta, a legelső mássalhangzó kikeresése után különbséget tétet a magánhangzó és mássalhangzó között, s levonatja a gyermekkel ezt a szabályt: ha egy magánhangzót egy mássalhangzóval összemondunk, az egy szótagot képez. Ilyen alapon képezteti tovább a hangsorokból, különböző mássalhangzók segítségével a szótagsorokat. Ha felnőtt emberek oktatásáról volna szó, úgy ezen oktatásmód helyesnek s alaposnak volna nevezhető; de 6 éves gyermektől ilyesmit kívánni túlzott követelés. Első sorban nem helyeselhető, hogy a hangoztatást elemzéssel kezdi, s így útját állja a tiszta hangoztatásnak, mert, ha a hangokat a szókból akarjuk kiválasztani, olyan nyomatékot kell adnunk az egyes hangoknak, mi által mindig valamely rövid, átsurranó utóhang keletkezik, s a mi különösen a mássalhangzók tiszta kiejtését még ott is, a hol beszédszervünk megengedné, lehetetlenné teszi. Ha én a gyermeknek azt mondom, hogy ebben a szóban : kő k'ő hangzik, vagy a ni-ben né

i, az ő természetes esze megbotránkozik rajta, mert ő a kő-ben mindig csak kö-t, s ni-ben csak ni-t hall, s ezt a ráerőszakolt tudományt ép oly nehezen fogadja be, mint a régi a-bé-ab-ot. Már pedig el kell ismernünk, hogy az olvasás alapfeltetele a helyes hangoztatás, s a mi hibát itt elkövetünk, azt semmiféle módszerrel helyre nem hozhatjuk. Továbbá, ha már hangoztatni s úgy szólva olvastatni kell, mielőtt a gyermek a betűk alakját ismerne, .szükségképen kell, hogy valami külső, érzékelhető jel helyettesítse a hangot. Maga GvertyánfTy is érzi, hogy a hangok összerakásánál a hangot valamely érzékelhető