Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-27 / 21. szám

Szemben a Nagytekintetű Elnökség által hozzám intézett s elől idézett előterjesztésben fölhozott aggályokkal, tehát a rendelet kiadásakor fönforgó határozott közjogi álláspontomból kifolyólag is kijelentem, hogy említett 1185/99. eln. számú rendeletemtől teljesen távol állott az a célzat, hogy az erdélyi püspök címnek bármely oly közjogi jelentőség tulajdoníttassék, a mi, mai államjogunk egyik fő alapelvébe, a vallás egyenlőségbe ütköznék; sőt egyenesen kizártnak tekintek minden oly magyarázatot, mely az említett rendeletnek oly értelmet akarna tulajdonítani, hogy az állam az említett rendeletben foglalt címnek valamely egyetemesebb, a többi egyházak törvényes paritását és püspökeiknek törvényes állását sértő jelentőséget óhajtott volna tulajdonítani. Nehogy azonban 1185/99. eln. sz. rendeletem bármely irányban félreértessék, vagy félremagyaráztassék : kijelentem, hogy az erdélyi róm. kath. püspök cim használatát is teljesen jogosnak és törvényesnek tartom, mert e címezés épen úgy előfordul több magyarországi és erdélyi törvényben, közjogi okiratban és ugyancsak az erdélyi róm. kath. püspök cím használtatott annak a legfelső elhatározásnak a szövegében is, a melylyel ő felsége a jelenlegi püspök urat Lönhart Ferenc püspök mellé utódlási joggal segédpüspökké kinevezte, és mert a rendelet sem akart és a mai államjog alapján nem is akarhatott mást vagy többet az erdélyi püspök cím alatt érteni, mint az erdélyi róm. kath. püspök fogalmát. Ezekből folyólag kijelentem, hogy az erdélyi róm. kath. püspök cím is jogosan és törvényesen használható és e tekintetben a hatóságokat egyidejűleg értesítettem is.* Budapest, 1900. május hónap 19-én. Wlassics Gyula. A Jézus Krisztus örökkévalósága. Felolvastatott a Lorántffy Zsuzsánna-egyesületben. A Jézus Krisztus tegnap és ma ugyanaz, mindörökké is ugyanaz lészen. (Zsid. XIII. 8.) A zsidókhoz irt levél szerzője fölidézi az evangélium első apostolainak emlékét. Ezek közül már sokan sírba szálltak. Azoknak a száma, a kik látták a Krisztust és szavait hallották, napról-napra fogyott. Az idő folytatta szokott rombolását, melyet az üldöztetés még borzasztóbbá tett. A nagy vezetők, a bátor küzdők elhullottak, egyik a másik után, s az elesettek után támadt hiányt növelte a hitehagyottak is gyávák elpártolása. Sok lélek megrendült és elbátortalanodott. Emlékeztetni kellett hát mindenkit, hogy ha az emberek elmúlnak is, a Krisztus örökkévaló; s a levél irója ezt a gondolatot e diadalmas szavakban fejezi ki: »A Jézus Krisztus tegnap és ma ugyanaz és mindörökké is ugyanaz lészen*. Ki tudná megmondani, hányszor merített vigasztalást e szóból a keresztyén egyház? Első századának története újra meg újra ismétlődik. Folyton szenvedelyes küzdelemmel áll fönn és terjed a földön Istennek országa. A hívőkre a szent harcban gyakran sötét órák nehezednek. Itt előre nem látott visszavonulás, megverettetés, gyakran teljes szétbomlás; amott hosszú tétlenség, — egész időszakok, a melyekben nincs szárnyalás, nincs lelkesedés, melyekben a lelkek nehéz bágyadtság terhét vonszolják. Alig hihetnők, hogy valóban isteni dolgok forognak kockán! Majd mikor ezek mintegy új életre kelnek, a szivekbe ismét reménység költözik, s a győzelem oly közelinek látszik : akkor egyszerre a szent ügy legnagyobb képviselői, legszükségesebb védelmezői, mintegy véletlenül, valamely mindennapi csapástól sújtva, kidőlnek. Őket eltűnni látva, szinte kísértetbe esünk, hogy az általuk szolgált evangélium ügyét vesztettnek, bukását biztosnak tekintsük; de mint a győzelmi trombita örvendetes hangja, szólal meg az Ige: »A Jézus Krisztus tegnap és ma ugyanaz és mindörökké is ugyanaz lészen.* Erről a nagy mondásról elmélkedjünk ma szeretett testvéreim. Tanulmányozzuk együttesen Jézus Krisztus örökkévalóságát. Örökkévalónak, halhatatlannak lenni: ez a legmagasztosabb cél, mely az ember elé tüzetett; ez büszkeségünknek legfőbb álma. S törekedtek is erre, minden időben. Itt ezen a földön, hol semmi sem állandó, hol magát az embert is a változó dolgok soha nem nyugvó forgataga sodorja magával; hol a testét képező apró részecskék, a tudomány által még meg nem határozott módon és gyorsasággal folyton változnak és megújulnak; hol nemzedékek oly hirtelenséggel, oly álomszerű gyorsasággal váltják föl egymást, mint erdeink lombozata, melyet az őszi szél elsöpör: ebben a mulandó világban az ember sohasem tudott megnyugodni abban a gondolatban, hogy nyom nélkül elmúljék. Valami maradandót akar maga után hagyni; ha egyebet nem is, legalább egy sírt. Mirevalók a babiloni s az ős egyptomi óriási építmények ? Hogy föntartsák a jövendő nemzedékek számára egy embernek a dicsőségét, kinek koporsóját takarják. S ha ma a tudós kutató szemének sikerül kibetűzni a ráírt nevet, az egyetlen fogalom, mely e névhez fűződik: egy kicsiny, ismeretlen uralkodónak csudálatos hiúsága; egy emberé, a ki az uralkodó családok véghetetlen, s csak néhány tudós által meghatározható sorozatában és rendjében ezt vagy amazt a számot töltötte be. S hiába szaporodnak egyre az emberi dicsőség hiábavalóságának e bizonyítékai. Nem akadályozzák meg a növekedő nemzedéket abban, hogy átengedjék magukat ugyanannak az álomnak, hogy égő vágygyal kövessék ugyanazt a délibábot, mely megcsalja őket. Hol az ember, legalább azok közt, a kiket a nevelés kiemelt a tudatlanságból, a kinek ne volna szenvedélyes vágya, hogy olyan nevet szerezzen magának, mely túléli őt?! Egyik irodalmi dicsőségről álmodik; nincs iró, nincs költő, a ki az ihlet mámorának órájában ne isméitette volna Horatius kevély mondását: Exegi monumentum aere perennius. Ércnél maradandóbb emlékét állítottam magamnak. Másik katonai dicsőségről álmodik, s hogy ezt elérje, szívesen szembeszáll a felé röpülő golyóval Nos hát, mindazok közt, a kiket a dicsőség vonz, hany