Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-20 / 20. szám

A tartalomban a keresztyén felekezetek hitelveitől és a konfesszióktól a hegyi beszédhez fölebbez. »A keresztyén világ valamennyi vallástétele között — mondja — egyedül a hegyi beszéd viseli magán a krisztusi tekintély bélyegét. Mikor az ember Krisztus által adott vallástételt és azokat a vallástételeket olvassa, melyek keresztyénektől valók : azonnal észreveszi az óriási különbséget. Ezek mind csodálatosan hasonlítanak egymáshoz és mind csodálatosan elütnek a hegyi beszédtől*. A könyv legértékesebb részeit az alábbiakban adjuk. »Sajátsága"az emberi észnek, hogy szereti az igazságot kutatni, szeret elméleteket fölállítani; de nagy szerencsétlenség, ha az igazságot elméletekkel helyettesítjük. Az ember majdnem kétségbeesik olykor, midőn látja, hogy annak a legyőzhetetlen tendenciának vagyunk az áldozatai, hogy a lényeggel ne törődjünk, hanem megelégedjünk a csinálttal, a mesterkélttel. Egy lángész alig festett meg egy képet, írt egy költeményt, vagy mondott egy beszédet: az emberek azonnal hozzálátnak, hogy bámulatbaejtő vonatkozásokat magyarázzanak ki az illető műből, s a vitának oly porát verik fel, hogy az eredeti hatás eltűnik szemeink elől. Azok a társaságok, melyek Ruskin és Browning felett őrködnek, mulattathatnak bennünket ; de senki sem lehet közömbös az iránt, hogy a Jézus Krisztus szavait miképen értelmezik. Ha Jézus bajos költészete prózává szállíttatik alá; paraboláinak gyönyörű, metszett műve börtönök készítésére használtatik és Istenről alkotott kedves képe groteszk színezéssel állíttatik vissza, s az életre vonatkozó világos elvei zavarbaejtő szabályokká csavartatnak el: akkor Jézussal szemben nagy igazságtalanság követtetett el és ezzel a világ pótolhatlan kárt szenvedett. Ez az a szerencsétlenség, melytől maga Jézus is félt, és senki sem tagadhatja el, hogy ez, bizonyos fokig, csakugyan bekövetkezett. Ha az ember résztvesz egy eretneknek minősített egyén kihallgatásán: valósággal megdöbbentő, hogy a vallató fél egy végtelenül száraz, idegen egyházi írót idéz és az üldözött egy másodrendű kommentátor védőszárnyai alá menekül. Ha valaki kérdezné, a mi nagyon természetes lenne, hogy miért nem hivatkozik egyik fél sem azonnal a Jézus szavaira, a ki bizonyára egyetlen fontos kérdés fölött sem hallgatott? — azonnal megkapná a választ, hogy az ilyen hivatkozás nem tartozik a dologra és ez csak végső menedék, s be kell ismernünk, hogy ez csakugyan nem lenne más, mint hogy rabbik mellőzésével egyenesen Jézushoz forduljunk. De hát az-e a fontos, hogy valamelyik rabbi mit mond ? s nem az-e a főkérdés, hogy: Mit mond a Mester? Ha valaki Jézushoz ment volna akár Capernaumban, akár Jeruzsálemben és így szól: »Mester! semmit sem óhajtok annyira, mint a te szavaidnak engedelmeskedni. Akarsz-e engem tanítványodnak ? jóllehet gyönge és tudatlan vagyok*. Elképzelheted-e, hogy Krisztus akkor, most vagy akármikor először a tanok és kérdések egész sorozataval hozakodott volna elő. hogy kipuhatolja, mint gondolkodik az illető az Isten lényéről, vagy az ember esetéről? Ilyen képtelenséget Jézusról föltenni sem lehet. Képzelj el egy keresztyén testületet, mely a hegyi beszédet választotta alapul, s hitvallását Jézus szavai után így formulázná: »Hiszek Istenben, mint Atyában; hiszek a Jézus szavaiban; hiszek a tiszta szívben; hiszek a szeretet munkáiban; hiszek az önzetlen életben; igérem, hogy bizni fogok Istenben, követni Jézust; hogy megbocsátok ellenségeimnek és az Isten szerint való igazságosság után törekedni*. Lehetne-e a szavaknak bármely más összevetése ennél magasztosabb, csábítóbb és meggyőzőbb ? Nem dobogtatják-e meg ezek a szivet és nem erősítik-e a lelkiismeretet? A gondolat szabadsága megmarad; egyedül a bűntől tagadtatik az meg. Ki tagadná meg ennek a hitvallásnak aláírását?* Abban a beszédben, melyben Istenről, mint Atyáról elmélkedik, többek közt ezeket találjuk: »Az ember megdöbbenve fedezi föl, hogy a tan, melyet Jézus tanítása homlokára illesztett, sa melyre oly nagy komolysággal, annyi sokat hivatkozott: semmi nyomot nem hagyott az ifjú ker. egyház uralkodó theológiáján és századokra egészen kiveszett a ker. öntudatból. Az anglikán egyháznak 39 tantétele van: egy az eskü fajairól; egy a pokolba való alászáliásról; egy a papok házaságairól; egy arról: hogyan kerüljük ki az excommunikált embereket? — de egy sincs az Istenről, mint Atyáról. A presbiteriánus egyház konfessziója 33 fejezetet tartalmaz, melyek éleselmüen tárgyalnak mély titkokat; de egy sincs, mely az Isten-atya eszméjét kifejtené. Egészen megengedhető, hogy a theológia tanokat alkosson, olyan dolgokról, melyeket Jézus sohasem említett, mint pl. az eredendő bün; de megbocsáthatatlan, hogy a Jézus tanításainak központi gondolata ignoráltatott. Ez a hallgatás, a görög atyák idejétől a modern anglikán egyházi férfiú előállásáig, több volt egyszerű hanyagságnál: eretnekség volt*. Dr. Watson szerint a modern vallásos gondolkozás és irodalom legjelentékenyebb tüneményeinek egyike az, a mi Szent Pál apotheózisának nevezhető. Szent Pált igen sok elme majdnem többre tartja a Krisztusnál. Erről dr. Watson részben ezeket irja: >Mindenki, a ki az evangéliumoktól a levelekre tér át s összehasonlítja Jézus szavait Szent Pál Írásaival : föltétlenül észreveszi, hogy az apostol kisebb, mint Mestere. A Thesszalonikaiakhoz és a Philippibeliekhez küldött levelek között természetesen óriási haladás van a látomásban és szeretetben, s minden levélben mélységes lelki zseni fedezhető föl. Szent Pál odaadása a Krisztus személye iránt ; a Mester tanításaival szemben tanúsított gyors felfogása; ereje feldolgozni azt hatásos dogmává; ügyessége a Jézus elveinek az életre való alkalmazásában; az ember iránt érzett őszinte szeretete oly nyilvánvaló, hogy az ember visszadöbben annak sugalmazásától, hogy az az apostol, mint tanító, kisebb, mint a legnagyobb. Majdnem profán dolognak tűnik fel szent Pált bírálni; de az ember nem tarthatja öt Jézussal egyenlőnek, a nélkül, hogy Jézust