Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-20 / 20. szám

ezzel el ne mozdítsa itélő székéből és le ne rombolja a szentírás aránylagosságát. Ha egyáltalán megengedhető az, hogy valaki rámutasson a pogányok apostolának gyöngéire, ezeket kérdezzük: Nem dominálja-e stílusát sokszor az indulat ? Illusztrációi közül némelyek nem erőltettek-e ? Doktrínája sokszor nem inkább a rabbit, mint a keresztyént mutatja-e? Midőn egyes kérdéseket tárgyal, mint pl: házasság, aszkézis, — nem érzi-e az ember, hogy taglalásából kissé hiányzik a kellem? Az ember e levonást az apostol nagyságából csak azért teszi, hogy annál inkább kitűnjék a Jézus evangéliumának istenisége, a mely sohasem lokális, sohasem szűkkörű, sohasem érthetetlen, hanem mindig nyugodt, meggyőző, emberi«. Ezen kiváló essayk egyik legjobbika az, melynek cime : »A jellem fensősége*. »Semmi sincs, — úgymond — a mely fölött oly reménytelenül nehezen tudnánk megegyezni, mint a hit, és semmi fölött oly könnyen mint a jellem elbírálásánál. Állíts össze egy zsűrit, husz lelkiismeretes, közepes intelligenciájú emberből, és kérdd meg őket, hogy egy embert hite és vallásos elvei után Ítéljenek meg, s akár azonnal elbocsáthatod őket. Sohasem fognak megegyezni. Kérdd meg őket, hogy magaviselete, jelleme után ítéljék meg, és öt perc alatt megvan az eredmény. A mily mértékben megközelíti az illető a hegyi beszéd által kivánt szinvonalat: olyan mértékben fogják őt jónak nyilvánítani; a milyen távol áll attól: olyan mértékben rosznak. S ha valaki az utóbbi esetnél az illetőnek helyes vallásos meggyőződésére hivatkoznék: ezt a hivatkozást visszautasítanák; sőt immorálitásnak, olyan kísérletnek nyilvánítanák, mely az igazságszolgáltatás elveit akarja veszélyeztetni. Jézus kétséget kizáró tanítása szerint az a keresztyén, a ki hasonlít Ő hozzá, és semmi sem fogja bizonyosabban megbőszülni magát, mint ha attól, ki megtartja Jézus parancsolatait, megtagadtatik az Ő neve, és a kiben nincs hasonlóság ő hozzá: megnyeri azt korrekt vallásos elvei alapján. Elképzelni sem lehet, hogy a mi Mesterünk azt kívánná a világtól, hogy az Ő tanítványának tartson valakit, csak azért, mert hitét kinyilvánította az illető. Jézus az ember életét, jellemét kívánja próbául. Mikor valaki vallásos meggyőződésére hivatkozik : akkor egy olyan bankra szóló utalványt ad, mely elérhetetlen; mikor az illető jellemét mutatja fel: aranyban fizet. Mindemellett nagyon sekélyes következtetés lenne azt állítani, hogy Jézus a jellemet a hit rovására túlbecsülte, vagy hogy ő a vallás és élet között ellentétet akart volna*. Dr. Watson nagyon szellemes reflexióval bizonyítja be a szenzációt hajhászó prédikátorok működésének hiábavalóságát, kik pedig nagy számmal találhatók az angolszász népek között. Szerinte teljesen értéktelen eredmény, midőn egy szenzációt vadászó pap, vagy evangélista felszólítására egész néptömegek fogadják meg, hogy megtérnek és hinni fognak a Jézus Krisztusban. (Conversion by crowds.) Erre vonatkozólag ezeket mondja : »Semmi sem jellemzi jobban a Jézus által követett módot, mint közömbössége a tömeg, s odaadása az egyén iránt. Magatartása a nyilvánosság és az egyénnel szemben valóságos ellenmondás volt. Ha föltehető volt, hogy végrehajtandó tette szenzációt fog szülni: meghagyta tanítványainak, hogy senkivel ne közöljék, hol van és mit fog tenni? Ha a nép nyomára akadt: Jézus magános helyekre menekült; ha megtalálták: mihelyt lehetett, elmenekült. De szeretett magához venni olyan ifjakat, kik kérdéseket intéztek hozzá. Egész éjszakát kész volt eltölteni egy kétségek által gyötört tudóssal ; egy délutánt szentelt a samáriabeli asszonynak. A sokaságnak megtagadta magát, — az egyénre maga önként várakozott. Ennek oka nem abban rejlett, mintha ő kevésre becsült volna ezer embert, — hanem abban, hogy ily tömeggel semmi eredményt sem érhetett volna el. Jézus az egyént sem becsülte túl; de az ő módszere az egyén, egy lélek számára volt alkalmatos. Jézus a nyilvánosság előtt csak egyszer aratott sikert, midőn megfeszíttetett; az egyes emberrel szemben sohasem vallott kudarcot, csak Pontius Pilátussal szemben.* A jövő élet eszméjével kapcsolatban ezeket mondja : »A mellett az ember mellett, kinek számára képességei uzsora-kamatot hoztak, vannak mások, kiknek talentumaik elásattak, nem saját maguk által, hanem a gondviselés akarata volt, hogy azok rejtve maradjanak. Ők maguk felismerték tehetségüket, használni is készek voltak, de számukra nem volt piac. A gondviselés, ki szárnyakat adott nekik, kalitkába helyezte őket. Körülöttünk mindenfelé nagy számmal találhatók megakadályozott, homályban élő emberek, kereskedők, kiknek festőknek, — Írnokok, kiknek költőknek, — munkások, kiknek bölcsészeknek kellett volna lenniök. Tehetségük ismeretes egy néhány barát előtt; de meghalnak és tehetségük velük együtt a sírba száll. Jézus azt mondja: nem, hanem végre elvettetett az aratásra; kikél és virágzani fog egy más országban. Ezek az emberek szintén képeztetnek, — várakozás által. Ezek az emberi faj tartalék-seregét képezik, a mely a domb mögött áll mindaddig, mig Istennek szüksége nincs reá. Az alkalom az ő képességeik számára is meg fog adatni. »Where the days bury the golden suns In the dear hopeful West<. Demeter Bertalan. BELFÖLD. A felsőbborsodi ref. egyházmegye közgyűlése. Egyházmegyénk rendes tavaszi közgyűlését Ózdon tartotta meg ápril 22—23. napjain, Vadászy Pál esperes és Ragályi Béla gondnok elnöklete alatt. Tekintve az ózdi missziói egyház kiesését, népesnek kell mondanunk a közgyűlést, mert úgy a tanácsbirói kar, mint a lelkészek szép számmal voltak képviselve. Az ózdi missziói egyház határozott kívánságára va-