Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-06 / 18. szám

fő — mit addig soha sem tett — ellentétbe helyezkedik a kormánynyal; nyomást gyakorol papjaira, hogy azok vonuljanak vissza a társadalomtól s minden szabadelvűséggel cimboráskodástól gondosan tartózkodjanak: mert a szabadelvűség nem hajlandó revideálni. Kiválasztja a liberális kormány ellenei közül azokat, kik eszmét, zabot talpfát, dogmát, mindent, még revíziót is megrendelésre liferálnak, (bizonyára minden önzéstől eltekintve), s egyszerre csak felhangzik a század legnagyobb hazugsága »az üldözött katholicizmusról«. És ezt nemcsak a politikai térről leszorított pártvezér mondja, hanem ezt mondja a hecc-káplán mellett tüntető — azóta római kathohkussá vedlett — lutheránus Kaas Ivor is, s így harsog — a még nem róm. katholikus — erdélyi főgondnok: Bartha Miklós: »Revíziót, revíziót!« Rámutatva a r. katholikusok elért eredményeire, a revizió-óhajtást így kísérli meg méltányolni: »Mit érthetünk a revízió alatt? Hogy a római katholikusok mit értenek, azt felesleges volna fejtegetnem. Az nem más, mint a vallásszabadságról alkotott törvény visszavonása, eltörlése. Úgyde ez nem gondolható másként, mint a reverzális-tilalom visszaállításával. Mert a felől — úgy hiszem — senki sincs kétségben, hogy a reverzális megengedése kompenzációja volt a vallásszabadság elvi kimondásának. Hát nem volna-e visszás dolog az, ha a mi atyánkfiai lemondanának erről a nekik adott kedvezményről, mely oly csudálatosan bevált s oly fényes eredményeket mutatott fel ? Mert azt talán csak még sem gondolhatják, hogy bármely revideáló törvényhozás, a régi állapot visszaállításán kivül még a reverzális megengedését is törvénybe iktassa valaha. Sőt úgy vélem, ezt most már ők se óhajtanák. Azt gondolom, megrettentek tőle. Észrevehették, hogy e nekik adott engedély tulajdonképen nem egyéb, mint a protestantizmus egyik nagy elvének törvénybe iktatása. Két élű fegyver ez, két végű bot. Most tőr, mely az eretnekek szivébe merül; bot, mely fejükre zuhan, mert a tőr markolata, a bot vége az ő kezükben van, az általuk irányított sajtó által alakított közvélemény formájában. De hajh ! mi ingadozóbb, mint a délibáb, hanemha épen a közvélemény?! Milyen óriás léptekkel nyomul előre a róm. katholicizmus ezen a téren, s ime megretten tőle. Minden egyház veszt, csak ő nyer az új törvény alapján, s íme: nem tud örülni azon; revíziót kiván. Érti ezt valaki ? Én érteni vélem. Fél, hogy ez a bot, másik végén fogva, öt üti majd agyon. A közvéleménynek csak egy fordulat kell, s a mily könnyen róm. katholikussá lettek, oly könnyen akatholikusokká lehetnek az emberek, mint azt a »Los von Rom* ijesztő mozgalmai tanusítják«. »Az előrelátó ultramontanizmus megdöbbent saját sikereitől. Ezért kell neki a revizió, inkább a reverzális tilalommal, mely még is csak korlát, mint a nélkül. A reverzálissal, ha sokat nyerhet, esetleg még többet veszthet is. Az új vallástörvény, így vagy úgy, a protestantizmus diadala, melyet időhöz kötött, baljóslatú események nem alterálnak. Ék az, mely a nagy moloch testébe befúródott; ettől akarna a római katholicizmus szabadulni. Ezért kellene a revizió*. Szólván még a revízióval párhuzamosan hangoztatott autonómiáról, az a meggyőződése, hogy ez a protestantizmustól kölcsönzött fegyver is visszafelé sülhet el, s már azt, hogy ez elvet hangoztatják, a protestantizmus elvei előhaladásának tekinti. A vallás-szabadság elve a protestantizmus gyermeke. De csak gyermek még; táplálásra, ápolásra, védelemre vár. Minden ereje, még most csak ingadozó lépteiben áll, melyekkel járni tanul. Szeretettel felnövelve majd megmutatja erejét s meghálálja a gondos szülők ápolását, a lelkiismereti szabadság s ezzel együtt a hamisítatlan evangéliumi elvek és eszmék győzelemre juttatásában. Azután szabad előadásban folytatta, hogy e gyermek felneveléséhez elmulhatatlanul hozzátartozik az, hogy annak jövőjében feltétlenül bízva, magunk is szeressük s a közvélemény előtt is kedvessé tegyük, a mi a sajtó igénybevétele nélkül nem történhetik. Ismerteti a »Prot. Szemle* 3-dik számában a >Prot. napilap érdekében* cím alatt megjelent közleményt, s azt nagyban és egészben helyeselve, óhajtaná, ha a közvélemény előtt olyan, pártszinezet nélkül megjelenő politikai lappal bírnánk, melynek volna érzéke a prot. egyház, mint a legvalódibb magyar liberalizmus életjelenségeiről nem csak tudomást venni, hanem akarná is a felől a megtévesztett közvéleményt helyesen informálni. Ettől nagy és jelentős fordulatot várna. Nem használjuk ki erőinket. Eddigvaló győzedelmeink eszközeit; a jónak bizonyult lelki fegyvereket könnyű szerrel engedtük kicsavartatni kezeinkből, hogy az engesztelhetetlen ellenség ugyanazokkal halmozza el vérző testünket irtózatos sebekkel. A »Prot. Irodalmi Társulatot*, mely a szellem és evangélium fegyvereivel van hivatva küzdeni, el hagyjuk ernyedni, kínlódni a közöny süppedékes ingoványain. Csoda-e, ha a közvélemény szája, a sajtó, míg az agilis ultramontánizmus minden tényeit kikürtöli, legtöbbször felkarolja, — felettünk sajnálattal, vagy a nélkül napirendre tér ? S oda jutottunk, hogy legjelentősebb életmozzanatainkról csak úgy és akkor vesz tudomást, ha és a mikor azzal kapcsolatban valamely számottevő államférfiú személyisége áll. Indítványozza azért, hogy a »Prot. írod. Társaságot* az értekezlet minden tagja a legmelegebb erkölcsi és anyagi támogatásban részesítse, hogy az, a benne rejlő szellemi nagy erőt, a mindnyájunk által szeretett és féltett igazság és világosság javára kifejthesse. E mellett ne szünjünk meg egy prot. szabadelvüséggel rokonszenvező s azt szolgáló politikai lap létesítésén munkálni. A politikai lap, jól mondja dr. Várady, az ma, a mi volt hajdan a fórum szószéke, vagy a wittenbergi vártemplom kapuja. Uj eszmét abból merít, s meggyőződését onnan táplálja a nagy közönség. Szélesebb ma a mező, a fórumra, a templomkapuhoz nem zarándokolhat a világ, hanem a felvetett eszméknek, a kitűzött tételeknek oda kell menni a házukhoz. Prédikálni kell a háztetőkről is. Az a sajtó, mely a hitbuzgó családok kebelébe be tudta lopni a ledér felületességet, a könnyű erkölcsöket: nem tudná-e bevinni a nemesebb életelveket, az evangeliom szellemét is ? Kis kezdet, mint a hótakart oromról megindult parányi hó, estében megnövekedve nagy, néha rettenetes eredmények okozója lehet. Im, egy esti lapocska jelent meg, elég különös politikai iránynyal, melylyel ugyan kevesen rokonszenvezhetnek, de miért, miért nem? — azt ne kutassuk — ez a lap nyílt zászlót bont az ultramontanizmus törvényszegései ellen, s a feledett, a mellőzött protestantizmus jogai, érdekei védelmére. És lám, a mit a csupa lelkészek által olvasott annyi egyházi lapjaink komoly és alapos jajkiáltásai nem cselekedhettek: pro és contra mozgásba jön az egész közvélemény, s annak minden fajú és nemű organuma napirendre hozta a kérdést. Bajainkkal foglalkoznak a legbefolyásosabb lapok; merész hangú cikkek találnak helyet ott, a honnan előbb a szelídebbek is következetesen elutasíttattak, s megértük — szégyen, hogy ezt is fel kell említenünk — hogy a > Vidék* rovatból előbbre mentünk az >Egyházi* rovatba, hol eddig csak az »egyedül üdvözítőnek* jutott hely. Lám, mit tehet az evangéliumi kovász, ha a tész-