Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-06 / 18. szám

mátusság tulajdonává vált s annak kezén volt, például : Böszörményben, Szoboszlón, Halason, Kunszentmiklóson, Karcagon, Kunhegyesen, Túrkeviben, — valamint a hasonló tekintet alá eső azon volt jobbágyhelyeken is, hol a 16. és 17-ik évszázadokban még kizárólag a magyar református törzsökös lakosság birtokában voltak az összes urbériségek, például : Békésen, Cegléden Gyomán, Makón, Mezőtúron, Miskolcon, Nagy-Kőrösön, Solton, Szentesen, íI.-M.-Vásárhelyen stb. — a csak a 18-ik évszázad kezdete után bevándorolt r. kath. zsellérek s iparosok számára, részint királyi parancs, részint kormány befolyás, részint a főpapság által erőszakolva szervezett r. kath. egyházak a túlnyomó számban levő reformátusok mellett, a legcsekélyebb háborgatás nélkül meggyökereztek, sőt közülök több annyira megnépesedett, hogy létszámuk néhol,megközelíti, sőt már meg is haladja a törzsökös magyar református lakosság számát. S ezzel szemben mit mutat fel a történelem a túlnyomólag r. kath. városokban és kerületekben ? Bizony nem a türelmet ós a jóindulatot, hanem a legádázabb gyűlöletet és elnyomásra törekvést. A királyi, érseki, püspöki s káptalani városokban s országunk egész felső és alsó részeiben, a letelepedő magyar reformátusok sehol egyházközséget alapítani képesek nem voltak, s a lefolyt 17—19-ik évszázadokban a német ós tót népáramlatban nyom nélkül elenyészve, illetőleg idegen fajokba beolvadva, a magyar nemzetre nézve elvesztek, s csak napjainkban kísérlik meg, költséges belmissziók útján, a vallásfelekezeti és nemzetiségi tömörülést. Áttérve az anyaországtól különváltan, egykor független fejedelemségű Erdélyre, az itteni helvét hitvallású vagyis református egyházat nemcsak a r. k. történetírók s klerikális egyházi lapok, de még értelmes ós tekintélyes világi férfiak is olybá szeretik feltüntetni, mint a mely a r. katholikus vallásnak üldözője s irgalmatlan irtogatója. lett volna. Pedig mindebből egy szó sem igaz, s vagy tévedés, vagy roszakaratú puszta ráfogás. Vizsgáljuk csak a történelmet elfogulatlatlanul s az igazságnak megfelelőleg. Az erdélyi szász földön megkezdődött lutheri, majd nemsokára a kálvini, végül pedig az unitárius reformáció, minden erőszakolás nélkül, egész csendben ós békés úton elterjedvén, ennek következtében a Gyulafehérvárit székelt erdélyi püspökség, káptalan, a kolosmonostori konvent, s a többi világi ós szerzetesrendi birtokos apátságok ós prépostságok, nem a református fejedelmek, hanem még az 1560-as években, a lengyel származású s már ennélfogva is buzgó r. k. vallású Izabella királyné s fiának, a r. katholikus vallásban nevelt, de utóbb az unitárius vallás erős hívévé vált János Zsigmond uralkodása alatt tartott törvényes országgyűléseken eltöröltettek s birtokaik országos fiskálitásokká alakíttattak. Az erdélyi r. kath. püspökség és egyház megszüntetése tehát minden üldözés nélkül, hivatalos, alkotmányos formák s az országgyűlésen jelen volt r. kath. rendek és követek részvételével törtónt, s e tekintetben a reformátusságot semmi vád sem érheti. Ha a r. kath. egyház, mint klérus megszűnt is Erdélyben, azért a türelem ós a jogokban való részesítés megmaradt továbbra is. Bizonysága ennek az, hogy az unitárius János Zsigmond után a Báthoryházból sorban következett fejedelmek mind igen buzgó r. katholikusok voltak, s ha a rájok szállott vallási országos állapotot tűrték is, de kéz alatt a római katholicizmust oltalmazták és támogatták; sőt a jezsuitákat, a törvény tilalma ellenére Kolozsvárra vissza is állították. Továbbá történelmileg áll, hogy Erdélyben a r. katholikus főrendűek az országos főhivatalokból, sőt még az országtanácsból sem voltak soha kizárva, s a birtokos nemességnek a r. kath. vallásban megmaradt Ve-ocl résznyi csekély töredéke sem volt az őt megillető tisztségekből kirekesztve, vagy földesúri joghatósága gyakorlatában s javadalmainak alkotmányos élvezetében gátolva és megszorítva. Bocskay István megnyitván a református vallású erdélyi fejedelmek sorát, ezek országlása folytonossá ós szakadatlanná vált az utolsó választott ós tényleges fejedelem elhunytáig és a ref. vallás udvari vallássá lett ugyan, de azért sem a ref. fejedelmek, sem a református egyház mint ilyen soha nem léptek fel háborgatólag, annál kevésbé üldözőleg a r. kath. főrendűek s birtokos vármegyei nemesség ós székelység ellen. Tanúsítják ezt egészen az utolsó református fejedelem haláláig virágzásban fenmaradt Apor, Haller, Káinoki, Kornis,Nopcsa, Ugrón stb. magyar ós székely főúri nemzetségek, továbbá a Csik-Gyergyó- ós Iíászon-szókekben tömegesen, a többi székely székekben, de sőt még a magyar vármegyékben is jelentékeny számmal fenmaradt r. kath. egyházak, valamint a szent Ferencrendű szerzeteseknek teljesen szabad működése. Nemcsak hogy a r. kath. vallásban megmaradtak iránt voltak ily türelmesek a ref. fejedelmek ós a ref. egyház, sőt még az is megtörténhetett, hogy a kezdi szókelységből betelepített Aranyos új székben több törzsökös református gyülekezet, nem ugyan hitbeli meggyőződésből,