Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-04-08 / 14. szám

vetette, hogy az udvar az ország szivében, Pesten tar­tózkodjék; de higgadt meggondolása azért ép oly távol tartotta a doktriner szabadelvűek: Klauzál, Beöthy, Szent­királyi táborától, mint a kormány meghunyászkodásától, s különösen a zsidók egyenjogúsítása, a halálbüntetés eltörlése kérdésében óvakodott oly messze menni, mint ők. Egészen más, sokkal agilisabb temperamentum volt már akkor unokaöcscse, a 22 éves Menyhért, a későbbi miniszterelnök és közös pénzügyminiszter. Szorgalma és készültsége, melylyel különösen a nemzetgazdasági kér­désekben kitűnt, egy második Pitt-et engedtek benne sej­teni, a ki csak a kedvező alkalmat várja, hogy tehetsé­geit az ország ügyei élén ragyogtassa. Így vonult be a két Lónyay, az 1843-diki országgyűlés két legifjabb követe a közpályára, mely tőlük oly sokat remélt a nemzeti át­alakítás komoly munkájában Az ötvenes évek alatt Lónyay Gábor Pestre tette át székhelyét, s háztartása, mely a volt Kuria-épület Sebestyén-utcai szögletén, az akkori Kovács-féle házban, a régi Fillinger kávéház helyén, egy egész emeleti traktust foglalt el, csakhamar találkozóhelyévé lőn az úri társa­ságoknak. Sok vidám mulatság zajlott itt le, s a Lónyay lányok körül, kikre 40 ezer hold atyai örökség nézett, az arany ifjúság legdélcegebb alakjai forgolódtak. Rendes látogatói voltak ez időben a Lónyayak szalonjainak az akkor még dsidástiszt, Gyürky Ábrahám gróf, gr. Vay Ádám és mások; utóbbi később oltárhoz is vezette Lónyay Gábor egyik leányát s hazavitte berkeszi kastélyába, a Vay-ak büszke dominiumába. Igv házasodtak bele idő folytán a Lónyayak nem­csak a legelőkelőbb protestáns főúri családokba, de sőt egy mediatizált német katholikus hercegi családba is. Ez adott okot arra a gúnyoros megjegyzésre, a mit a 43-diki országgyűlés egy előkelő követe, a demokratikus eszmé­ket előszeretettel pengető Lónyay Gáborra vonatkozólag tinóm sarkazmussal mondott. > Magyarországon — úgy­mond— mindenki demokráciáról beszél; de azért a zemp­léni követ úr inasa lenézi azt, a ki kisebb úrnak szolgál, mint az ő gazdája.* Meg kell adni, a Lónyayak ügyesen tud­ták, sok személyes előnyeiken kivül családi pozicióikat is felhasználni szerencsés előmenetelökre. Kevesen tud­ják, hogy meg Lónyay Menyhért politikai bukása után is a Lónyay-név varázsa akkora volt, hogy a honvé­delmi miniszteri szék betöltésénél komoly kombinációban volt egy másik Lónyay, a későbbi főispán, János. A csa­lád közmondásos szerencséjének legfanatikusabb hivői sem álmodhattak volna azonban arról, a mi íme most tény­nyé vált, hogy valóságos királylány lépi át a .bodrog­olaszii nemesi kúria küszöbét, hogy abban örökre otthont találjon egy Lónyay oldalán. Az egyház feje. (Folytatás.) Tudjuk, hogy Péter nem volt szikla-ember, hogy a kísértés óráiban megtagadta mesterét. Igaz, hogy a tör­ténet az ő mélységes bünbánatáról is megemlékszik és ama szép elbeszélésben, a mely szerint a feltámadott Jézus háromszor kérdezi egymásután a tanítványtól: »Simon! Jónának fia, szeretsz-e engemet?* egy igazán hű kebel bensősége tükröződik vissza. Csakhogy még a későbbi években is kénytelen volt Pál szemére hányni ingatag voltát. Péter lelkesedéssel, mélységes szeretettel és hálás'tisztelettel volt eltelve Jézus iránt; de nem volt törhetetlen jellem, s e tekintetben nem hasonlított Pálhoz. És nincs-e kétségtelen bizonyítékunk arra, hogy a mester a tanítvány lelkébe látott, midőn őt a szerfeletti önbiza­lomtól kívánta óva inteni? Annál biztosabban állíthatjuk tehát, hogy Péter nem akaratereje, hanem érzületénél, hogy úgy mondjuk, lelke hangulatanál fogva kapta a tisz­teletreméltó »szikla« nevet. Ő pillantott bele a legmé­lyebben az Úr szellemi nagyságába; egyszerre belátta a jelent és a jövőt, s a Jézus öntudatát a saját öntuda­tává tette. Azonban a római egyház úgy fogja fel az evangé­lium szavait, mintha Péter egészen magában álló hatal­mat nyert volna az Úrtól. Állítja, hogy az apostolok teje Rómába ment, s mint első püspök ő igazgatta a római keresztyén gyülekezetet. Az ő hatalma átszállott utódaira, s tartani fog az időknek végéig. De hát van-e nyoma annak, hogy a keresztyén gyülekezetek képviselőiből álló zsinatok, az első és máso­dik században, az evangélium alapján követelték volna valaha, hogy a római püspök az egész egyház fejének tekinttessék ? Nincs, hanem a mint legtöbben állítják, a császári méltóság fénye átragadt az örök város püspö­kére ; az a tisztelet, melylyel a nyugoti keresztyének a római névnek adóztak, átszállott az ottani keresztyén gyülekezet fejére is. Mi ellenben azt állítjuk, hogy annak a szertelen hatalomnak, a melylyel a pápa évszázadok óta rendelkezik, végső alapja az emberek nagy tömegé­nek lelki szükségén nyugszik. Ezeknek az a kívánságuk, hogy a legszentebb dolgokban egy lehetőleg szilárd és kézzelfogható erősségük, támpontjuk legyen. A vélemé­nyek sokfelé ágaznak, a lelkek harca nagy ! Ki szolgál­tatja már nekünk az élet és halál nagy kérdéseiben a végső és legbensőbb bizonyosságot ? Itt a főpásztor, a kinek, mint a Jézus Krisztus helytartójának, föltétlen tekintélye van; a ki magasan áll a küzdő felek és pár­tok felett; a ki állásánál fogva hasonlíthatlan belátással rendelkezik. A mit ő mond, azt úgy kell fogadnom, mintha maga Jézus mondta volna. A mit ő hinnem parancsol, az kétségtelenül igaz; a mit ő tennem parancsol, az két­ségtelenül jó. Istent nem látom, Jézust nem látom; de a Péter utódjában látható alakban lép elém — már a meny­nyire emberileg lehető — Istennek fensége és dicsősége. Nem első eset a világtörténetben, hogy a hívek ilyen főpásztort teremtettek maguknak. Látjuk, hogy a régi egyptomiaknak is volt ilyen főpásztoruk, évezredek­kel a Jézus születése előtt, a ki Egyptom minden többi papja felett uralkodott és a kinek hatalma volt a biroda­lom minden szentélye felett. Ehhez a főpaphoz, a ki az istenekkel a legközvetlenebb összeköttetésben volt, még a király is tiszteletteljes félelemmel közelített; sőt a ki már hosszú időn át uralkodott a lelkek felett, utoljára még a világi koronát is fejére illeszté. Ki ne tudna Izrael népe főpapjáról, a ki az isten­tisztelet élén állott; a ki az apákról öröklött kegyes szo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom