Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-04-08 / 14. szám

kasok és a hit felett őrködött? A nép úgy nézett reá, mint valami földfeletti lényre, mikor egyedül lépett be a szentek szentjébe, vagy mikor Izrael népe minden bűnét jelképesen a bűnbak fejére helyezte át. Mikor pedig végül a Makkabeusok hősi nemzetsége a királyi méltóságot a főpapival egyesítette, ezzel oly hatalom birtokába jutott a zsidó főpap, minővel egyetlen közönséges fejedelem sem rendelkezik. De menjünk tovább, a még távolabbi kelet fel ^ Ott találjuk még ma is abban a zordon Tibetben a sokszor emlegetett Dalai Lámát, azt a főpapot, a kiről azt hiszik hívei, hogy ő benne egyházuk alapítója, Buddha testesült meg újra. A mit a Dalai Láma mond, azt úgy fogadják, mintha Buddha mondaná; az föltétlenül igaz, jó; ép ezért föltétlenül kötelező is. Most térjünk vissza! Tudjuk, hogy az izlam-vallás alapítójának, Mohamednek nyomába Chalifák vagyis helytartók léptek, a kik a próféta tiszteletének megfelelelő tekintélyt igényelnek. A mit a Chalifa mond, azt a hivő mozlim úgy fogadja, mintha maga Isten mondaná. És ha oly valamit parancsolna is neki a Chalifa, a mit ő nem bir megérteni, még annak is készséggel engedelmeskedik. Azt lehet mondani, hogy a mohamedánizmus még jobban meggyökereztette, mint ar. katholikus egyház, híveiben azt az elvet, hogy az alattvalók az ő lelki vezéreiknek föl tétlen engedelmességgel tartoznak, s tartoznak nekimenni vésznek és halálnak, ha feljebbvalójuk azt kívánja. A konstantinápolyi szultánnak, a ki Ghalifaként szerepel, ma is valóban ilyen roppant hatalma van a hivők felett. De milyen csodálatos, hogy még a távol Amerika földjén, Mexikóban is megvolt a főpap és pedig már abban az időben, a mikor a nyugotnak még csak sejtelme sem volt az új világ felől. Ezt a főpapot Teotecutlinak vagyis »isteni úr«-nak nevezték ; bizonyságául annak, hogy milyen magas állást foglalt el; valamintannak, hogy az egyházi kérdésekben a döntő szó az övé vala. A távol Peruban a legfőbb papok, az inkák egyúttal az ország föltétlen hatalommal uralkodó királyai is voltak. Itt a a peruiak gyermeki engedelmességgel viseltettek az inkák iránt. Minden ellentállás, minden engedetlenség az istenség ellen elkövetett halálos bűnnek tekintetett. Midőn tehát látjuk, hogy egy föltétlenül tiszteletreméltó főpap szükségessége egészen különböző területeken, egészen különböző időkben, oly messze szétágazó vallásos társulatokban kifejezésre jutott: könnyen meg lehet értenünk, hogy a középkor zivataros századaiban is, midőn a népek állandó tusában állottak egymással, midőn az egyes nemzetek vagyonbiztonsága állandó ingadozásnak volt kitéve, gyökeret vert az emberekben egy oly főpásztor szükségességének az érzete, a ki számokra az élet legszentebb javait, a világi fejedelmek önkényétől függetlenül, megvédje és biztosítsa. Sőt még protestáns ember sem tud szabadulni manapság sem bizonyos megilletődéstől Róma falai közt, midőn bizonyos dramatikus pillanatban ott látja maga előtt egy nagy világtörténeti jelenetnek egész erejét. A mikor a pápa a Péter temploma egyik kiszögellő magaslatáról áldólag nyújtja ki kezeit ama népáradat felett, a mely a világ minden részeiből a templomtérre összegyülekezet, s mikor a sokaság térdre hull: a figyelmes szemlélő ekkor látja, hogy a Jézus földi helytartójának gondolata még ma is temérdek ember legbensőbb hitéletével van összekötve. És ha nem osztozik is ebben a gondolatban, de mégis érthető lesz reá nézve. Furrer K. után Ruszkay Gyula. (Folyt, köv.) KÖNYVISMERTETÉS. Példák a héber költészet termékeiből. Átdolgozta Vásárhelyi Zsigmond, az új-bánovcei ref. egyház lelkipásztora. Debrecen 1900. László Albert. Ára 1 kor. 20 fill. 8"78 1. Jó ideje, hogy Vásárhelyi Zsigmond feltűnt az egyházi irodalomban a »Bibliai képekkel*, a miknél magvasabb egyházi beszédek nem igen jelentek meg azóta. De hogy azóta is munkálkodott, nemcsak a gyakorlati téren, ott a szerémi reformátusság összeszedésének, együtt tartásának, szeretetházának nagy és szép munkájában, hanem az irodalmi téren is: bizonysága annak—egyebek között — a fentebbi című füzet is. Két részből áll e munka. Az elsőben a héber poezisról, még pedig ennek 1. a fejlődéséről, 2. a ritmusról és végül 3. a gondolatrímről szól, alapos nagy tanulmanynyal. Második részében példák vannak a héber költészet termékeiből. Az első fejezetben kimutatja, hogy Izrael költészetének miért nincs epikai alkotása, hőskölteménye. Azért — úgymond — mert Izrael csodás küzdelmeit nem héroszok ereje dönti el, hanem maga a Seregeknek Ura, a Jehova, ki az ő népéért hadakozik. Ő viszi diadalra a népet; ő mellette a földi erősek félistenek nagyságára nem nőhetnek, csupán az ő szolgái, eszközei maradnak. — A szinmü-költészet sem talált magának utat. Izraelbe. A komédiához a zsidó kedély túlkomoly volt; a tragédiához pedig világnézlete alkalmatlan, mivel a zsidó hit és bölcselet nem ismer vaksorsot, szeszélyesen döntő Fátumot. A második fejezet, a héber ritmus kérdéséről adja azon különböző nézeteket, melyeket a kritikusok alkottak az ótestamentum versmértékeiről. Míg végül a saját nézetét mondja ki, hogy t. i. az ótestamentumi írásokban hiába keresünk rímes vagy metrumos alkatokat; ha vannak is ilyenek, azok véletlen esetek : a héber költészetnek formája, ritmusa : a parallelizmus. Erről a parallelizmusról szól a harmadik fejezet. Szerzőnk ezt nevezi gondolatnmnek. Ennek megértetésére számos példát idéz az ó- és uj szövetségből, Homérből Aeschylosból, Virgiliusból, Berzsenyitől, Aranytól, Madáchtól, Shakespearetől s egyebektől. Növeli e tanulmány értekét az alkalomszerűség. A zsoltárok áttételen énekes könyvünk megújítása napirenden van. E füzet, rövid helyre szorítva, tömörítve foglalkozik a zsoltárok áttételének elméletével, tudományos taglalásával. És ez irányban, ha nem is épen egyetlen és első irodalmi kísérlet e füzet, de mindenesetre járatlan és töretlen ösvényén halad ; sőt a fejtegetés Ill-ik fejezete a parallelizmust oly szellemben, oly felfogásban tárgyalja, a minő nézőpont alatt a külföldi müvek sem cselekedték. Jó lesz ezt tanulmányozgatni azoknak, a kik Énekes könyvünk, különösen a zsoltárok renoválásával foglalkoznak. A második részben 12 zsolttárt ad »Példák a héber költészet termékeiből* cím alatt, nevezetesen az I, III., XV., XXIII., XXVIII., XXXII., XLVI., L., LXIL,