Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-03-18 / 11. szám

elvakítani tudás és ravaszság jellemzi, a melyet a háttérben álló és vezető jezsuitizmus teremtett meg immár negyeclfélszázéves szívósságával. Nem a nyilt, homloktámadás, hanem az alattomos aknamunka, az igazság meghamisítása és az igaztalan dolognak az igazság és a jog mezébe öltöztetése, a gyanúsítás, inszinuálás a harcmodora, s épen azért nem csoda, ha ignotos fallit és diadalmaskodik. Talán még figyelmes szemlélés mellett sem lehetne észrevenni a mozgató kezet; de azok a törekvések, a melyek egyik-másik túlbuzgó eszközének munkájában vagy elhamarkodott nyilatkozatában feltűnnek: elárulják a régi mesterkedőt, a ki ott áll a színfalak mögött. Ez az ügyes elrejtőzködés és ravasz taktikázás az oka, hogy politikai és társadalmi téren igen kevesen tudják felismerni hazánkban is. Pedig hogy itt van és szövi hálóit, immár tényekkel is demonstrálható. Majláth Gusztáv gyulafehérvári rkath. püspök, igazi tipikus növendéke az ultramontán jezsuitizmusnak, »régi jogok alapján« követelte magának az »erdélyi püspök« címet, s az igazság és a jog ügyes elferdítésével s céljainak ravasz elleplezésével bele tudta vinni a kormányt követelése teljesítésébe. Wlassics Gyula kultuszminiszter rendeletileg statuálta az új címet s immár »Erdélynek püspöke« Majláth Gusztáv úr. Mi ez? Mit jelent ez? Nem más ez, mint az ultramontán reakciónak állami segedelemmel való térfoglalása, s nem jelent egyebet, mint a reakciónak a felekezetközi jogviszonyok allattomos megbontására irányzott törekvését. Vissza kell állítani a Regnum Marianumot; hivatalos állam-egyh azza emelni a római katholicizmust, és ha kiirtani nem lehet, legalább »felekezetté«, »szektává« degradálni a protestáns egyházakat. Nem egyszerű címkérdés ez, hanem ultramontán reakció a felekezetközi jogviszonyban. Jó lesz azért, ha magyar protestáns egyházaink vezetői komoly figyelemre méltatják azt, s az erdélyi ref. egyházkerület igazgató-tanácsa által írt protestációt magokévá téve, követelik a status quo visszaállítását, annyival is inkább, mert azok a »régi jogok«, a melyeknek alapján a kérdés eldöntetett: egyáltalán nem létező jogok. Olyanoknak csak a jezsuita ultramontán reakció mutatta fel, és sajnos, tévedésbe ejtette velők nemcsak a tudatlanokat, hanem azokat is, a kiknek az igazságot ismerniök kellett volna. De menjünk tovább. Ugrón Gábor a rkath. autonómiai kongresszuson keserű fájdalommal panaszolta fel a rkatholikusok elnyomatását Magyarországon, állítván, hogy semmiért sem szenvedett annyi méltatlanságot és üldöztetést, mint római katholikus voltáért; majd hasonló keserűséggel jajdult fel a miatt, hogy Magyarországon a közhivatalokat legnagyobb részben protestánsok töltik be, a római katholikusok pedig egész tervszeröleg leszoríttatnak. Szavai viharos tetszést keltettek s még a püspök urak is, a kiknek pedig szintén megmondogatta Ugrón, nem átallottak tapsolni neki felszentelt kezeikkel. Illő is volt, hogy tapsoljanak, mert ime gyönyörködhettek benne, hogy az ügyes jezsuita nevelés és vezetés képes szolgálatukba hajtani még az olyan, minden szertelenségei dacára is nagyeszű és világosfejű embert is, mint a milyen Ugrón Gábor. Ugrón szavai nagy feltűnést keltettek széles e hazában, s igazság gyanánt fogadtatva, megteremték a kivánt gyümölcsöt: a pápistaságnak üldözött bárányként, a protestantizmusnak azt felfalni törekvő farkasként felmutatását, s ennek következtében a protestáns-üldöző reakciónak a társadalmi életbe beolfását. Hogy az ügyes megtévesztés, a melynek, szeretjük hinni, Ugrón maga is nem annyira öntudatos szolgája, mint inkább áldozata vala, mily jól sikerült, bizonyságai annak az azóta, még intelligens róm. katb. körökben is felhangzó Ugron-féle panaszok, sőt Bartha Miklós híres cikke is, a melyben ő, különösen hangsúlyozva kálvinistaságát, teljesen igaznak és jogosnak ítéli Ugrón panaszait. Mi ez ismét? A valóban üldözött, elnyomott, leszorított róm. katholicizmus jogos feljajdulása? Korántsem. Magyarországon a r. kath. egyház elnyomatásáról, üldöztetéséről beszélni nevetség. Erről elfogulatlan ember nem beszélhet; így feltüntetni s így meghamisítani a tényleges viszonyokat egyedül csak a jezsuitizmus által nevelt és vezetett ultramontán reakció vakmerősködhetik. De vakmerősködik, mert kitűzött célja a protestantizmus leszorítása a társadalmi téren is, s úgy látszik, ügyességével, vakmerőségével képes elhitetni még azt is, hogy a fehér nem fehér, hanem fekete, s hogy ő az ártatlan bárány, mi pedig a vizet zavaró s a báránykát felfalni törekvő farkas. Valóban, nem tudjuk, hogy ügyességét bámuljuk-e jobban, vagy hallatlan vakmerőségét?! Ilogy a dolog miként áll valójában, a legvilágosabban mutatja Jókai Mór lemondása a magyar békeegyesület elnökségéről és az a levél a melylyel lemondását megindokolta (L. 9. szám) Az ősz költő s politikus, a ki több mint 50 év óta mély elméjű figyelője az eseményeknek, s a kinek ítéletét a tapasztalat s a higgadt megfontolás szentesíti, lemond azért, mert arról győződött meg, hogy egy nemes célú egyesület nem képes prosperálni Magyarországon, azért, mert annak elnöke protestáns ember. Nem nyer