Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-03-04 / 9. szám

az erős vallásos érzelmű nemzetek s gyülekezetek ellen, hol azok már régen virágoznak. Ezekre tehát csak utalok most. III. A tulajdonképeni vallásos oktatásnál végül a a tárgybeosztás és a tankönyvek minősége jönnek tekin­tetbe. (Az óraszámot csak az I. és II. osztályban tartom szükségesnek növelni 1—1 bibliaolvasási órával, a mint erre már fentebb utaltam.) 1. Az elsőről, a tárgybeosztásról, kevés a mondani valóm. Nem csak azért, mert ehhez mar igen sokan és alaposan hozzá szólottak, hanem azért is. mivel a vallá­sos nevelésnek általam javasolt célja ezt egészen világossá teszi. Mindaz bele tartozik s bele is foglalandó a közép­iskolai vallásos nevelés anyagába, a minek nevelő hatása van, s mindaz elhagyandó, a mi azt nem szolgálja, hanem csak az emlékezetet terheli. Ide sorozom tehát a biblia­ismertetést, a ker. erkölcstant és hittant, meg az egye­temes keresztyén és a magyar prot. egyháztörténelmet. Elhagynám pedig teljesen a szimbolikát és az össze­hasonlító vallástant. Hisz a főbb ker. felekezeteknek a miénktől eltérő tanairól a ker. hittanban és az egyház­törtenelemben röviden úgyis megszerezhetik a tanulók a szükséges ismeretet ; a pogány vallásokat pedig csaknem teljesen felölelik a többi tudomány-ágak : miért vennők el tehát a drága időt a többi vallástani tárgyaktól, melyek közül például a történelemnek erős nevelő hatása mindenki előtt ismeretes. Barla Jenő kartársam oly bőven s alaposan szólott ebhez a kérdéshez, hogy én csak az ő nézetéhez való csatlakozásomat jelenthetem itt ki, az általa adott megokolás alapján. 2. Hanem annál többet szeretnék mondani a tan -könyvekről, ha hogy el tudnám mind sorolni azokat a kifogásokat, melyek ebben az irányban méltán emelhetők. A mi tankönyveink ugyanis oly tudományosak, egy-kettő kivételével oly szárazak és elvontak, hogy azok szerin­tem nem tekinthetők a vallásos nevelés eszközeiül. Egy pár szót kell csak szólanom ezekről a könyvekről, s rámutat­tam azokra a hiányokra, melyekben ezek bővölködnek. Az ószövetségi bibliaismertetésben adjuk mi 27 nyom­tatott lapon az ószövetség összes 39 könyvének tartal­mát, s e mellett az Íróikra vonatkozó legszükségesebb tudnivalókat. Tessék most már elképzelni, micsoda hatal­mas nevelő erő van abban, hogy Ézsaiás örökszép pró­féciáinak tartalmát 15 sorban összefoglalva az I. oszt. gyermekekkel szorul szóra betaníttatjuk! No mert más­féle tanítási módot ilyen esetben én el sem tudok kép­zelni ! És ez így van a többi 15 prófétánál is, meg a törteneti és tanítói könyveknél is, azzal a különbség­gel, hogy Mikeás könyvének csak hat sor jut, Malakiásé­nak pedig négy. Ugyanez ismétlődik az új testamentum ismertetésénél, csakhogy itt a prófétai könyvek helyére apostoli leveleket méltóztassék tenni! Mikor legutóbb újra nyomatták a bibliaismertetést, s én előallottam bátran a kifogással, hogy mi szükség van 21 apostoli levél tartalmának betanítására, mikor azok együtt csak zavarják a gyermeki lélekben a mély­séges ker. tanokat ; hogy miért nem elegendő csak 2—3 kiválóbb levél tartalmának részletesebb és világos képet nyújtó közlése: hát akkor elértem azt a hallatlan ered­ményt, hogy nyelvi kifogásaimat legtöbbnyire elfogadták, a lényeg pedig maradt a régi. Hja! hiába, nem lehet másként, mert különben nem volna teljes és rendszeres a tankönyv ! Mintha bizony a teljesség és rendszeresség tenné vallásossá a 10—11 éves gyermeket! A ker. erkölcstanban elvont meghatározásokkal, a hittanban mélységes fejtegetésekkel találkozik a jámbor olvasó nem egy helyen. Lehet, hogy ez csak egyéni nézet; de hogy tapasztalaton alapul, azt batran merem állítani. Mi hát ebből a tanulság? az, hogy a tankönyv — még ha vallástani is — ne legyen elvont, elméleti, száraz tudományos és rendszeres a cél hátrányára, vagy nagyon is terjedelmes ; hanem legyen könnyed modorú, világos menetű, egyszerű irálvú, életteljes, hiteterősítő, erkölcsi­ségre buzdító, tudományos és rendszeres, de csak a cél­szerűség határain belől, szóval igazán vallásosságra nevelő. Annyira fontos dolog ez előttem, hogy a mostani rend­szert is meghagyhatónak tartom, jő tankönyvek mellett. Ha itten még azt is megemlítem, hogy a tanórákon az éneklést és imádkozást igen jó hatásúnak s ezért mellőzhetetlennek is tartom, azt hiszem mindent elmondot­tam, a mit rövid vallástanári működésem eredményeként elősorolhattam. Vallásos nevelésünk ügyét mélyen tisztelt kartárs úr becses figyelmébe ajánlva, vagyok Karcagon, 1900. február 20-án. Fazekas Gyula, gimn. vallástanár. KÖNYVISMERTETÉS. Az énekügyi előmunkálatok VI. füzetéről. (Folytatás.) A 34 dik zsoltár az eredetiben 6 versszak, itt pedig csak 3: a 61-dik zsoltár az eredetiben 10, itt csak 7; a 67-dik az eredetiben 16, itt csupán 5; a 68-dik amott szintén 16, itt pedig szintén csak 5; a 72-dik amott 7, itt 5; a 140-dik amott 11, itt 6; a 179-dik amott 10, itt ez is csak 6; a 190-dik amott 7, itt pedig 6 vers­szak. Már maga ez a rövidítés is bizonyítja az átdolgozó munkájának beható voltát és elvszerűségét. A templomi istentisztelet céljaihoz nincs szükségünk nagy elmélkedé­sekkel teljes énekekre ; nincs szükségünk tehát arra, hogy p. o. egy áldozó csütörtöki énekben (a milyen a 34-dik) egész krisztológiai értekezést adjunk s főpapi és királyi tiszteletét is énekeljük a mi Jézusunknak. Arra sincs szükség; hogy akár napfénybe mártott ecsettel is, egy vasárnapi énekben (a milyenek a 67 és 68.) a természet minden ragyogó, hasznos és pusztító jelenségeit, tüne­ményeit sorba dicsőítsük, vagy azokkal a kevélykedésre hajlandó embert porig alázzuk. Csak annyi kell ezekből, a mennyi szívemet áhítatra, elmémet tűnődésre, szent elmélkedésre kényszeríti és így Isten felé irányozza. — A felsorolt dicséretekben ennyi mindenesetre van; sőt ott van bennök az átdolgozott eredetinek egész tartalma is, csakhogy átrostálva, megszűrve. — A ki azt szereti, ha éneklés közben is oda képzelheti magát a nicaeai zsinat püspökei közé; a ki vitázni akar Nestoriussal, Ariussal akkor is, a mikor énekelve imádkozik ; a ki többet ad az *ac filio«, vagy *filioque« toldalékra, mint a szeretet és kegyelem Istenével való egybeoladásra: az a felsorolt zsoltárok összevonásával nem fog megelégedni, s nem az sem, a ki a »Rémítő nagyságú keringő golyó­bisok s rémítő huholással előjövő baglyok«, vagy »A fel­tetszett hajnal piros ragyogása,köntöse prémjének vissza­sugárzása* . . . stb. szines szavakban nagy gyönyörűségét találja. Olvasmányoknak szépek, ragyogók, festmények­nek tetszősek, megkapok azok a 67 és 68 dik dicséret félék, de zsolozsmáknak, templomi énekeknek kevesebb is igen elég belőlük, mint a mennyit eredeti terjedelmük­ben kínálnak. — Lehetne még valamit megtartani egyik­ből is másikból is — ügyes kiválasztással és költői

Next

/
Oldalképek
Tartalom