Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-02-05 / 6. szám

zükkel az epés tőrt azok oldalába döfik, a kik voltakép elvrokonaik volnának, ha valóban és egyedül az elvek képeznék a rokonság és ellenségeskedés alapjait. Mit szólsz ezekhez t. olvasó, a ki olvasója, szemlélője vagy ezen ádáz küzdelmeknek? No ón bizvást mondhatom, hogy azon protestáns lelkészek, a kik eddigelé bármelyik politikai párt érdekében lelkészi állásuk hatáskörén túlmenő tevékenységet fejtettek ki, nem ily politika mellett lelkesedtek, küzdöttek. Mi jámbor protestáns lelkészek nagyon együgyű, naiv emberek vagyunk az ily nagyvilági küzdelmekhez. Mi egyszerű puritán társaságban nőttünk fel, puritán erkölcsű eszményképek után indultunk. Mi úgy tudjuk, hogy Krisztus és Béliái soha nem alkudoztak egymással. Küzdenek egymás ellen közel két ezer óv óta, igyekeznek egymás erejét megtörni, megsemmisíteni; de kibékülésre soha nem gondoltak. Mi úgy tanúltuk ós úgy tanítjuk, hogy hatalmas világi urak, fejedelmek minden áron reá akarták venni Luthert a Zwinglivel kötendő kompromisszumra, alacsony, keskeny választófal volt közöttük, de Luther jobbja e falon sem ért keresztül. Levághatjátok e kart •— mondá egykor Kálvin Genf szószékéből,-— de arra nem kónyszeríthetitek, hogy olyanoknak oszsza ki a szent vacsorát, kik arra nem érdemesek; vagyis ő nem békülhet ki olyanokkal, kiket nem tekinthet teljesen megbízható párttagoknak, Krisztus 6S RZ evangélium feltétlen híveinek. Iíolonits, Kélio ós társaik hónapokig tettek kísérleteket a kompromisszum érdekében a Pozsonyba idézett protestáns lelkészeknél; ezek pedig egy percig sem haboztak, hanem választották a gályát. Előttünk, egyházi emberek előtt ily példák lebegnek; mi utasításul azt kaptuk hivatalunkba lépésünkkor, hogy hirdessük azokat a beszédeket, a melyek megmaradnak még akkor is, a mikor az ég ós föld elmúlnak; de ezeket azután hirdessük alkalmas ós alkalmatlan időben; hirdessük lojális körülmények között, hirdessük ex-lex állapotban; hirdessük a házak tetejéről is; hirdessük még akkor is, ha Pál apostol példájaként zaklattatást, veréseket, fogságot kellene is pródikálásunkért szenvednünk. Minket arra buzdítottak, hogy korteskedjünk a mellett, a ki ugyanaz volt tegnap is, ma is, és ugyanaz marad holnap is; igóret tétetvén, hogy ha híven korteskedünk, elnyerjük az élet koronáját. Az ily utasítással ellátott férfiak mit keresnek a politikai kortesek között? kérdezték figyelmeztetőleg apáink s bátyáink már évtizedekkel ezelőtt, a kik mint tapasztalt vezéreink jól ismerék a politika sikamlós ösvényeit. Mert hát a politika mindig ilyen volt, mint ma, sőt talán rosszabb. Minél messzebb tekintünk vissza a múltba, annál visszataszitóbbnak látjuk a politika szövevényét; ravasz, ármányos, furfangos fejek készítik, nem ritkán ördögi kezek szövik azt; a különbség a ma ós tegnap között csak az, hogy régebben az élőknek, a kortársaknak nagy többsége előtt el volt zárva a műhely, melyben a politikát kovácsolták; ma pedig bekukucskálhat, legalább mindenki a kulcslyukon keresztül a mesterek dolgozó-szobáiba s a kontároknak, inasoknak bohóckodó termeibe. De hát elődeink — kérdezheti az olvasó — nem ártották magukat a politikába, azok nem korteskedtek ? Ilát ha valaki Krisztus szolgálatába szegődött, nem érdeklődhetik az Árpádszerezte haza, ennek joga, szabadsága iránt ? Azért, mert figyelmét főként a túlvilágra kell irányoznia, a földi haza jólétének előmozdítására nem munkálódhatik ? Nagyon is. Ha Krisztus könyeket hullathatott Jeruzsálemnek általa eleve látott elpusztulása s népének bekövetkezendő gyászos sorsa felett: nekünk is szabad, sőt kötelességünk nemzetünkkel együtt érezni, annak javát tehetségünk szerint előmozdítani; azzal a boldogabb napokban együtt örülni, a szenvedések között együtt sírni. Ha Jézus felsóhajthatott : Izrael fiai! hányszor akartalak titeket, mint a tyúk a fiait szárnyai alá, összegyűjteni: nekünk is szabad, sőt kötelességünk azokat, a kikre mint fiainkra hatást gyakorolhatunk, a vószszel fenyegető időkben magunk körül összegyűjteni, azokat a veszélyek elhárítására, ^ közjó előmozdítására buzdítani, lelkesíteni. Mikor a század második negyedében megindult a küzdelem azon két párt között, melyek egyike azt a hitet vallotta, hogy Magyarország volt, másika, hogy lesz; egyike a szabadságot, többek között a protestáns egyház szabadságát is ellenző ósdi elvek mellett kardoskodott; másika a politikai, vallási szabadság kivívását tűzte ki célúi: minden magyar ajkú protestáns lelkész ott küzdött a nemzeti ós protestáns ügy mellett lelkesülők táborában. Ott küzdött szóval, tollal, míg így kellett; később ott küzdött karddal, a ki csak tehette. Büszkén mutathat rá a magyar protestáns lelkészi kar a magyar nemzet történetére: a protestáns lelkészi kar megtette hazája, nemzete iránt kötelességét 1848 előtt, megtette 1848-ban ós az erre következett gonosz időkben. Elég, ha felemlí tem, hogy a forradalom utáni kormány a lutheránus egyháznak mind a négy püspökét hivatalából kitette, sőt a lelkes Haubnert előbb halálra, majd több évi börtönre ítélte; Máday fogházból került a püspöki székbe; későbbi püspökeink, espereseink jó része oly papokból került ki, a kik vagy tol-