Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-12-31 / 53. szám

3. Mint szép napod áldott világa Tenyészt, érlel, meleget, hint: Én is Atyám! útadón járva Hadd tehessek, hadd a szerint! Szivem lelkem édes meleget Hintsen szét a merre lépek, Hogy mások is látván tettemet, Dicsérjenek Atyám, Téged ! 4. Őrzőm valál a mult éjjelen, Lelkem, testem nyugtatója; Sorsom ma is kezedbe tészem: Gonosz ellen védje, óvja I Te vagy bitem, Te vagy reményem Nálad nélkül semmi vagyok; Jöjj hát vezess biztos ösvényen Míg csak le nem áldoz napod! Majtis.

F. Varga Lajos. KÖNYVISMERTET ES. Egyházi beszédek. Irta Arany Gusztáv kecskeméti ev. ref. segéd lelkész. Ára 1 frt 20 kr., kapható Kókai Lajos könyvkereskedésében és a szerzó'nél Péczelen. (Folytatás és vége.) VII. Nagypénteki. Luk. XXIII. 48. A bevezetésben zavar egy kissé a pap tépelődése a felett, hogy népünk miért tartja e napot a legnagyobbnak, de egyébként minden, a mire a Krisztus keresztjénél tanít, igaz bölcsesség. Keresi az Úr halálának okát s megtalálja ezt a fényes, földi dicsőségről álmodozó s várakozásában csalódott nép hálátlanságában, az oltárról élők önzésében a sértett farizeusok boszút, szomjazó gőgjében, aztán egy pár szép, festőien szép és való igaz vonással, drámai erővel, érthető szóval fejti meg, hogy miért veri vala mellét és tér meg a tömeg s a hallgatót a kereszt alatt, leghatalmasabb helyen nagy erővel hívia megtérésre. VIII. Húsvéti. Luk. XXIV. 1—3. Bevezetésétől kezdve egész végéig a homiletika szabályai szerint alkotott, a logika vezérlete mellett lépésről-lépésre haladó ügyes, erőteljes beszéd. IX. Tavaszi. Énekek éneke II, 11. 12. Megszokta az ember, különösen fiatal szerzőnél, hogy a tavaszi alkalmatosságra illő textust egy kis lombsátorral, pázsitos réttel, virágok illatával, madarak dalával s ezekhez többkevesebb ügyességgel csatolva a feltámadás némely, az ébredő természethez fűzött erősségeivel merítse ki. Szerző új ösvényt keres. Nem mulaszt el egy alkalmat sem, hogy a lelkek jelenvaló állapotára és kötelességeire hívja fel a figyelmet. Szól a természeti kikeletről, párhuzamot von a természet és a lelkek tavasza között, majd a tavaszi kötelességekről beszél. Ha még elmondom, hogy szerinte a lélek tele: a fásult közöny, a hitetlenség és vallástalanság s a szenvedések kietlen ideje, a lelki tavasz éltető, világosító napja pedig a Krisztus; megértheti a t. olvasó, hogy szerző új utakon jár. X. Ján. XII. 35. Az ennek feddésre és dorgálásra alkalmatos erőivel edzi meg magát és szól e prédikációjában a szerző. Fedd és dorgál méltán. Ostorozza azt a kicsinylő közönyt, a melylyel az emberek vallásról, egyházról nyilatkozni szoknak. Észrevesz a gyülekezetben mindent, a mi csak bántó : látja, hogy március idusán díszbeöltözötten siet még az a ref. vallású tisztviselő is az u. n. hivatalos istentiszteletre, a ki saját templomába sohasem jár el; reámutat a pusztító felfogás egy-egy kétségbeejtő mérges gyümölcsére: egy már néhai presbyter apának leánya r. katholikussá lesz, egy ifjú ki műveltségét lelke összes kincseit Isten után egyházának köszönheti, mert ennek főiskolája volt, a ki őt a szegény ifjút keblén melengette, egy jó házasság kedvéért re versalist ad . . . majd beszél a tudatlanságról, a félmüveltséget eloszlató evangéliumról, a melynek ereje oly nagy, hogy nemcsak egyes embert, de a mint a példa mutatja, egész nemzeteket boldoggá képes tenni. Ezekben a vészes időkben, a mikor a század nivelláló ereje következtében nemcsak itt Budapesten, vagy Kecskeméten, hanem hazánk minden részein meg vannak^ugyanazok a szükségek a bajok és ugyanazok is, e prédikáció az építés reményével mondható el mindenütt. XI. Pünkösti. Csel. II. 1—4. Csak a bevezetésben szól a nagy nap eseményeiről, a Lélek csudás erejének csudás munkáiról, majd megragadja a textusnak egy kiemelkedő részét, röviden reá mutat arra, hogy »az a nyelv, a melyen a mai keresztyének beszélnek, nem az ev. nyelve, azok az érzelmek, a melyek a nyelveket megszólaltatják, nem ker. érzelmek« s azt kéri a Lélektől, hogy tanítson meg: I. a hitnek, II. a reménységnek, III. a szeretetnek nyevén beszélni. XII. Ján. IV. 24. Az Isten tiszteletéről szól. Azok közé a beszédek közé tartozik, p melyek ugyan szabályszerűek, de nagy hatást nem érnek el, ha csak valami ügyes előadás nem szerzi meg e hatást. Sokat beszél a szerző a pogányokról, zsidókról, pápistákról s ezeknek üres cerimoniáiról, nem mond megengedhetetlent, de ez a beszéd csak így olvasva egy kissé lapos és csak ott lendületes némiképen, a hol igazán a tárgyról beszél. Egyébként, ha lapos is egy kissé ez a beszéd, azért kétségtelenül ev. álláspontunkhoz mért igazságokat hirdet s szerző' ha én nem is, de megvigasztalhatja az egyházi szónoklatban elég versatus néhai való Pázmány Péter, a ki egyik beszédjében azt mondja, hogy a prédikáció hallgatásának nem az a célja, hogy új dolgokat halljunk, hanem, hogy akaratunk a megismert jónak követésére »megvastagodjék«. XIII. I. Péter II. 9. A ker. ember királyi papsága. A textusra támaszkodva, alaposan, szép erővel, elragadó lelkesedéssel szól a ker. ember kötelességeiről az igazság terjesztéséről tanítás és példaadás által. A bevezetés felkölti a figyelmet, előre hirdeti, hogy nagy dologról lesz szó s a hallgató nem csalódik. Okos értelmes beszéd szép formában. XIV. Aratáskor. Gal. VI. 7. Nem elég a textus, mert látja a természeti s az erkölcsi világban is sokszor, hogy ha valaki ió magot vet is, azért a termés nem válik be. Ezért aztán a tárgyalás felé haladva út közben egy kisegítő textust vesz fel s a beszéd első részében arról szól, hogy az ember >arat csak kegyelem szerint* s az eredeti textust a második helyre szorítva fejti. Rossz a textus választás, nem jó a beszéd; a példák egész özönét zúdítja a fejünkre, s ezekkel oly erőteljesen, kézzelfoghatóan igyekszik érvelni, de csak a fejünk fájdul meg belé. XV. János VIII. 7. ítélkezés. Bevezetésében elmondja a textus összefüggését, majd szól I. arról, hogy vigyázzunk az Ítélkezésnél, t. i. ne siessünk a vádolással s II. arról, hogy nem a büntetés,v-hanem a bűntudat felébredése javít. Feltűnő, hogy a bevezetésben szinte megdob-