Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1899-12-17 / 51. szám
EGYHÁZ. A lelkészi jövedelmek állami kiegészítése, a mint hirlik, csakugyan megkezdődik még ebben az évben. Azon lelkészek számára, a kiknek a kiegészítése megállapítható volt, az egyes egyházi főhatóságokhoz küldi meg a miniszter a szükséges összegeket, s így, ha nem is karácsonyra, de az új esztendőre már a lelkészek egy része meg fogja kapni a kiegészítést. A negyedi ref. egyház áldozatkészsége. Balogh Elemér pozsonyi missziói ref. lelkész, hogy templomépítési alapjukat növelhesse, decemben 3-án segélygyűjtés végett a komáromi ref. egyházmegyébe kebelezett negyedi egyházat is felkereste. A jószivü s buzgó negyediek szives vendégszeretettel fogadták s délelőtt nagy áhítattal hallgatták magas szárnyalású adventi beszédét; délután pedig nemes és tanulságos élvezetet nyújtott nekik az a gazdag tartalmú szabad és élénk előadás, melyet Balogh Elemér az angol és amerikai egyházi élet viszonyairól, legnagyobbrészt személyes tapasztalatai alapján tartott. A gyülekezet szívesen hordta össze áldozatfilléreit, mert a házankénti megkeresést mellőzve, a templomi perselybe 110 koronát rakott össze ; a mi, tekintve a mostoha gazdasági éveket és a gyülekezet létszámát, nem kicsinylendő adomány. Negyeden még él a hívek lelkében a régi buzgóság s áldozatkészség, mert dacára annak, hogy 35—40 százalékos egyházi adóval tartják fel templomukat és iskolájukat, évről-évre juttatnak kegyes adományt más segélyt kérő egyháznak is. S a mi a legnagyobb ritkaság s a legszebb: múltjában nem lehet feltalálni, hogy gyülekezet és lelkész vagy főtanító itt egymással valamikor perben állott volna. Református istentiszteletek a felvidéken. Lélekemelő ünnepre készülnek f. hó 24-én, advent 4-ik vasárnapján a felvidéken, — különösen Trencsén megyében szétszórtan elő református hitrokonaink. Ugyanis a nyitrai missziói ref. lelkész közbenjárása folytán Trencsén vármegye alispánja, Baross Jusztin szives volt a vármegyeháza dísztermét istentisztelet tartásra átengedni. — Ez az első református istentisztelet Trencsén vármegyében, hol mintegy 250—300 lélek van beékelve a tótság közé. Az istentisztelet úrvacsora osztással lesz egybekötve. Az ünnepi prédikációt a misszió lelkésze, Sedivy László, az úrvacsorai beszédet Dömény Zoltán illavai fegyházi ref. lelkész tartja. Az istentisztelet iránt igen nagy az érdeklődés, s örömmel jönnek össze híveink, kik éhezik az örök élet beszédét, s szomjúhozzák a vigasztalás italát. A mozgalom élén Sedivy László nyitrai lelkész, Polyik Imre trencséni törvényszéki biró és Dömény Zoltán illavai fegyházi ref. lelkészek állanak. — Trencséntől egészen Gsacáig most folyik a ref. hivek összegyűjtése, s való' szinűleg jövőre már Zsolnán is tartható lesz ref. istentisztelet. Protestáns esték Kolozsvárott. Mint az Erdélyi Prot. Lapból örömmel olvassuk, a kolozsvári ref. egyház presbitériuma, a téli időszak folyamán rendszeresen tartandó ^protestáns esték* rendezése céljából bizottságot küldött ki. E protestáns esték feladata az evangéliumi protestáns szellemet, mint az élet minden terén produktivitásra hivatott munkás elvet ápolni. Eszközük: karének, szavalatok, felolvasások, melyek mind híven szem előtt tartják itt a célt, mely a valláserkölcsiség, a protestáns öntudat s közelebbről a református egyháziasság ébresztése, erősítése. E protestáns esték a város különböző részeiben egyszerre öt helyen tartatnak. Az első estély folyó hó 3-án tartatott meg a theol. fakultás dísztermében, nagy és előkelő közönség jelenlétében. Felolvasást dr. Bartók György püspök tartott ily cim alatt: Krisztus és az ő vallása mint új életviszony Istennel és mint erkölcsi életeszmény. Volt még ezenkívül karének és szavalat, s a mély hatású estét Nagy Károly theol. tanár zárta be rövid, lelkesült beszéddel, melyben ajánita a »Koszorú« füzeteit, a protestáns árvaházi naptárt s hivta fel a figyelmet általában a protestáns irodalmi termékekre. A külmagyar-utcai iskolahelységben Kenessey Béla theol. igazgató tartott előadást; a szén-utcai iskolahelységben Ilerepei Gergely ref. lelkész, ki a rendező bizottságnak is elnöke; a monostori kerületben Kecskeméthy István theol. tanár és a hidelvei iskolahelyiségben Molnár Lőrinc lelkész. — A megkezdett jó munkát melegen üdvözöljük, s kívánjuk, hogy a kitűzött szép célt minél nagyobb buzgalommal s minél több evangéliomi erővel munkálhassa. ISKOLA. A tanítók választási jogosultsága A kúriának egy elvi határozatából kifolyólag a tanítóknak a választási jogosultsága a jövőben kissé korlátozott lesz. Ugyanis csakis a kinevezett, állásukban megerősített és megválasztott tanítóknak lesz képviselőválasztási joguk. Az ideiglenesen alkalmazott és állásukban még meg nem erősített tanítóknak a jövőben választói joguk nem lesz. A magyar tanítóképzés a párisi kiállításon. A tanítóképző tanárok egyesülete kollektív kiállításban mutatja be a magyar tanítóképzést a jövő évi párisi kiállításon. A munkálatok befejeztetvén, a teljesen kész kiállítást a legutóbb tartott választmányi ülés alkalmával mutatta be Sztankó Béla egyesületi titkár, a kiállítás tervezője, a választmánynak a pedagógium egyik termében. Egységes tanítóképzés. A kultuszminiszter új vizsgálati szabályzatot dolgoztatott ki az állami tanítóképző intézetek számára, s a szabályzat tervezetét véleményadás végett megküldötte a tanítóképző tanárok országos egyesületének. Ennek választmánya f. hó 8-án tartott ülésében foglalkozott az t ügygyel. Nagy Sándor tanítóképző intézeti igazgató, az ügy előadója azt hibáztatta a szabályzatban, hogy nem vette tekintetbe a tanítóképző tanároknak mult évi közgyűlésén készített szervezeti javaslatát. Azt kívánja, hogy a tanítóképző intézeteket tanítóintézeti főigazgatók felügyelete alá helyez-