Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-29 / 5. szám

lietett Berlinben. Az újabb német egyházpolitikára nézve tehát Bismarck emlékiratai felette fontosak. Az cumrikai Luther-liga oki. 18—20. napján tartotta harmadik évi nagygyűlését New-Yorkban. Előző üléseit Pittsburgban és Chikagóban tartotta. Célja a luth. ifjúsági egyesületek központi egyesítése Amerika szabad földén; sőt a legutolsó közgyűlésen az európai lutheri tartományegyházak egyesítését is tervbe vetíe. Többen mint 300-an vettek részt. Az egyház nevelő munkásságáról igen tanulságos és építő felolvasásokat tartott WoJf gettysburgi, Jakol>s fildelfiai és Lund minneapolisi tanár, míg Studebober baltimorei lelkész a diakonisszák áldásos munkásságáról értekezett. A liga az ágostai hitvallás álláspontján áll, de azért nem csatlakozott a hivatalos egyházhoz. A lutheri egyház történetének s az Írásnak tanulmányozását hangsúlyozza különösebben. Saját orgamuna is van. Az unió iránti előszeretet jellemzi összes törekvéseit, a miért is az orthodoxok körében nem kedvelik a ligát, sőt ennek mozgalmát »egészségtelennek* mondják. Mi az egyházi és társadalmi téren nem a kizárólagosságnak, hanem a tömörülésnek vagyunk hívei és barátjai, s ez oldalról tekintve, szívesen üdvözöljük ez internacionális jellegű luth. liga működését is. Elvégre is azokat keressük, a melyek egyesítenek, nem pedig azokat, a melyek elválasztanak. Mindenekben pedig fő a szeretet. Mult hó 29-ikén balt meg Potsdamban Egidi Kr. M., a magyarra is fordított »Komoly gondolatok* sokat emlegetett szerzője s egy dogmaellenes keresztyénségnek és vallástalan ethikának ismert nevű egyengetője. E »rajongó* említett művében azt a gondolatot fejtegette, hogy a bűnről, Krisztus kiengesztelő haláláról, feltámadásáról, a csudákról és Isten büntető haragjáról szóló dogmák a ker. nép leigázására vezettek, a miért is az Isten szeretében vetett hitre s egy helyes életmódra kell újból visszatérnünk. A dogmaellenes keresztvénséget prédikáló müve miatt, mely nagy port vert föl a német prot. közgondolkozásban, alezredesi állását elhagyni volt kénytelen, de azért »az új reformátort* sokan üdvözölték a legszélesobb körökben. A 90 es évek elején nagy vitairodalmat provokált, sőt a berlini pünkösdi ülésen még theológusok is csatlakoztak hozzá. Befolyása alatt az ú. n. >Ethikai társulatok* is keletkeztek. Később azonban sokan elhagyták, s a liberális prot. sajtó is elfordult tőle. »Absztrakt tanai az Istenről, az erényről s a halhatatlanságról nem gyújtanak s nem elégíti ki Egidi az éhezőket*. Hamar fölismerték benne a régi racionálizmus megújítóját. Az utolsó években napirendre tértek fölötte s alig vettek róla tudomást. Legutóbb bizonyos fenhéjázás vett rajta erőt. Ugyanis ezt irta: »Én organizálom a közösséget. Az én szervező képességem kolosszális. Az akarat s a törekvés mélysége terén senki sem múlhat felül. Érzem azt. hogy ezeren támogatnak engem az én működésemben!* Halálát a sajtó egyszerűen csak regisztrálja. Pedig hát őszinte akarata és meleg szive volt az emberiség vallásos-erkölcsi szükségletei iránt. Ethikai egyházellenes keresztyénségét ma már senki sem követi. Annak idején mi is sokszor ismertettük »komoly gondolatait« a külföldi szemlékben. A theol. ismeretek terén való hiánya volt egyik legnagyobb gyengéje. így hát meg kellett érnie azt, hogy néhány éves mozgalma csaknem teljesen feledésbe ment. Lelke most már az örök biró előtt számol. Az örmény keresztyének kérdése még mindig élénken foglalkoztatja a német prot. sajtót. így az »Allg. Ev. Luth. K-Ztg*. jelen folyamának 1-ső száma hosszabb cikkben méltatja azt abból az alkalomból, hogy a német császár konstantinápolyi látogatása alkalmával a szultánnal anynyira barátkozott s Damaszkuszban tartott beszédében az izlam előtt annyira ^meghódolt*. Az örmény mészárlások mindenesetre sajnálatra méltók voltak a török birodalomban, de a német császár viselkedése a politikai udvariasság kontójára Írandó, s mindenesetre hasznára leend az evang. keresztyénség ügyének a keleten. Amellett tekintetbe veendő, hogy az örmények »a zsidók a keleten*, a kik, mint ilyenek, igen gyűlöletesek az egész keleten. Különösen a vagyon s az anyagi gazdagság iránti ravaszkodásuk költötte föl a törökök irigykedését, s ennyiben az örmény-kérdés első sorban szociális-politikai és nem vallásos kérdés. Egyelőre tehát meg kell elégednünk azzal, hogy az újabb események közül főleg a császár palesztinai útja általánosan jó benyomást keltett a keleten. Többi között a német katbolikusok is igen jó néven vették a »Dormition de la sainte vierge« r. kath. földterületnek az ajándékát s a kúria is megtiltotta a keleti r. katbolikusok feletti protektorátus kérdésének a sajtóban való további feszegetését. Az örmény-kérdésnek egyik legalaposabb ismerője, a tudós L'psius mellett különösen Rohrbach Pál lelkész, ki a »Ghristl. Welt* mult évi folyamának 49. és 50. számában igen behatóan foglalkozott azzal. Utóbbi különösen az örmény gyermekek lelki gondozását hangsúlyozza s fejtegetéseit azzal végzi, hogy »az örmények a keletnek egyetlen keresztyén népei, a melyek a keresztyén nyugatnak nevelő munkássága alatt valódi kulturnéppé, sőt önálló és fejlődésképes nemzetté válhatnának*. Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. Kalászok a franeia protestantizmus mezejéről. A napokban avatták fel református papnak Vidalot-t, a francia apostala plébánust. Az avatás Passy templomában, nagyszámú közönség jelenlétében történt. Az avatási beszédet Stapfer tanár tartotta, a melyben emlékeztette Vidalot-t áttérésével együtt járó fájdalmaira; párhuzamot vont a református és r. kath. lelkészi szolgálat között, ez utóbbit akként jellemezvén, hogy az itt divatos külsőleges szolgálat elveszi annak szellemi értékét. Felhívta, hogy imádkozzék; tanulmányozza a bibliát, főkép az újszövetséget, a prot. lelkész eme breviáriumát; tekintetét függeszsze szüntelen a Jézusra, a mi példányképünkre és Idvezítőnkre, úgy fog fellobogni lelkében a buzgóság lángja, s úgy fog erőt meríteni gyömölcsöző tevékenységre. Vidalot, ezután, látható meghatottsággal, átvette a szokásos jelvényeket, alkalmazkodván a zsinati liturgia formulájához, s miután kézrátétellel felavatták és Sabatier dékán Isten áldását kérte rá, — egy hosszabb beszédben kifejtette a maga hitét és vallásos meggyőződését. Teljes tisztelettel és elismeréssel adózott azoknak, a kik az áldozárokat nevelik; de szigorúan elítélte a r. kath. rendszert, s egyszerű szavakkal sorolta elő a keblében támadt rázkódtatásokat, a melyeken keresztül ment, valahányszor hite az egyház tekintélyébe ütközött. Kereste Istent, s ím végre meg is találta. Azután bálával emlékezett meg azokról, kik ebben a lelki harcban segélyére siettek. Boldognak vallja magát, hogy a református egyházba léphetett, melyről azt tartja, hogy az kibékíti egymással a tekintélyt és a szabadságot, mivel helyet ad a maga kebelében azoknak is, a kik a hagyományhoz fordulnak, azoknak is, a kiknek elve az előhaladás. Mint egykori plébánusnak hő vágya a r. katholikusokat az evangéliumnak megnyerni. Ezért megy épen olyan vidékre, a hol tér nvilik enemű szolgálataira. Az új papot Roquedur hívta meg lelkészéül. * * *