Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-12-03 / 49. szám

gyakran elő fog fordulni beszédemben, s a kinek lelke — óh! bár hatná át, világosítaná meg és erősítené minden szavamat, az Úr Jézus Krisztus is, azt óhajtja, kívánja, parancsolja, hogy mindnyájan testvéreknek érezzük és valljuk magunkat. Testvéreknek lenni, milyen szép, milyen édes, milyen fölemelő gondolat. Képzeljünk magunk elé egy nagy családot, először egy közönséges megszokott értelemben vett családot: apát, anyát, gyermekeket, a kik egymásnak testvérei. Sokan vannak, a testvéreknek egyrésze már felnőtt; a legidősb fiú Istentől kapott adománya, tehetsége, erős, egészséges testalkata által s ez Istentől nyert ajándékok jó felhasználása, saját szorgalma és igyekezete folytán már elérte azt, hogy maga képes megkeresni kenyerét, nincs terhére öregedő szüleinek. A legnagyobb leány is már segítsége, majdnem helyettesítője a betegeskedő, az élet gondjai és fáradságai által megviselt anyának, a kinek már pihenésre van szüksége. De a kisebb gyermekek még nem önállók; még vezetésre, segítségre szorulnak. A fiúk iskolaba járnak, tanulnak, hogy megszerezzék ők is a képességet a megélhetésre; de talán akad köztük tehetségtelenebb is, a ki az előtte súlyosoknak tetsző feladatoktól visszarettenne, ha ott nem volna mellette a jó testvérbátya, a ki szeretettel, türelemmel igyekszik Őt az akadályokon átsegíteni, megvilágosítva, megfejtve előtte némely, az ő nehezebb felfogása előtt érthetetlennek tetsző számtani példát, vagy természeti jelenséget. A kisebb leánykák is még annyit ügyetlenkednek; egy-egy alkalmatlan helyen kitűzött csomó a kézimunkában mily zűr-zavart okoz; egy szakadás a ruhán mily begyógyíthatatlan sebnek tetszik; hát még egy ebéd elkészítése mily megoldhatatlan rejtélynek! De ott van a jó testvér, a legnagyobb leány, a ki a csomót oly könnyen megoldja, a ruhán esett szakadást oly ügyesen, oly észrevétlenül kijavítja, mikor az elszakadt ruhácska tulajdonosa édes álomban szendereg, s a ki a főzés titkainak mélyébe oly vidáman és könnyen vezeti be serdülő hugocskáit, hogy azok a megfejthetlen rejtélyek egyszerre olyan csodálatos módon érthetőknek és oly könnyen kivihetőknek tetszenek. A jó testvér; a ki a maga tapasztalatát, a maga erejét, a maga képességét arra használja, hogy azzal a kisebb testvér tapasztalatlanságát, gyengeségét, csekélyebb tehetségeit pótolja, támogassa, s a ki ezt nem számítja föl magának érdemül, mert hiszen előtte az oly természetes, oly magától értetődő, hogy testvér testvéreit szeresse, segítse, gyámolítsa ! De ha mi az Úr Jézus Krisztus óhajtása szerint akarunk élni, az ő parancsolataitakarjuk teljesíteni: akkor nekünk nem csak azokat kell testvéreinknek tekinteni, a kik velünk ugyanazonegy földi apától és anyától származtak ; hanem testvéreinknek kell tekintenünk az egész emberiséget, s természetesnek, magától értetődőnek kell tartanunk, hogy egymást szeressük, egyaránt segítsük, egyaránt gyámolítsuk. Mert az emberiség nagy családjában nem egyformán osztattak ki sem a földi javak, sem a testi és szellemi képességek. A gazdag a szegénynyel, az erős a gyengével, a bölcs a tudatlannal szemben azt képviseli, a mit a szűkkörű családban az idősebb testvér a kisebbel szemben, a ki rászorul a nagyobbiknak segítségére, mígő maga szeretettel bizalommal simul ahhoz, a ki az ő gyengeségét támogatja, gyámolítja. Igen, szeretett tesvéreim, a talentumok nem egyformán osztattak ki; egyik tizet kapott másik egyet, de a kérdés az, ki hogy sáfárkodik a magáéval? Isten Ítélőszéke előtt majd számolnunk kell ezekről a reánk bizott talentumokról, s jutalmunkat avagy büntetésünket úgy fogjuk elvenni, a mint azokat fölhasználtuk, gyarapítottuk, vagy tétlenül rozsdásodni hagytuk, avagy épen lelketlenül, istentelenül elprédáltuk. Vizsgálja meg jhát ki ki a maga számadásait; vegye számon talentumait, s a ki a magáét többnek találja: ne bízza el magát, ne verje kevélyen a mellét, mint. ama bizonyos farizeus a templomban, hanem adjon hálát Istennek a tőle nyert adományokért, s siessen velük segítségére annak a testvérének, akinek a kevesebb adatott. Mert testvéreinknek kell őket tekintenünk: a szegényeket. a nyomorultakat, a betegeket, a bűnösöket; de hogy erre képesek legyünk, az Úr Jézus Krisztusra kell fordítanunk tekintetünket, a ki által testvérekké lettünk, mikor egyformán osztotta mindnyájunkért drága vérét, s egyformán halt meg mindnyájunkért kínos halállal a keresztfán. Arra az alapra kell helyezkednünk, melyen kivül más nem vettetett a mi üdvözülésünkre; az Ur Jézusban kell hinnünk, Őt kell szeretnünk. Óh de ennek a földi világnak, ennek az emberi társadalomnak zűrzavarában annyi hang emelkedik, mely ennek az örök igazságnak ellene szól. Az emberek nem hisznek a Krisztusban, megtagadják, megcsúfolják ma is; hideg közönynyel szólnak róla, vagy legfeljebb azzal a kegyelettel adóznak neki, melylyel a híres embereket, a történelem nagy alakjait illetik. A hivő embert, vagy jobban mondva, azt az embert, a kinek keblében a hit ébredezni kezd, a ki vágyik valami után, a minek hiányát érzi, szinte megzavarja ez a sok ellentmondó hang. Csak szive rejtekében mer társalogni azzal a Krisztussal, kiben hinni szeretne, de kinek arca még csak homályosan jelenik meg lelki szemei előtt; az emberek előtt nem meri elárulni ezeket a gondolatokat, ezeket az érzéseket, mert hiszen kinevetnék. De ez az ember a jó úton van, óh, bár minden ember csak ennyire is eljutott volna már. Mert vágyódni a Krisztus után, foglalkozni vele gondolatainkban, szivünk rejtekén; kérni őt, hogy nyilatkoztassa meg magát előttünk a maga isteni^valóságában: — ez a legjobb út arra, hogy ő a mi imáinkat meghallgassa. Őt kereső hitünknek magát megtalálni engedje, ezt a hitet erősítse, gyarapítsa, bennünket bátorítson, íTTíg szembe merünk szállni a világ előítéletével, gúnyjával, bántalmazásával, s bátran ki merjük mondani: igen, én hiszek a Krisztusban. S a ki igazán hisz, az nem fog megállni ennél a nyilatkozatnál; az nemcsak szóval, de cselekedettel is vallási fog tenni az ő Krisztusáról. Erre a vallástételre szeretnék én mindenkit fölhívni, mindenkit buzdítani. Óh, a ki a maga szivében csak egy kis vágyódást érez is erre, hogy ő is- bizonyságot tegyen