Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-12-03 / 49. szám

a Krisztusról: ne fojtsa azt el magában ; közeledjék bizalommal, testvéri szeretettel hozzánk, a kik a jó Isten kegyelméből már bátrabbak vagyunk, s próbálja velünk együtt gvarapítni a maga hitét s hirdetni a Krisztust, szóval és cselekedettel. Mert mi már vagyunk egynehányan, a kik így testvérileg kezet fogva egy kis egyletet alakítottunk, mely magát Lorántffy Zsuzsánna-egyesületnek nevezi; példányképül véve a hitben és a szeretet-munka gyakorlásában ezt a nagynevű és nagyszivű protestáns erdélyi fejedelem asszonyt is, de példányképül véve főként azt, a ki bár utolérhetetlen magasságban áll felettünk, de a kinek példáját követni, a ki felé törekedni, minden keresztyénnek kötelessége: a Jézus Krisztust. Mint a hogy Ő a földön jártában maga köré gyűjtötte a szegényeket, vigasztalta a szomorodott szívűeket, gyógyította a betegeket, szerette a kisdedeket: — így próbálgatjuk mi is, a mi gyenge erőnktől telhetőleg végezni mind azt a szeretetmunkát, melyre Ő nekünk példát adott. Oh mily felségés példa! s óh, mily gyönge, mily törékeny emberi erők, melyek azt utánozni próbálgatják. Mennyiszer kell Hozzá fordulnunk, az Ő életének történetét tanulmányoznunk, az Ő tanításait hallgatnunk, hogy folyton erősödjünk : hitben, bátorságban. De mintha így közös erővel, közös igyekezettel az is könnyebben menne. Oly biztatólag hat az emberre az a tudat, hogy nem egyedül küzd, nem egyedül törekszik egy magas cél felé, hanem vele együtt még sok embertársa, sok sziv szerint való testvére is. Ám próbálja meg akárki, lépjen közénk, s vegyen részt a mi munkánkban. Ne rettenjen vissza senki; nem kell ám itt az egyeseknek valami világrendítő nagy dolgokat véghezvinni, olyat a mihez fenyes tehetség, nagy munkaerő vagy sok pénz szükséges. Erőnk épen abban rejlenék, ha sokan volnánk; mert egyenként mindenki csak annyit végez, a mennyi az ő képességének megfelel; de mint a hogy az a belső átalakulás is, melynek csirája ott szunyád az emberi lélekben, mihelyt azt a csirát ápolgatni kezdjük, bár lassan, de folytonosan halad előre, ügy növekszik azzal együtt a vágy is, mindig többet és többet tenni Isten országának előmozdítására. A kezdet oly könnyű, s mégis nehéz; mert az első lépést teszi meg az ember legnehezebben, mert ha egyszer erre ráhatározta magát, s belépett e keresztyén egyesületbe, lehetetlen, hogy elégnek találja, hogy csak a tagok névsorában szerepeljen, s ne ébredjen föl szivében a vágy, hogy kissé megismerkedjék az egyesület munkásságával. Ott vannak mindjárt a varró órák. Minden hétfőn d. u. 3 órakor összejönnek az egyesület tagjai és varrnak ruhákat a szegények számára. Ez csak nem nehéz ; ezt mindenki meg tudja tenni. A tűvel, cérnával [minden asszony tud bánni, s művészi formát, cifra diszitést nem kell adni a ruháknak, melyek a nyomorúság eltakarására készülnek. Hogy pedig a kérdés másik oldalát is megvilágítsam, mert szinte tudom, hogy sokan nem is a varrásban való járatlanságukat, hanem másfelé való száz meg százféle elfoglaltságukat hozzák föl ellenvetésül, azt kérdem, váljon az a sokféle elfoglaltság mind olyan-e a melyre igazán szükség van; fontos-e, elmaradhatatlan-e? Némábból áll-e egy része, hogy el ne hanyagoljuk ismerőseinket, eljárjunk zsürjaikra, hol mulatságos, egy kis emberszólással fűszerezett, társalgásra van kilátás; honnan azonban fáradtan üres iélekkel térünk haza. S hány asszony és lány van, a ki arról panaszkodik, hogy unja magát; a tél oly hosszú, oly unalmas, alig lehet agyonütni. Oh jöjjenek az ilyenek a Lorántffy-egyesületbe; először csak legalább egyszer egy héten a varróórára, s töltsenek ott egy pár órát igazán hasznos, önzetlen munkálkodásban. Majd ha aztán a varróóra végével a lelkipásztor felüti a bibliát, s pár verset olvasva föl belőle, megmagyarázza, megvilágosítja ennek mély és szívreható értelmét, akkor bizonyára senki, a ki azt figyelemmel végighallgatta, nem fog üres lélekkel hazamenni, hanem visz haza valamit lelke mélyén, a min gondolkozni kell, a mi úgy emeli a lelket, úgy növeli a vágyat, hogy többet és többet halljunk belőle. S a ki már kezdi megszokni és megszeretni a bibliával való foglalkozást, annak egyszer csak kedve akad ahoz is, hogy még a rendes bibliamagyarázat után is maradjon, s leülve a többi ott maradottakkal a nagyasztal körül, ismét kinyissa azt a csodás könyvet; melyet nem lehet eléggé olvasni, s melyben megtalálja a maga lelki táplálékát nagy és kicsiny egyaránt. S a bevégzett varró-óra után épen az a gondunk, hogy most már kikeressünk valamit a kicsinyek számára s megbeszéljük, hogy mily szavakkal tegyük azt majd előttük a legérthetőbbé, hogy Isten igéje behatoljon az ő gyermeksziveikbe is. S mily jó, hogy ezt a vasárnapi iskolára való előkészítő órát már hétfőn megtartjuk, mert így a kiválasztott szent igékre egész héten át gondolnunk kell, megforgatva azt elménkben minden oldalról, táplálva vele a magunk lelkét is, s képessé téve magunkat, hogy azt teljes közvetlenséggel. átértve és átérezve adhassuk át a gyermekeknek. A ki csak megpróbálkozott még közülünk azzal, hogy a gyermekeket vasárnaponként bibliai oktatásban részesítse, senki sem bánta meg, senki sem lépett vissza, hanem mindig nagyobb kedvvel és buzgalommal tanít. S egyik munka kedvet ad a másikra. Eleinte azt hittük, hogy csak kis gyermekek elébe merünk mint tanítók lépni, mi, a kik sohasem készültünk tanítónak vagy lelkészi pályára; de látva a jó sikert ennél a munkánál, arra az elhatározásra jutottunk, hogy felnőtteknek is magyarázzuk a bibliát. Oh azért a nagyoknak épen úgy szükségük van a biblia ismeretére, mint a kicsinyeknek, s hány fiatal leány van ebben a nagy fővárosban, a ki felnőtt úgy, hogy jóformán nem is hallott az Üdvözítőről, s mint szegény cseléd, varróleány, gyári munkás, vagy napszámosieány mindig olyan társaságban van, a hol nemcsak nem hall Róla mit sem, hanem nagyon sok olyan beszédnek tültanúja, a mely a bűnre csábítja, az örvény felé ragadja. Ilyen fiatal leányokat igyekszünk vasárnap délutánonként magunk köré gyűjteni, s már van is belőlük egy kis csapatunk; de sajnos még kicsiny. Talán mert nem is igen ismerik ezt az ágát működésünknek,