Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-11-12 / 46. szám

nak értókét már is meghaladja a százezer frtot. Ezeket az alapokat tekintetbe véve, a leánynevelés kérdése Dunamelléken is megérett a valósításra. Az előkészületek a folyó évben két irányban is megindultak. A budapesti egyház, dr. Darányi Ignác elnöklete alatt egy tekintélyes bizottságot szervezett, melynek az a hivatása, hogy a Baar-alapítvány felhasználására s a leányinternátusnak miként eszközlendő felállítására véleményes javaslatot készítsen. A dunamelléki egyházkerület, a vértesaljai egyházmegyének, az egyházkerületi értekezlet által támogatott indítványára, Hegedűs Sándor egyházkerületi vil. főjegyző elnöklete alatt szintén küldött ki egy bizottságot (tagjai : dr. Vécsey Tamás, Szánthó János, Papp Károly és Szőts Farkas) s ezt arra utasította, hogy a budapesti Baar-bizottsággal a leányinternátus ügyében tárgyaljon ós munkálatot készítsen. Hasonló mozgalom híre érkezett Erdélyből, hol a napokban tartott rendkívüli egyházkerületi közgyűlésen a Szász Domokos építette -»Szeretetháza z&l kapcsolatban, az igazgatótanács kezdeményezésére leány-internátust akarnak szervezni; erre a célra adományokat ós alapítványokat gyűjtenek ( z első ezer frtot itt is egyik falusi lelkész ajánlotta föl) s az ügyet szintén egy előkészítő bizottságnak adták ki. Nagyon örülünk az ilyen egyházi mozgalmaknak. Ez a zajtalan építés munkája; az az intézményeket alkotó belső misszió, melyre mi évek óta buzdítunk ós törekszünk. Az ilyen alkotások építik igazán az anyaszentegyházat, melynek belső berendezése nálunk oly szegényes ós egyoldalú. A kiküldött bizottságok előkészítő munkájának privát javaslatokkal nem akarok elébe vágni. Csupán csak egy pár vezérlő gondolatot kívánok előre fölvetni. Egyik, hogy az előkészítés, gyűjtés és társadalmi népszerűsítés munkájába igyekezzenek bevonni a kiküldött bizottságok a nőket, s legközelebbről a Lorántffy-egyesület, a Nagypénteki Társaság ós más református szellemű nőegyesület hangadó tagjait, valamint társadalmunk más előkelő hölgyeit is. Ezt azért javaslom, mert a tervezett leányinternátus első sorban a nőknek válik javára ; vonjuk hát be a nőket a megindítandó mozgalomba, mert a nőkért a nőkkel lehet legsikeresebben dolgozni. Másik vezérelvül azt tartsuk szem előtt, hogy vidéki városi egyházainkat ki ne hagyjuk a számításból. Ám kisértsük meg a budapesti egyházközségi ós a dunamelléki egyházkerületi bizottság kooperációját s legyünk rajta, hogy ha lehetséges, egyesített erővel egy erős intézetet állítsunk; de ne feledkezzünk meg arról se, hogy a művelt középosztály szerényebb igényeinek sokkal megfelelőbben lehet szervezni a leánynevelést pl. Kecskeméten, Nagy-Kőrösön, Halason vagy Kunszentmiklóson, mint a sokszorosan drágább Budapesten. No de nem akarok az egyazon célra, de két külön testület részéről kiküldött bizottságoknak semmi tekintetben elébe vágni ; csak arra kérem a bizottsági tagokat: gondolkozzanak a kérdésről, tanulmányozzák annak mind szervezeti ós pénzügyi, mind pedagógiai ós valláserkölcsi oldalát, mert csak ezzel a bölcs körültekintéssel lehet a fontos intézményt közmegnyugvásra megalkotni. A nagy közönség peclig szintén tegye meg a magáét ; propagálja az eszmét, gyűjtsön az ügynek elvbarátokat ós toborzzon áldozatkész Maecenásokat. A protestantizmus demokratikus szellemével nem vág össze az a nálunk is divatba jött rosz szokás : mindent csak fölülről várni. A protestantizmusban csak olyan eszmék ölthetnek egészséges testet s csak azok a tervek formálódnak életképes intézményekké, melyek közszükségből fakadnak s százak ós ezrek közreműködésével lépnek életbe. Ezért ha sokan és komolyan akarjuk, a leányinternátusok kérdése nálunk is üdvös megoldást nyer. Adja Isten, hogy minél előbb úgy legyen ! Sz. F. ISKOLAÜGY. A gyöngetehetségűek iskolája. (Folytatás és vége.) De vájjon a népiskola céljainak megfelelő-e a tanítás methódusa, s a tanítók tisztában vannak-e feladatukkal és keblökben hordják-e a hivatás szent érzetét? Tisztelet a kivételeknek, de általában azt mondhatjuk, hogy nem. A tanítás ma, különösen a fővárosban csak száraz, akadémikus modorban való ismeretközlés, a mely nem számol sem a céllal, sem a gyermekek felfogó képességével. Nem mondom — igen sajnálatos volna, ha úgy volna — hogy a mai tanítók közt nincsenek, a kik hivatásos tanítók s a kik a tanítás methódusában is igazi pedagógusok és le tudnak ereszkedni a gyermeki lélekhez, hogy azt segítve ugyan, de mégis a maga erői által emeljék mind magasabbra ; de általában véve, különösen pedig a fővárosban az a nagy baj, hogy a tanítók magokat középiskolai, jó ha nem akadémiai vagy épen egyetemi tanároknak tartják, s elfeledkezve arról, hogy milyen értelmi erejű növendékekkel van dolguk, olyan modorban s olyan methódussal tanítanak, a mely a gyermeki lélekre nézve felfoghatatlan, megemészthetetlen. — De még nagyobb baj az, hogy igen sok tanítóban nincs meg az igazi hivatás érzet; hogy lelkök nem gyönyörködik a gyermekek nevelésében, hanem pályájukat csak kenyérszerző hivatalnak tartják s csak arra törekesznek, hogy a tananyagot s a tankönyvet jól