Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-11-12 / 46. szám

— roszul bemagoltatván: legalább külsőleg tisztességes vizsgát adhassanak. így állván a dolog, igen sok tanítónak derogálna levetnie a felhúzott kothurnust és leülnie növendékei mellé; s nem levén meg leikökben a hivatás igazi érzete, nehéz és fárasztó volna reájuk nézve bíbelődni a gyermekekkel, hogy velők folyton foglalkozva s főként magokat a növendékeket foglalkoztatva, mintegy játszva, észrevétlenül lopják be leikökbe azokat, a mikre, tovább haladhatásuk céljából okvetlenül szükségök van. S mi ennek az eredménye? Az, hogy sem a tananyag mennyiségével, sem a tanítás methódusával nem bírván megküzdeni a gyermek, — elmarad; szekundákat kap és megszületik a statisztika, a mely egy rakás gyereket gyöngetehetségűnek és külön iskolába küldendőnek minősít. Gyöngetehetségűek-e e gyermekek mindannyian? Korántsem; hanem nagy részben a tananyag által elnyomott és a tanítók által nem megfelelő módszerrel tanított gyermekek. Kell-e tehát külön iskola a gvengetehetségűek számára ? Az igazi gyöngetehetségűek: a hülyék számára igen ; de nem mindazoknak, a kiket a hivatalos statisztika ilyeneknek minősít. Az ez által kimutatott gyermekeknek igen nagy része a családi nevelés és gondviselés hiánya miatt rosz tanuló; másik jó része nem képes megemészteni az elébe adott túlsók anyagot, részint azért, mert az önmagában véve is sok egy fejlődő gyermeki léleknek, részint pedig, mert a tanítás módszere helytelen, — és csak igen csekély azoknak a száma, a kik valóban gyönge tehetségüek és külön tanításra szorulnak. Ezek után csak arról kell még szólanom, hogy mik volnának igazi orvosszerei a népiskolai tanítás sikertelenségének ? Az orvosszereknek olyanoknak kell lenniök, hogy megszüntessék azokat a bajokat, a melyekről fentebb szóltam s a melyek a tanítást sok tekintetben eredménytelenekké teszik. Legelső sorban a családi nevelés és gondviselés hiányát kellene megszüntetni. Ennek a kérdésnek az az oldala, a mely a szociális helyzettel és a megélhetési viszonyokkal függ össze: a város elöljáróságának és az államnak a hatáskörébe tartozik, s erre nézve csak azt mondhatjuk, hogy minél több ideje jut a szülőknek arra, hogy gyermekeikkel együtt legyenek és azokkal foglalkozzanak, annál kevesebb lesz a csavargó, megromlott gyermekeknek és ebből folyólag a rosz tanulóknak a száma is. De a szociális helyzeten és a megélhetési viszonyokon vaió könnyítés, még nem orvosolja teljesen a bajt. Ahoz még az is szükséges, hogy a szülők magok is megértsék és betölteni igyekezzenek szülői hivatásukat. A míg a szülők magok meg nem értik, hogy nekik szent kötelességük gyermekeiket jóra, szépre, nemesre is nevelni s hogy az iskola, a mely e nagy munkát megkönnyíti reájuk nézve, megkívánja azt is, hogy ők magok is közremunkáljanak a cél elérésére, az által, hogy gyermekeiknek nemcsak időt adnak a tanulásra, hanem serkentik is arra őket: — addig mindig lesznek rosz tanulók. Fel kell tehát világosítani a szülőket kötelességeik felől. Ezt munkálni lehetne népszerű felolvasások által. — de főként az által, ha az egyházak intenzívebb lelki gondozásban részesítenék a szülőket s a vallásos érzések ápolása mellett gyökereztetnék meg leikökben gyermekeik szeretetét és szülői hivatásuk keresztyéni öntudatát. Ha ez él a lelkekben, akkor gondosabbá válik a családi nevelés, s annak hatása alatt kevesebb lesz a rosz tanulók száma is. Rosz tanuló maradni fog így is, de azoknak legnagyobb része olyanokból fog állani, a kik már nemcsak tanulásukban, hanem erkölcsükben is roszak. Az ilyenek nemcsak a tanítás sikerét gátolják, hanem erkölcsi tekintetben is mételyezőleg hatnak; ezeket tehát el kell távolítani és javító intézetbe adni. A szülők és az erkölcsileg megromlott gyermekek után a javítás munkájának az iskolákra és a tanítókra kell következnie. Vissza kell adni a népiskolát eredeti hivatásának és vissza kell abba vinni a gyermektanítás és nevelés igazi methódusát. Redukálni kell a tananyagot s csak annyit hagyni meg belőle, a mennyit egy normális gyermeki lélek felfoghat és feldolgozván, magáévá tehet. El kell hagyni belőle minden felesleges terhet és másfelől gondoskodni arról, hogy a mi valóban szükséges, az olyan methódussal taníttassék, a mely a gyermeki, fejlődő léleknek megfelel s a mely nem megterheli, hanem tervszerűleg, a lelki fejlődés általános törvényeinek megfelelőleg vezérli és segíti a gyermeket arra, hogy erőinek felhasználásával önmaga haladjon többről-többre, jobbról-jobbra. De mivel a leghelyesebb tananyag-beosztás és elrendezés sem ér semmit a nélkül, hogy a tanító azt tervszerűleg, a helyes módszerrel s mindenek felett a gyermekek szeretetével és hivatása öntudatával és nemes ambíciójával is ne igyekeznék feldolgoztatni: meg kellene értetni a tanítókkal is azt, hogy mi a népiskolai tanítás valódi célja, helyes methódusa s mi magának a tanítónak a hivatása. Meg kellene értetni, hogy a tanítók sem nem közép-, sem nem felsőbb iskolai tanárok, hanem a gyermekek tanítói és nevelői, a kiknek tehát úgy kell tanítaniok, a hogy azt a gyermektanítás természete megköveteli, s hogy nem a tudománynak magas légkörében kell csaponganiok az iskolában, hanem le kell szállniok a tanítványok értelmi színvonalára s azokkal, mint gyermekekkel foglalkozva, s őket magokat foglalkoztatva, kell leiköket a saját erejök felhasználásával és fejlesztésével mind előbbre vinni és felebb emelni az ismeretek világába. Ezek volnának a népiskolai tanítás sikertelenségének orvosszerei s nem a gyöngetehetségűek külön iskolái. Ne engedje azért a kultuszminiszter félrevezettetni magát, hanem Ő, a ki annyit meglátott már s annyin igyekezett s igyekezik segíteni, lássa meg a bajok emez igazi forrását is és törekedjék azokat elzárni, olyan eszközökkel, a melyek arra valóban alkalmasak, a nélkül, hogy egy rakás gyermeket ok nélkül megbélyegeznének és egész életére megrontanának. Ssentmártoni. A debreceni ev, ref. főgimnázium. Egy kis körültekintés a Prot. Irodalmi Társaság közgyűlése alkalmával. I Olvasván egyfelől e Lapok f. é. 41. számában azt a »megróvási kalandot*, melyet Szalay József nagybecskereki ref. lelkész, az általa szerkesztett Keresztyén* c. lapban elkövetett mindazok ellenében, kik a századvégi küzdelmek közepette meglevő, sokféle ügyesbajos dolgaikat félretéve — Debrecenbe, a Prot. Irod. Társaság közgyűlésére, az ő engedelmének kikérése nélkül, bátrak voltak megjelenni, s ott, amaz országos eseménynyé nőtt közgyűlés alkalmából, kiki a maga tálentumának vagy hajlamának mértéke és idejének beosztása szerint egyben-másbau 01*