Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-01 / 1. szám
jól használták fel; jutalom ez, melyet kitartó munkával kell kiérdemelniük. A tanár minden leckét, minden feladatot, minden szabad dolgozatot bizonyos számú egységekkel jelöl meg, melyek becsüket jelzik; az időszak végén összeadják minden tanuló egységeit és csak azokat bocsátják felsőbb osztályokba, a kik elegendő egységet szereztek. Ennek az a következménye, hogy a szorgalmas, vagy kitűnő tanuló három-négy év alatt minden tanfolyamot elvégezhet, míg a másik hét, nyolc vagy kilenc évig bajlódik ugyanazokkal a tárgyakkal. E rendszer okos volta kézzelfogható: következménye az, hogy minden tanuló abba az osztályba kerül, a melybe való, akármilyen idős legyen is; hogy nem foglalkoztatja folyton hiábavaló elemi dolgokkal azokat, a kik gyorsan elsajátították és hogy nem bocsátja tovább az olyanokat, a kik az elemi dolgokat sem tudják. Ezen felül munkára buzdítja az ifjúságot. Ha az ember tudja, hogy törekvését és hanyagságát egyaránt számba veszik, kevésbé hajlandó arra, hogy napokat és heteket henye tétlenségben töltsön el. Az év minden percében mindenki pontosan tudja, hogyan áll ő és hogyan állanak a társai.« Azonban, ha mindezek dacára is valaki jogosulatlanoknak tartaná mind a fennebb jelzett panaszokat, mindaz az azok mellett felhozható mentő körülményeket: bizonyára nem lehet jogosulatlanoknak mondani az »általános osztályzat* ellen felmerülő nehezteléseket. Mi az az ^általános osztályzat? Ennek ma nem lehet nyomára akadni sem a törvényben, sem az állami, sem az előttünk ismeretes felekezeti rendtartásban. S mégis ott szerepel sok, főleg felekezeti főiskola bizonyítványában és tanulói értesítőiben, hogy sokszor valóban necsak erkölcsi, hanem anyagi romlást is okozzon. Ugyanis régebben — legalább nálunk protestánsoknál általában — mikor a fokozatok így voltak: 1., kitűnő, 2., jeles, 3., jó, 4., elégséges, 5., elégtelen (vix sufficiens), 6., rosz, — az általános osztályzat így volt megállapítva: kitűnő legnagyobb fok : mind kitünő; kitűnő legkisebb fok: kitűnő két jelessel; jeles legnagyobb fok : mind kitűnő egy jóval, jeles legkisebb fok: mind jeles egy jóval; I. rendű legnagyobb fok: mind kitűnő, illetve jeles, egy elégségessel, I. rendű legkisebb fok: mind elégséges; II. rendű : egyetlen egy elégtelen (illetve vix sufficiens), III. rendű: egyetlen egy rosz tanjegy. Később, midőn a mult évtized elején szokásba jött (a polgári és más népiskolai intézeteknél a fennebbi 1—5. sz. alatti) a középiskoláknál: 1 = jeles, 2 = jó, 3 = elégséges és 4 = elégtelen, akkor az általános osztályzat mértéke a következő inkonzekvencián alapult: jeles: mindenből jeles, legfeljebb egy jó; jó: mindenből jó, legfeljebb egy elégséges; elégséges: ha a megelőző akármelyik fokon két elégséges, illetve, ha minden tárgyból elégséges; elégtelen: ha akármelyik fokon csak egy elégtelen is van. Mindezeket könnyű volt a »zöld asztal mellett* megállapítani s felsőbbségileg jóváhagyni és rendeletileg ahhoz alkalmazkodás végett kiadni, — gondolván azok a, máskülönben tiszteletre méltó »bölcs és nagy fejek*, hogy majd a tanulók is azon kategóriák szerint fognak tanulni; holott valamint a tanulók külső formáiban, úgy előmenetelükben is, szemben a különféle tantárgyakkal, a kombinációknak algebrailag ki nem fejezhető, végtelen alakulatai jutnak érvényre. Mert ha a fentebbi sablon szerint azt még valahogyan megértem is, hogy pl. A. B. felső osztályú tanuló, ha 9 kötelezett tantárgy közül hétből kap jelest, kettőből jót: általános osztályzatában csak jónak minősíttetik ; de hogyan értsem meg, hogy egy másik X. Y. tanulónak, 8 kötelezett tantárgy közül hétből jelest, egyből elégtelent kapván, általános osztályzata elégtelen legyen? S mikor ezen anomáliát a tanári kar is észreveszi, akkor az egy elégtelent (tekintve a tekintendőket) elégségesre javítja ki, mi által az iménti általánosan elégtelen osztályzatú bizonyítvány jó osztályzatúvá változik át, — fenhagyván ama kérdőjelt, hogy : a hét jeles meg egy elégséges miért jó s illetőleg hét jeles meg egy elégtelen miért elégtelen véderedményileg ? Vagy itt van egy másik eklatáns eset: Y. Z. tanulónak osztályzata: válás: jeles, magyar: jeles, latin: jó, görög: jeles, német: jó, történet: jó, mennyiség : elégséges, természetrajz : elégséges, — általános osztályzata: elégséges. Hiszen 8 tantárgy közül háromból jeles, háromból jó és csak kettőből elégséges {meglehet az illető két szaktanárnak, a többiekétől eltérő felfogása és ítélete következtében, azon elv alapján: quot capita, tot iudicia !) Ebben az esetben a vis maior (3 jeles —(- 3 jó) a vis minor (2 elégséges) előtt kapitulálván, a meghódolás eredménye = elégséges. De itt még nincs vége a dolognak. Ugyanez az Y. Z. tanuló szegény is, sőt talán árva is: tandíj-elengedésért folyamodik. Határozat: >Minthogy általános osztályzata csak elégséges, tandíjelengedésben nem részesíthető s a mult félévi kedvezményt elveszíti«. Ha 3 jelesed, 3 jód és csak 2 elégségesed van: ez általános értelemben csak elégséges; már pedig, ha én mint felekezet elengedhetném is a tandíjt, nem engedheti el az állam a jvele való szerződési viszonynál fogva, ergo: fizess! S mit mond az a szerződés? »A tandíj megállapítása, valamint a tandíjmentesség elbírálása az iskolai elöljáróság jogkörében marad, azzal a megjegyzéssel, hogy fél, vagy egész tandíjmentességet csak jó magaviseletű, legalább is jó elömenetelü tanulók élvezhetnek«. Már pedig, hogy az állam miként értelmezi a »legalább is jó előmenetelt*, mutatják az állami Rendtartásnak a »tandíjmentesség elnyerésére és elvesztésére vonatkozó intézkedések* III. fej. 25. §-ának következő szavai: *A tandíj fizetése alól nem menthetők fel az oly tanulók, kik . . . »kevésbé szabályszerű* érdemjegyet kapnak, vagy a felsőbb osztályba való fellépésnel irányadó tantárgyak valamelyikében »elégtelen* előmenetelt tanúsítottak, valamint azok sem, kiknek az említett tantárgyakból, habár nem volt is elégtelen érdemjegyük, de több volt