Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-09-17 / 38. szám

oktatót; hanem azért osztályozzák őket a vallásból is. A szatmári presbitérium próbálta orvosolni e sérelmet, de hasztalan; most a kerület útján a konventre terjesztetik az ügy. Egyháztársadalmi téren igyekeztek mozogni egy­házaink, a mennyiben téli felolvasásokat tartottak, egyházi énekkarokat szerveztek, olvasó-egyleteket alakítottak több helyen s a népies vallásos iratokat terjesztették számos egyházban. A belhivatalnokok és hivek közötti béke csak Simában zavartatott meg. A vallás-erkölcsi élet meg­nyugtató. A tanítók az állami pénztárból 10,781 forintot kapnak már. Adósság terheli az egyházakat 81,004 frt 92 kr. A pénzbeli adományok összege : 5648 frt 86 kr. Építkezésre 15,775 frt 7 krt adott ki az egyházmegye. Összes kötelezett évi terhe egyházainknak — a belhiva­talnoki fizetéseken kivül — 12,268 frt 65 kr. Új dolog, de nem rosz, hogy a gondnokok és presbiterek nevei számbavétettek s ki lesznek nyomatva a jegyzőkönyvben. E szerint van egyházmegyénkben 7 főgondnok, 68 gond­nok és 679 presbiter. Lélekszám: 50.540. Szülöttek száma : 1931, ebből törvénytelen 178. Halottak száma: 1680. Új házasok száma: 389; ebből vegyes: 35, egyházi'ag meg nem áldatott egy pár. Konfirmáltak száma: 982. Áttért hozzánk: 15, kitért tőlünk : 13. Tabajdi Lajos, Dómján Fal és Gergely Károly lel­készek halálát bánatosan siratja el az esperesi jelentés; emiékök kegyelettel örökíttetett meg. Egyházkerületi rendes képviselővé Mártha József, pótképviselővé F. Varga Lajos egyházmegyei tanácsbiró és főjegyző választatott; tanügyi bizottsági taggá pedig Kovács Lajos lelkész és Kincs József tanító. A tanügyi bizottság előző napi ülésén egész terjedel­mében tárgyalván F. Varga Lajos tanügyi előadónak a mult iskolai évről szóló részletes jelentését : ennek alapján több üdvös javaslatot tett magáévá a közgyűlés, hogy a — sajnos! — némileg alább szállott tanügyi állapot emelkedése eléressék. így a köri látogatók szigorúbb után­nézesre utasíttattak; egyes iskolaszékek a pontosabb isko­láztatás keresztülvitelére sarkaltatnak. Iskolai dolgokra kiadott egyházmegyénk: 61,428 frt 55 krt. Esik belőle egy lélekre 1 frt 25 kr. Kitűnően tanított 25, héttel keve­sebb mint előző évben; jelesül: 21, elegendő eredtnénv­nyel: 13, nem elegendően: 10 tanító. Utóbbiak száma héttel több, mint az előző évben. F. Varga Lajost az ismétlő iskolai vallástani kézi­könyvek számadása terhe alól felmentette; tiszteletdíjul részére a kiadási költségeken felül bejött s bejövendő összeget adományozta. (Kapható e könyv továbbra is szerzőnél Majtison; ára 20 kr.) A számvevőszék építtető bizottsági jelentése után az államsegély hova fordításának kérdése fölött tanácskozva, elhatározta a közgyűlés, hogy a lelkészi gyámintézet adjon előbb véleményt. A vármegyei irattárból elveszett anyakönyvi másodpél­dányokat (1860-tól kezdve) másoltassa le vármegye annyiért a mennyiért, annnak a kinek a terhére, de ne terhelje ezzel lelkészi karunkat. Urai missziói lelkészül ideiglenesen Gönczi Sándor tyukodi lelkész választatott meg. Özv. Tabajdi Lajosné csonka év kiterjesztése iránti kérelmét teljesíté a közgyű­lés. A kölesei iskola államosítását nem engedi egyház­megyénk s erélyes hangon tiltakozik az ellen, hogy az államhatóság az iskolafentartó testületek háta mögött alku­szik iskoláinkra, s mikor a községi képviseletet már meg­dolgozta, felsőbb egyházi hatóságaink arra ébrednek, hogy ismét elveszett egy-egy iskolánk. Mi még élni akarunk és pedig kálvinistákul, ezért fölöttébb nagy szükségünk van iskoláinkra. Több kérvény letárgyalása után a közgyűlés d. u. 6 órakor végződött. Délben közebéd volt, de ott nagyon nyomott hangulat uralkodott a gondnok lemondása foly­tán. Talán ismét derülni fog még egyházmegyénk fölött; ború után derül az ég. Adja Isten minélhamarabb. Szept. 8-án a bíróság tárgyalt nehánv vitás kérdés felett, előbb végrehajtván esperesünk egy feddő ítéletet, egy ifjú segédlelkész atyafin. Bizony csak nem kopunk ki a pörösködésekből. Azt mondják : vérünkben van. Sajnos! Szatmáry Gáspár Templomavatási ünnepély. Felső-zempléni egyházmegyénkbe kebelezett hardi­csai gyülekezetünk népe messze ismeretes szorgalmáról, érteimességéről, vallásosságáról, erkölcsösségéről és épen azért róluk igazán elmondható: »meglátogatja az Úr, a kiket szeret«. A derék bardicsai gyülekezet valóban sok­szor érezte már az Úr sujtoló vesszejét. Majdnem rövid negyedszázad alatt három ízben égett porrá templomuk; 1872-ben, 1895-ben és a mult év nyarán. Azt hinné az ember, hogy ennyi látogatás alatt, a különben is terhek alatt nyögő nép elveszti bizalmát az isteni gondviselés iránt; de nem, mert itt is bebizonyoso­dott, hogy »sub pondere crescrit palma«. S mint a tűz kiválasztja a nemes ércet, e szenvedések tüzeben tűnt ki a hardicsai nép nemes vallásos buzgósága. Templomu­kat nemcsak minden csapás után rendbehozták, hanem még mindig szebbé, díszesebbé is tették. A tavalyi tűzvész különösen nagy próba volt a gyülekezetre, mert a tem­plomnak csak négy fala maradt meg. Leégett a mellette lévő paplak, melléképületeivel; leégett a falunak legna­gyobb része. És íme nemcsak a falu lett díszesebb, de templomuk is szebb, mint volt valaha. S nemcsak a szemre nézve tették tetszetősebbé, a mennyiben a kor kívánalma szerint belől szépen ki is festtették, hanem a zsúfolt helyre épített templomot egy újabb csapás ellen olykép is biztosították, hogy az egész tetőzetet bádoggal fedették be. Az egész költség mintegy 3800 frt ha került, melynek egyrészét önmagukra vetették ki. Némi csekély fedezetet különféle segélyekből nyertek s a mi így ki nem kerülhetett, arra adósságot vettek fel. Az így restaurált templomot avattuk fel szeptem­ber 3-án. A gyülekezet nem kivánt ugyan nagyszabású ünnepet rendezni, de az ünnepély így is igen szép lefo­lyású volt; mert résztvettünk benne néhányan lelkészek, pár tanító, a közeli vidék intelligens közönsége igen szép számmal, a szomszéd községek kálvinista népe pedig óriási tömegben ... Sokszor töprengünk, panaszkodunk az üres templo­mok felett, sokszor el is csüggedünk népünk vallástalan­ságán. De a mikor aztán egy ilyen templomavatásból hazajövünk, valami oly édes érzés hatja át keblünket, hogy azt alig tudjuk kimondani. Az ott nyert impressziók napokig dobogtatják szíveinket. A nagy tömegben felvo­nuló kálvinista nép, melyet nem külsőség, csillogó tár­gyak, zászlós processziók vonzanak, de a melynek arcán 76

Next

/
Oldalképek
Tartalom