Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1899 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1899-09-10 / 37. szám

igyekeznénk a sebeket orvosolni s a panasz nyögéseit az öröm hangjaivá változtatni. Ezért a szeretetért s az ebből fakadó jó szándékú törekvésért pedig, hiszszük, hogy nem fog elitólni bennünket senki. Jó törekvésünkbe belevegyül ugyan az az aggodalom, hogy vájjon az által nem látszunk-e megzavarni a Prot. írod. Társaság üléseit s nem tűnünk-e fel oly színben, mint a kik rekriminálni, vagy konkurrenciát támasztani akarunk? De aggodalmunkat eloszlatja egyfelől annak meggondolása, hogy az értekezletet, az írod. Társaság üléseiről függetlenül, annak rendezőségét semmivel sem terhelve s oly időben kívánnánk megtartani, a mikor a Társaság tanácskozásait egyáltalában nem zavarjuk ; másfelől pedig az a meggyőződós, hogy az értekezletnek pusztán egyháztársadalmi úton való rendezésével egyáltalában nem avatkoznánk a tiszántúli egyházkerületi értekezlet jogaiba ós működésébe. De legfő képen az a tudat nyugtat meg és biztat bennünket, hogy értekezletünkkel csupán protestáns egyházaink javát óhajtanánk szolgálni s hogy sokat mulasztanánk, ha azt az alkalmat, a mikor két testvéregyházunk oly sok buzgó fórfia sereglik össze, fel nem használnánk arra is, hogy egyházaink építésének nemes munkája felől is kicseréljük gondolatainkat. Iiogy erre valóban szükség van, azt ma már bővebben fejtegetni felesleges. Kevesen vannak már, a kik a felettünk tornyosuló fellegek veszedelmét nem látják, vagy attól nem félnek ; egyházi lapjaink, gyűléseink, értekezleteink pedig a felől győznek meg, hogy eme kevesek mellett egész légió azoknak a száma, a kik szükségesnek látják, hogy egyházaink védelmére és megerősítésére, a hivatalos úton kivül is, egyháztársadalmilag is tennünk kell valamit. E szükségességből kifolyólag megindult már némi munka itt is, ott is. Gondolatok, eszmék, tervek merültek fel a jövendő munkájára nézve; de bár a munkálkodás szükségességének elismerése megvan is, a munka sikere még sem szembetűnő s a panasz, a fájdalom hangja még mindig kínzóan érinti sziveinket. Ennek az oka, meg vagyunk győződve, nem a tenni nem akarás; mert Istennek hála, elmondhatjuk ma már, hogy tesznek, dolgoznak igen sokfelé ; hanem sokkal inkább az, hogy csak külön-külön, erőinket szótforgácsolva igyekeztünk tenni, de teendőinknek közös megbeszélése, jóakaratú szándékaink kölcsönös megértetése által még nem forrtunk össze egy akarattal, testvéri szeretettel. Itt is, ott is felemeli még fejét az egymást meg nem értéséből támadt bizalmatlanság, s ez meggátol bennünket abban, hogy erőinket tömörítve, a keresztyéni szeretet lángjában összeforrva s általa lelkesíttetve, egyszerre, egyöntetű működéssel álljunk a munka nemes mezejére. De ennek a szótszakadozottságnak, bizalmatlanságnak kell hogy vége szakadjon. Meg kell értenünk egymást, hogy együtt működhessünk s prot. egyházainkat elestükből újra felemeljük. Az egymás megértését s jövendő, egyetértő s egyöntetű munkánk programmjának megállapítását kívánná szolgálni az általunk megtartani óhajtott debreceni értekezlet is. S mily szép volna, ha meghozná kívánt eredményét! Mily szép volna, ha abból a Debrecenből, a hol megteremtették legelsőben a magyar ref. egyház külső igazgatását ós kormányzását szabályozó törvényeket, s a hol egy szerves testté forrasztották össze annak addig különálló kerületeit,— abból a Debrecenből indulhatna ki az az egyetértő, lelkes ós önzetlen egyháztársadalmi munkálkodás is, a mely hivatva volna erőt, evangéliumi erőt ömleszteni az egyházi élet minden szervébe s belevinni a lelkekbe a külső törvény mellett a belsőt: a Krisztus evangéliumának, a hithűsógnek, egyház- és felebaráti szeretetnek, a mértékletességnek, a tisztaságnak, a szentségnek törvényét. Mily szép volna, ha abban a Debrecenben megtudnánk érteni egymást, s nemcsak reformátusok, hanem evangélikusok is s egyesülni tudnánk a közös, szent munkára. Igen, mert hiszen az egyház védelmezósének, erősítésének kérdése és szükségessége közös reformátusokkal ós evangélikusokkal egyaránt s az erre irányzott munkának nem lehet akadálya sem felekezeti, sem nyelvi, sem nemzetiségi különbség, mert itt a cél kell, hogy összeforraszszon mindeneket. Testvéri kötelékek fűznek össze bennünket, különösen e magyar hazában, hol együtt ettük a szenvedés keserű kenyerét és együtt harcoltuk meg az egyház szabadságáért ós alkotmányáért vívott nemes küzdelmeket. Hajdan, a mikor nyíltan ellenünk tört az erőszak, egyesülni tudtunk a szenvedésben ós ha kellett, a vérnek és az életnek, egyházunk javáért és fennmaradásáért feláldozásában. Ma ugyan nem tör ellenünk az erőszak nyíltan, leplezetlenül, de annál inkább titkon, a lepel alatt S míg hajdan csak a felkezeti türelmetlenség ostromolta egyházunk bástyáit, addig ma, ezen az Ősi ellenségen kivül ront ós fogyaszt bennünket egy egész csomó támadó. S mi csak siránkozunk és állunk tanácstalanul. De ne siránkozzunk tovább; ne álljunk tanácstalanul, hanem fogjunk hozzá a mentés ós építés szent munkájához ! Tartsunk azért testvéri értekezletet Debrecenben. Igaz szivből, egyházunk iránti őszinte sze-